Cikkek
Megmérgezett futók, kóbor kutyák és autós csalók: A történelem legkatasztrofálisabb olimpiai maratonja
Ha ma megnézel egy olimpiai maratont, profi, csúcsformában lévő atlétákat látsz, akiket hűtött frissítőállomások, szponzorok, modern sportitalok és egy komplett orvosi stáb kísér minden lépésnél. Az 1904-es St. Louis-i olimpián viszont a versenyzők patkányméreggel doppingoltak, dühös kóbor kutyák elől menekültek a kukoricásban, a kubai postás utcai bakancsban futott, a győztes pedig a táv felét titokban autóval tette meg. Üdvözlünk a történelem legbizarrabb, legveszélyesebb sporteseményén!
A szándékos kiszáradás pokla
Az 1904-es olimpiai maratont augusztus végén rendezték, délután 3 órakor, egy tikkasztó, 32 Celsius-fokos pokoli hőségben. Az útvonal ráadásul egy poros, rettentően hepehupás földút volt, amelyen a sportolókat kísérő autók és lovak folyamatosan sűrű porfelhőt vertek fel, szó szerint fuldoklásra késztetve a mezőnyt.
Mintha ez önmagában nem lett volna elég, a főszervező, James Sullivan egy rendkívül „kreatív” elmélettel állt elő: szándékosan csak egyetlenetlen egy vízosztó pontot jelölt ki a teljes 42 kilométeres távon, méghozzá a 19. kilométernél. Sullivan ugyanis tudományos kíváncsiságból a „célzott kiszáradás” hatásait akarta kutatni az emberi testen egy éles olimpiai versenyen. Zseniális ötlet egy gyilkos hőségben, ugye?
Kutyák, zöld alma és az autós csaló
A rajt után a mezőny pillanatok alatt a tiszta káosz martalékává vált.
Félix Carvajal, egy kubai postás, aki a hazafias adományokból utazott ki az Egyesült Államokba, utcai ruhában, nehéz bakancsban és levágott szárú nadrágban állt rajthoz. Útközben annyira megéhezett, hogy letért az útról egy gyümölcsöskertbe, ahol megevett egy marék zöld almát. Ebből brutális gyomorgörcs lett: a szerencsétlen egyszerűen lefeküdt aludni az út szélére, majd amikor felébredt, lazán bevetődött a célba a 4. helyen.
Két dél-afrikai diák, akik mellesleg a helyi kiállítás statisztái voltak, remekül futottak, amíg egy falka agresszív kóbor kutya le nem kergette őket az útról. Mérföldeken át kellett előlük menekülniük egy sűrű kukoricatáblán keresztül.
A legnagyobb fordulat azonban az élen történt. Fred Lorz a 14. kilométernél teljesen kimerült, ezért leintette a kísérő autóját, beült, és integetve, kényelmesen elhajtott a többi futó mellett. Amikor a kocsi a stadion közelében lerobbant, Lorz kiszállt, beszaladt a pályára, és hatalmas üdvrivalgás közepette átszakította a célszalagot. Épp átadták volna neki az aranyat, amikor kiderült a csalás, mire Lorz vigyorogva közölte, hogy az egész csak egy „vicc” volt.
Patkányméreg a győztes poharában
A verseny igazi, hivatalos győztese végül Thomas Hicks lett, de azt, hogy egyáltalán túlélte a versenyt, kizárólag a korabeli „csodagyógyszereknek” köszönhette. Amikor a 30. kilométernél összeesett a kimerültségtől, az edzői a korai doppingolás csúcsfegyverével élesztették újra: sztrichninnel (vagyis kőkemény patkányméreggel) kevert tojásfehérjét és egy jó korty francia brandyt tuszkoltak le a torkán.
Hicks a célba érkezéskor már vadul hallucinált, a lábai teljesen feladták a szolgálatot, az edzőinek kellett átemelniük őt a célvonalon, miközben a lábai a levegőben lógtak. A győzelem után még fél órán át kellett éleszteni az orvosi sátorban, mire átvehette az aranyérmet a történelem legbrutálisabb túlélőtúrája után.
