A nagymama rendőröket hívott a hat éves unokájára, és amikor az anyja megtudta, nem mindennapi dolgot tett

Mikor egy idős nagymama kihívta a rendőröket a 6 éves unokájára, a lánya azonnal közbelépett és kirúgta a házból, annak ellenére, hogy tudta, nincs hova mennie.

Nagyszülőnek lenni az egyik legszebb érzés a világon, mert tudod, hogy van egy pici emberke, aki felnéz rád, és hozzád fordul, ha segítségre van szüksége.

A gyerekek általában közel állnak nagyszüleikhez, szívmelengető kapcsolatot ápolnak velük, de lehetnek kivételek. Ez a történet a szóban forgó kapcsolat egy szokatlan oldalát mutatja be.

 

EGYÜTT, MINT EGY CSALÁD

Még 2018-ban történt, mikor a 70 éves Liz felhívta lányát, Jeanine-t, és közölte, hogy a főbérlője megemelte a lakbért, és neki nincs elég pénze, hogy a megemelt bérek mellett élelmiszert is tudjon magának venni.

Miután Jeanine letette a telefont, megbeszélte édesanyja problémáját a férjével, Nathannel, aki azonnal előállt egy megoldással. Megkérte, hogy hívja meg az édesanyját a házukba, mivel van egy tartalék hálószobájuk saját fürdőszobával.

Nathan úgy gondolta, hogy “a család a családért harcol”, de soha nem gondolta, hogy az anyósa rosszul bánik majd az unokáival, és olyan rettenetes dolgokat tesz, ami miatt megbánta a döntését.

EGY MEGLEPŐ FORDULAT

A dolgok váratlan fordulatot vettek, miután Liz beköltözött a házba. Néhány hónap elteltével Jeanine és Nathan megkérték, hogy távozzon, mert a nő kihívta a rendőröket a 6 éves lányukra.

Liz azt állította, hogy azért hívta a zsarukat, mert Jeanine nem kérte meg a kislányát arra, hogy adja vissza Liz telefonját, amit előtte vett el. De Liz szavai elakadtak, mikor Dr. Phil megkérdezte: “Egy 6 éves gyerekre hívtad a zsarukat?”.

Mentségére szólva Liz azt mondta, hogy “megsértve érezte magát”, mert a lánya a telefonján lévő csevegések között szaglászott. Úgy érezte, a rendőrök segítenének neki visszaszerezni a telefonját.

VÉSZHELYZET

Miután megfenyegette a 6 éves lányt, hogy hívja a rendőrséget, Liz kiment a házból, és becsengetett a szomszédba. Megkérte őket, hogy tárcsázzák a 911-et.

A rendőrök vészhelyzetnek tekintették a problémát, és pillanatok alatt a házához értek. Amikor azonban a rendőr kérdezősködött, és megtudta, mi történt, azt mondta: “Szép napot!”, és elment.

A MACSKA TÖRTÉNETE

Amióta Liz összeköltözött a lányával, a konfliktusok és a viták rendszeres részévé váltak az életüknek. Miután kihívta a rendőröket az unokájára, Jeanine elárulta, mit mondtak a gyerekei:

“Ezen a ponton a gyerekeim mind azt mondták, hogy nem akarnak kapcsolatot a nagymamájukkal”.

Az eset előtt Liz a 2 éves unokáját hibáztatta a macskája elvesztéséért. Dr. Phil műsorában Jeanine elmagyarázta, hogy Liz macskája egy nap megszökött a házból, mikor a gyerekek ki-be jártak a bejárati ajtón. A lánya tudtán kívül megijesztette a macskát, aki soha nem tért vissza.

EGY RÉMÁLOM

Nathan szerint az anyósa szörnyen viselkedett a gyerekeivel, többnyire ordított velük. Gyakran megbánta a döntését, hogy meghívta őt hozzájuk lakni. Közben Jeanine bevallotta:

“Az, hogy az anyám velünk élt, egy igazi rémálom volt!”

Miután öt hónapig hagyta, hogy a házukban éljen, a házaspár megkérte, hogy távozzon. Ezt a jelentős lépést azután tették meg, hogy Liz felhívta a gyermekvédelmi szolgálatot.

AZ AUTÓJÁBAN ÉLT

Egy táskával a kezében Liz a közeli motelbe sétált, miután Jeanine és Nathan kirúgta őt a házból. Öt nappal később kijelentkezett, mert nem tudta kifizetni a szoba bérleti díját, és a következő négy hónapban kénytelen volt az autójából élni. Elmondta:

“Kidobtak, mint egy darab szemetet”.

Liz minden este a motel előtt parkolt az autójával, és a kocsija hátsó ülésén aludt. Napközben a legtöbb időt egy helyi könyvtárban töltötte, miután egy kávézóban használta a mosdót. Mivel korlátozott anyagi lehetőségei voltak, csak heti egyszer engedhette meg magának, hogy 12 dollárért lezuhanyozzon egy kamionparkolóban.

PANASZOK SOROZATA

Annak ellenére, hogy Liz a beköltözéskor vállalta, hogy a lakbérfizetés mellett takarít és vigyáz a gyerekekre, alig csinált valamit.

Ehelyett arra panaszkodott, hogy az edények a mosogatóban halmozódnak, és senki sem takarítja a házat.

Néha a gyerekek rovarcsípésekről panaszkodva jöttek hozzá. Liz a csótányokra fogta, amelyek az házban mászkáltak.

A HIBA

Dr. Phil műsorában Liz bevallotta, hogy beszélt egy megbízott bejelentővel, és mindent elmondott nekik, akaratlanul is riasztva ezzel a gyermekvédelmi szolgálatot.

Másnap a gyermekvédelmi szolgálat megjelent a házuknál, Liz pedig azt mondta, hogy “kétségbeesett” volt, és szörnyen érezte magát az unokái miatt. Nem állt szándékában felhívni őket.

Jeanine és Nathan dühösek voltak, tudván, hogy Liz beszélt a megbízott bejelentővel. Aznap úgy döntöttek, hogy kirúgják a nőt.

LÉPÉSRŐL LÉPÉSRE

Jeanine és Liz soha nem jöttek ki jól egymással. Gyermekként Jeanine küzdött azért, hogy szoros kapcsolatot alakítson ki az édesanyjával. Bevallotta:

“Soha nem volt vele szoros kapcsolatom, és ez volt a legnehezebb. Soha nem volt, pedig szerettem volna”.

Jeanine azért döntött úgy, hogy ír Dr. Philnek, mert szerette volna helyrehozni a kapcsolatát az édesanyjával. Azt mondta, nem akarja, hogy egyszer majd egy idegen hívja fel, hogy közölje vele, Liz meghalt.

Miután meghallgatta mindkét oldalt, a műsorvezető azt tanácsolta nekik, hogy felejtsék el a múltat, és koncentráljanak arra, hogy a kapcsolatukat a nulláról építsék újra. Jeanine azt mondta, hogy “apró lépésekre” lesz szükség a kapcsolatuk helyrehozásához, és az első lépés az volt, hogy Liz hónapok után találkozik az unokáival.

Szerinted ki volt a hibás? Probléma, hogy idős emberek és házas gyermekeik együtt élnek?

via

Egy nő kimegy a WC-re a repülőgépen, de amikor visszatér, az emberek nem akarnak hinni a szemüknek

Egy terhes nő öt gyermekével utazott az autóban, mikor hirtelen érezte, hogy valami nincs rendben, de erre nagyon nem számított