Történetek
A férfi eljátssza halálát, hogy titokban gondoskodjon a beteg idős anyjáról
Egy férfi rájön, hogy az egyetlen esélye, hogy olyan életet éljen, amilyet szeretne, ha meghal – és hátrahagyja feleségét, vagyonát és mindenét.
Alfred Buchan kinézett az ablakon, nézte, ahogy a repülőgép árnyéka a csillogó fehér hómezők fölött siklik. Kimerült volt. Amióta 76 éves édesanyja megbetegedett, Alaszka és Los Angeles között osztotta meg idejét.
Tudta, hogy nem sokáig bírja még. Valójában minden alkalommal, amikor visszatért az alaszkai kisvárosból, ahol felnőtt, Los Angelesbe, azt kérdezte magától, hogy miért. Ideje volt változtatni.
A feleségére gondolt. Samanthára, aki olyan kedves volt, amikor először találkozott vele, de most minden idejét azzal töltötte, hogy valamit csináltasson az arcán vagy a testén, vagy drága ruhákat vásároljon.
Alfred szerette őt akkoriban, amikor még reményteljes fiatal ügynök volt, akinek csak egy maroknyi ügyfele volt, a nő pedig egy leendő sztár, akinek nem volt elég tehetsége. De szerette őt, nem igaz? És őt is viszont szerették.
Aztán jött a siker, és a pénz, rengeteg pénz. Hirtelen Alfréd a legjobb hollywoodi színészeket és színésznőket képviselte, Samanthával együtt járt az összes A-listás partira, és mindez úgy szállt a fejükbe, mint a francia pezsgő.
Alfred vett Samnek egy malibui villát, és a lakberendezővel berendeztetett egy gyerekszobát, és ez volt az első veszekedésük. “Ezt elfelejtették kitakarítani…” mondta Sam gúnyosan, és a kezével a csinos kiságy és a plüssállatok felé mutatott.
Alfréd átkarolta párját. “Reméltem, hogy a kiságy majd megihlet téged…” – súgta a fülébe. De Sam ellökte magától.
“Megőrültél? Én, hogy tönkreteszem az alakomat, és gyereket szüljek neked?” – kiáltott. “Eszedbe se jusson!”
“De mikor randiztunk, azt mondtam neked, hogy gyerekeket akarok, Sam” – mondta halkan Alfred. “Amikor majd megengedhetjük magunknak, és amikor már megállapodtunk. Most megállapodtunk.”
“Ó, kérlek” – kiáltott fel Sam. “Csak szerelmes beszéd volt! Azt mondtam, amit hallani akartál!”
Mint kiderült, Sam sok mindenről hazudott, például a családhoz való hozzáállásáról. Sam árva volt, és kifejezte, hogy szerette és csodálta Alfred anyját, de most, hogy beteg volt, nem akarta látni.
“Tudod, mennyire undorodom a betegségtől, Alfred!” – kiáltott fel, amikor a férfi megkérte, hogy repüljön vele Juneauba, amikor az anyját először diagnosztizálták. “Nem megyek. Miért nem teszed be valamelyik otthonba? Megengedheted!”
“Ő az én anyám, Sam” – mondta Alfred. “Meg fogok adni neki minden függetlenséget és méltóságot, amit csak tudok – mert ő így élte az életét.”
Éppen ekkor a repülőgép egy légzsákba csapódott, és kizökkentette Alfrédot keserű álmodozásából. “Kapaszkodjatok!” – kiáltotta a pilóta. Alfred arra gondolt, hogy a halála valahol az alaszkai vadonban bizonyára hasznára válna Samnek…
Aztán villámcsapásként csapott belé a dolog! Neki is hasznára válna! Ha ő meghalna… Nos, elválhatna Samtől, de már megfenyegette, hogy a következő öt évre bíróság elé köti, és ő nem engedhette meg magának ezt az időt.
De ha meghalna… Csak annyit kellene tennie, hogy egyszerűbbé teszi a dolgot, minél egyszerűbb, annál jobb. Persze, az üzleti ügyeket valóban nagyon csendben kellene intéznie, de meg lehetne csinálni!
Alfred izgatott lett! Elmenekülhetne az élet elől, amiről azt hitte, hogy akarja, és visszamehetne abba az aprócska prémvadászvárosba, ahol felnőtt, élhetne az anyjával, közel a bátyjához, Dave-hez és a családjához. Talán, csak talán, boldog lehetne!
Amikor leszállt Los Angelesben, Alfred felvette a telefonját, és elindította az események sorozatát. Az egyik ilyen esemény az volt, hogy kis, de rendkívül értékes ügynökségét hatalmas összegért eladta egy multinacionális cégnek. Ezt a pénzt azonnal átutalta egy, a családja nevére létrehozott alapítványnak, amelynek fő kedvezményezettje az édesanyja volt.
