Történetek
A férfi egy nő mellett ébred, aki azt állítja, hogy a felesége, de ő azonban azt sem tudja, hogy ki az
A furcsa történetek az emberi élét részei, pont úgy, mint a megkönnyebbülést hozó történetek. A történet egy férfiról, aki egy, magát a feleségének nevező idegen mellett ébredt fel, úgy tűnik, külön kategóriába tartozik.
Az emlékek az idő értékei. Az, hogy képesek vagyunk felidézni az embereket és a közös pillanatokat, megkönnyíti és szórakoztatóvá teszi a kommunikációt, de ha egyszer ez az emlék elveszik, zűrzavar és pánik következik.
A férfi története, aki egy hangulatos éjszakai szórakozás után úgy ébredt fel, hogy az elmúlt két évtizedről nem voltak emlékei, vírusszerű hírré vált.
Miután néhány pohárkával elfojtotta a gondokat, a 36 éves Daniel Porter másnap reggel élete legnagyobb sokkjára ébredt.
Porter furcsának találta a környezetét, beleértve saját testét is, de ami a legfontosabb, hogy a mellette lévő hölgyről azt hitte, hogy már látta korábban. Elgondolkodott azon, hogy ki lehet az a nő, de nem állt össze a kép.
Az eset tavaly júliusban, a COVID-19 csúcspontján történt, és mikor Porter felébredt, Ruth, a mellette fekvő nő meglepő módon azt mondta neki, hogy ő a felesége.
Daniel woke up next to wife only to find he had no idea of where he was – or who was next to him. https://t.co/F9wBYIFfBr
— Metro (@MetroUK) September 8, 2021
Porter azt htte, hogy elrabolták. A 37 éves Ruth próbálta meggyőzni Portert arról, hogy valóban ő a férje.
Porter azt hitte, hogy képzelődik. Bár fogalma sem volt az akkori valóságáról, arra emlékezett, hogy kik voltak a szülei, de arra nem, hogy megnősült volna.
Porter úgy ébredt, mintha még mindig az ’90-es évek végén lenne, amikor fiatal iskolás volt. Megdöbbent, mikor megtudta, hogy van egy 10 éves lánya.
Today’s #WeirdWackyWednesday story is about a 36 year old husband & father who woke up one morning with no memories from the last 20 years of his life.
Check out the story below & tune in to Wake the Lakes morning show weekday mornings for more!https://t.co/xbjeEqkqJO pic.twitter.com/rhepWiQBNE— KKIN WWWI KFGI KLKS (@kkinwwwikfgiklk) July 28, 2021
Több mint 20 év emléke tűnt el Porter mentális archívumából — mindaz, ami 2000 és 2020 között történt. Az egy gyermekes apuka ekkor indult útnak, hogy visszaszerezze az emlékeit.
Felesége, Ruth szerint Porter azt hitte, hogy egy éjszakai szórakozás után hazavitt egy nőt, és amikor a nő azt állította, hogy a felesége, menekülést keresett a szobából.
Ráadásul Porter rettegett a család kutyáitól. Ugyanazok a bundás pajtások, amelyek korábban a háziállatai voltak, szinte rémálommá váltak számára. Kételkedett abban, hogy házas, amíg a szülei meg nem erősítették, hogy van felesége és gyermeke.
Man lost memory of last 20 years due to rare brain condition, wakes up thinking it’s 1999.#BrainFunction #brainhealth #GloboL pic.twitter.com/PnjPeRHpgx
— MEWS (@mews_in) September 9, 2021
Porter csalódott, mikor meglátta magát a tükörben, és azon tűnődött, miért lett kövér. Miután kórházba szállították, kiderült, hogy Tranziens amnéziában szenved, ami a memória hirtelen, átmeneti megszakadása.
Bár a családjának azt mondták, hogy egy pár nap múlva felépül, nem történt előrelépés, és a memóriavesztés következtében fel kellett hagynia a munkájával. Családja segítségével Porter most a trauma feldolgozásán dolgozik.