Connect with us

Cikkek

20 ember, akik mellett a legnehezebb napjaink gyerekjátéknak tűnnek

Az élet nem mindig rózsás, és mindannyiunknak vannak rossz napjai. De a “balszerencse” és az “abszolút rémálom” közötti skálán az ezen a listán szereplő emberek egyértelműen a spektrum legrosszabb végén találják magukat. Ilyenkor könnyű elveszíteni a fejed, és kitörni dühödben – vagy inkább az interneten szónokolva kiereszteni a gőzt.

Találtunk 20 szerencsétlen lelket, akiknek valószínűleg egy ölelésre (vagy egy négylevelű lóherére) van szükségük, miután átélték ezeket a szörnyű szerencsétlenségeket.

 

“Apám elfelejtett szólni, hogy a mai felújítás során a lépcsőt is ki kell venni.”

“A hét szakítással kezdődött, majd bilincset kaptam a kocsimra. Most spagetti dőlt a cipőmbe.”

Valakinek nagyon fog hiányozni leszállás után…

“A barátom pizzát sütött.”

“Csak azért vettem távcsövet, hogy megnézzem a Grand Canyont.”

“Találd ki, hogy ma reggel ki mosakodott fogkrémmel.”

“Kicsit túltoltam.”

“Az éjszaka tojással dobálták meg a kocsimat. Fagyban.”

“Igen, a fülemben maradt.”

“Eltakarították a havat a parkolóban…”

“Többször is rászóltunk, de nem érdekelte.”

“Ezen a lyukon estem be a fürdőnkbe.”

“Reakció a magas parkolási díjakra.”

“Leejtettem.”

“A minap történt a korcsolyapályán, ahol dolgozom.”

“Ezt az előző technikus hagyta rám”

“Leakartam verni a havat a vezetékről…”

“Az első napján 40.000 dollár értékű üveget tört össze.”

“A főbérlő szerint nincs semmi baj a csövekkel.”

“Hazajöttem a hosszú műszak után, és vendéget találtam a vacsorámban.”

 

via

Continue Reading

Még több ebből a kategóriából: Cikkek

Feljebb