Cikkek
Amikor egy egész város szó szerint halálra táncolta magát: Az 1518-as táncpestis rejtélye
Nyár közepe van, az utcán pedig hirtelen egy nő elkezd vadul, kontrollálatlanul táncolni. Nincs zene, nincs ünnep. Csak rázkódik, forog és ugrál az utca porában. Egy óra múlva csatlakozik hozzá egy másik helybéli. Egy hét múlva már százan rángatóznak vele, rongyos ruhákban, véresre dörzsölt lábakkal. Aztán elkezdenek hullani, mint a legyek.
Ez a felütés úgy hangzik, mint egy új, középkori zombifilm kezdőjelenete. Pedig nem az. Ez egy 1518-ban ténylegesen megtörtént, hivatalosan is feljegyzett és dokumentált európai katasztrófa, ami a mai napig zavarba ejti a tudósokat.
A strasbourgi flashmob, ami rémálommá vált
A helyszín Strasbourg városa, a mai Franciaország területén. A naptár 1518 júliusát mutatta, amikor egy Frau Troffea nevű nő egyszerűen kilépett a házából, és a nyílt utcán elkezdett táncolni.
Aki most egy jókedvű, ritmusos csárdást képzel el, az óriásit téved. Ez egy görcsös, extatikus rángatózás volt, mintha a testét láthatatlan zsinórokon rángatták volna. A nő táncolt reggeltől estig, majd másnap, láthatóan kimerülten, de képtelenül a megállásra, folytatta. A megdöbbentő az volt, hogy a dolog fertőzőnek bizonyult. Egy héten belül 34 ember csatlakozott hozzá a macskaköveken. Egy hónap elteltével már majdnem 400 ember ugrált, forgott és sikoltozott a város szűk utcáin.
Zene a haláltusához: az orvosok végzetes tévedése
A városvezetés, a papság és az orvosok érthető módon teljes pánikba estek. A korabeli orvostudomány nem állt a helyzet magaslatán, és arra a zseniális következtetésre jutottak, hogy a betegek vére egyszerűen „túl forró”. A hivatalos orvosi javaslat az volt, hogy a leggyorsabban úgy gyógyulhatnak meg, ha fizikailag kidolgozzák magukból a lázat.
Mit tettek tehát a hatóságok, hogy megállítsák a káoszt? Kivezényelték a helyi zenészeket, fúvósokat és dobosokat, majd egy hatalmas, masszív faparkettát építettek a piactéren, hogy „támogassák” a szerencsétlen táncosokat a kigyógyulásban. Ez volt a történelem egyik legrosszabb közegészségügyi döntése.
Napi tizenöt halott a piactéren
A zene és a felhajtás csak olaj volt a tűzre. Újabb és újabb bámészkodók kerültek transzba, a ritmus pedig tovább hajtotta a már amúgy is a végkimerülés határán lévő tömeget. Az emberek napokig nem ettek, nem ittak, csak mozogtak a perzselő nyári melegben.
Az emberi test nem erre van kitalálva, és hamarosan fel is adta a harcot. Szívroham, agyvérzés és brutális végkimerülés tizedelte a táncolókat. A korabeli feljegyzések szerint a katasztrófa tetőpontján naponta akár 15 ember is holtan rogyott össze a deszkákon.
LSD-s kenyér vagy kollektív elmezavar?
De mi okozta valójában ezt a bizarr jelenséget? A modern történészek és orvosok ma két fő teóriát tartanak valószínűnek, de egyik sem kevésbé ijesztő a másiknál.
Az első elmélet az anyarozs-mérgezés (ergotizmus). Ez egy nedves gabonán növő gomba, amelynek kémiai összetétele kísértetiesen hasonlít a modern LSD-hez. Aki evett az ebből sütött fertőzött kenyérből, annál súlyos hallucinációk, izomgörcsök és forróságérzet léphettek fel.
A másik, a szakértők által sokkal inkább elfogadott magyarázat a tömeges pszichogén megbetegedés, hétköznapibb nevén a tömeghisztéria. Strasbourg lakossága 1518-ban borzalmas időszakot élt át: éhínség, sorozatos járványok és brutális nyomor pusztított. Az állandó, extrém stressz és a pszichológiai nyomás végül egy kollektív elmezavarba fordult át. Az emberek elméje egyszerűen „kikapcsolt”, hogy így védekezzen a kilátástalan valóság ellen.
Bármi is húzódott a háttérben, a táncpestis kora őszre pontosan olyan rejtélyes módon tűnt el, ahogyan nyáron felbukkant. A túlélők lassan hazatértek, a piactér elcsendesedett, Strasbourg pedig örökre beírta magát a történelemkönyvekbe, mint a város, amely otthont adott az emberiség legabszurdabb és legtragikusabb „házibulijának”.