Két héttel később Alfréd elment szörfözni, és soha többé nem tért vissza. Két nap múlva a rendőrség megtalálta a terepjáróját a ruháival, pénztárcájával és órájával együtt egy elszigetelt strandon, amely alattomos hullámairól és áramlatairól ismert. Sérült szörfdeszkáját a partra sodorta a víz, de Alfredot soha többé nem látták.
Közben egy John nevű férfi költözött Agatha Buchan otthonába gondozónak. Magas volt, mint Alfred, de alkalmi, kényelmes ruhákat viselt, és sűrű szakállt – olyasmit, amit Alfréd soha nem tett volna.
John hamar közel került a családhoz, és Dave gyerekei még “nagybácsinak” is szólították. Ami Johnt illeti, soha nem volt még boldogabb. Idejét az anyjával töltötte, és az erdőt járta.
Samantha kevésbé találta békésnek és rokonszenvesnek az új életét. A bíróságok megkövetelték, hogy bizonyos idő elteltével halottnak nyilvánítsák az embert, és felszabadítsák a hagyatékát és a bankszámláit a hagyatéki eljárásra.
Ekkor Sam felfedezte, hogy az ügynökséget eladták, és a pénzt ismeretlen helyre utalták! Maradt persze a malibui kastély, és a saját bankszámláján is volt annyi, hogy kényelmesen eléldegéljen, de Sam nem volt boldog.
Az A-listás partikra szóló meghívások elapadtak – végül is Alfrédnak szóltak, és Sam csak a kísérője volt. Két évvel Alfred eltűnése után Sam a végét járta!
Aztán egy este éppen a tévét nézte, amikor a hírekben egy hír megragadta a figyelmét. Egy árva kisfiút mentett meg egy favágó valahol Alaszkában, miután rádőlt egy fa.
A riporter lelkesen magyarázta, hogy a férfi a hátán vitte a fiút a hóviharban hét mérföldön keresztül, és Sam már éppen átkapcsolta volna a csatornát, amikor meglátta a feltételezett hős arcát. Alfred volt az!
A szakállt megváltoztatta, de a profilja, ahogy elfordította a fejét a kamerától… Sam tudta, hogy a férje az. “Visszaszerzem őt” – mondta magának Sam. “És a hírnevet, a bulikat és mindent, amit megérdemlek!”
Három nappal később Sam Agatha Buchan kabinjának ajtaján dörömbölt. “Alfred!” – kiáltotta. “Tudom, hogy odabent vagy, és nem megyek el, amíg nem beszélsz velem!”
Egy idő után kinyílt az ajtó, és Alfréd kisétált. “Halkabban” – mondta Alfréd nyugodtan. “Az anyám és Jason épp szundikálnak.”
“Jason?” – kérdezte Sam zavartan. “Ki az a Jason?”
“Ő az a kisfiú, akit az erdőben találtam. Örökbe fogadom őt” – mondta Alfréd csendesen.
“Hát, akkor hívom a rendőrséget és a szociális szolgálatot, és nem fogsz örökbe fogadni egy kóbor kutyát!” – Sam felsikoltott. “Úgy teszel, mintha meghaltál volna!”
“Nem, nem teszem.” – Alfred nyugodtan mondta. “Te és a hatóságok halottnak véltek. Soha nem mondtam, hogy halott vagyok. Nem tettem semmi törvénybe ütközőt.”
“A pénz! Hol a pénz?” – rikoltott Sam dühösen. “Mind eltűnt!”
“A családomnak van letétbe helyezve. Rengeteg pénzt hagytam neked, Sam” – mondta Alfred.
“De Alfred…” – Sam hirtelen elmosolyodott azon az édes mosolyon, amit egykor szeretett. “Hiányzol nekem…”
“Én?” Alfréd halkan kérdezte. “Már egy másik ember vagyok, Sam. Családom van, kötelezettségeim és egy fiam. És ki tudja, talán egy nap talán lesz egy nő az életemben, aki önmagamért fog szeretni.”
Alfred becsukta az ajtót Sam arca előtt. Utasította a Los Angeles-i ügyvédeit, hogy adják be a válókeresetet, és minden kaliforniai vagyonát Samre hagyta. Nem tartott sokáig, ahogy az a csinos arc sem.
Mit tanulhatunk ebből a történetből?
- Néha le kell mondanunk az ambícióinkról, hogy megtaláljuk az álmainkat. Alfred rájött, hogy ami boldoggá teszi, az nem a pénz vagy a siker – hanem a szeretet és a család.
- Az őszinteség a legfontosabb tényező egy kapcsolatban. Sam hazudott Alfrédnak arról, hogy ki ő és mit akar, és a házasságuk szétesett.
Oszd meg ezt a történetet családoddal és barátaiddal. Lehet, hogy feldobja a napjukat és inspirálja őket.
Ezt a cikket a mindennapi életéből vett történetek ihlették, és egy profi író írta. A nevekkel és/vagy helyszínekkel való bármilyen hasonlóság pusztán a véletlen műve. Minden kép csak és kizárólag illusztrációs célokat szolgál.
