Cikkek
A férfi gondoskodik néhai barátja hármas ikreiről, egy percre a kiságyban hagyja őket és azonnal eltűnnek
Patrick csak egy percre lépett ki a házból, miután lefektette a hármasikreket. Mikor visszatért, megdöbbenve tapasztalta, hogy elvitték őket. Ami a továbbiakban kibontakozott, az váratlan események sorozata volt.
Patrick talált egy percet, hogy elgondolkodjon azon, milyen igazságtalan az élet.
“Patrick, minden álmunk valóra válik! Csak várj és figyelj!” – mondta Layla, mikor még gyerekek voltak.
“Én gazdag leszek, te is gazdag leszel. Lesz egy jóképű férjem, neked meg gyönyörű feleséged. Nagy házaink lesznek, mint a paloták, közvetlenül egymás mellett. És mi négyen együtt fogjuk beutazni a világot a kisgyerekeinkkel…”
Évtizedekkel később az életük sosem lépett túl azon a kis szögleten, ahol felnőttek, álmodoztak, kudarcot vallottak, és még többet álmodoztak.
Ahogy Patrick a hálószobában ült, a mellkasán a három baba mélyen aludt. Lélegzetük melegétől és szívverésük ritmusától Patrick szeme elnehezült az álomtól.
Épp mikor arra készült, hogy aludjon, hangos recsegés riasztotta fel odakintről. Újra esni kezdett az eső.
Néhány ruhát kiakasztott száradni. “Á, minek is fáradnék? Hadd ázzanak és száradjanak megint odakint.”
Annyi kérdése volt, de félt feltenni azokat magának. “Hogyan fogok gondoskodni a gyerekekről? Hány napot engedhetek meg magamnak még, hogy kihagyjam a munkát? És mennyit várhatok még el a feleségemtől, Sarah-tól? Ezek végül is nem az ő gyerekei…”
Patrick gyengéden megsimogatta a kicsiket, és Laylára, az édesanyjukra gondolt, aki két hete halt meg.
“Nem volt semmi az édesanyátok..” – súgta a kicsiknek. “Ő volt a leggondosabb, legbátrabb nő, akit ismertem. Egy nap majd mindent elmesélek majd róla, és arról, hogy ő volt a testvérem, aki nekem sosem volt…”
Ebben a pillanatban észrevette, hogy az eső egyre hangosabb lett. “Jobb, ha behozom a pelenkákat” – gondolta. “Nincs sok belőlük.”
Patrick óvatosan betette a hármasikreket a kiságyba, és várt néhány másodpercet, hogy megbizonyosodjon arról, hogy nem ébredtek fel.
A három békésen alvó csecsemő látványa céltudatossággal töltötte el. “Rátok nézek, és tudom, hogy a dolgok majd megoldódnak. Ne aggódjatok, mindjárt visszajövök.”
Patrick a hátsó udvarra sietett, és elkezdte lehúzni a ruhákat a szárítóról. Alig telt el egy perc, mikor Patrick észrevette egy férfi sziluettjét, aki a ház előtt parkoló autóhoz futott.
Sietősnek tűnt.. “Valami nincs rendben” – érezte, miközben berohant a házba. Egyenesen a hálószobába ment, és a kiságy fölé hajolt; abban a pillanatban megállt a szíve.
Az összeszedett ruhák a földre hullottak, miközben Patrick döbbenten kapkodta a levegőt.
“Hol vannak a babák?!”
Kétségbeesetten nézett végig a szobán, majd egy nyugtalanító felismerés csapott le rá.
“A férfi! Ő lehetett az, aki elvitte a babákat! Meg kell állítanom!” – Patrick sikoltozva rohant az utcára.
“Hé, te! Állj! Állj meg!”
Patrick megbotlott, mikor megpróbálta üldözni az elhajtó autót.
A tisztánlátás egy furcsa pillanatában mégis megjegyezte a rendszámot.
Addig futott és kiabált, amíg az autó teljesen eltűnt a látóteréből.
Patrick összeesett az üres úton, és sírva fakadt.
A délután hátralévő részét egy rendőrőrsön töltötte, ide-oda járkált, miközben várta, hogy a rendőrök jelentkezzenek.
“Nagyszerű, hogy megjegyezte a rendszámtáblát, uram” – nyugtatták. “Ne aggódjon, bárki is áll emögött, el fogjuk kapni.”
Bizonyára segített, hogy Patrick felesége, Sarah vele volt. A jelenlétével és szavaival is megnyugtatta.
Már több mint három óra telt el, mikor egy rendőr végre odasétált az aggódó házaspárhoz, és közölte a hírt.
“Uram, elkaptuk! A gyerekek biztonságban vannak.”
Patrick és Sarah megkönnyebbülten felsóhajtottak, és átölelték egymást.
Kiderült, hogy Layla volt férje volt az, aki lelépett a hármas ikrekkel. Patrick dühös lett, mikor meghallotta a férfi nevét. Ő volt az, aki megkeserítette Layla életét, érzelmileg kínozta őt a házasságuk alatt.
Aznap hagyta el, mikor megtudta, hogy Layla terhes.
“Nézz rám, és nézz magadra!” – mondta, megszégyenítve őt a súlya miatt. “Úgy nézel ki, mint egy kövér tehén! És ha az elmúlt években nem fogytál le, ez nem fog megváltozni. Nem bírok rád nézni!”
Azon a napon, mikor megtudta, hogy Layla terhes, a férfi összecsomagolt és magára hagyta őt.
Patrick volt az, aki meggyőzte Laylát, hogy költözzön vissza az anyja szomszédos házába.
“Felejtsd el őt. Anyukád, Sarah és én itt vagyunk neked. Gyere, és legyél újra a szomszédom, mint a régi szép időkben.”
A volt férj nem jelent meg sem a gyermekei születésénél, sem amikor Layla néhány héttel később elhunyt.
Azóta Sarah, Patrick és Layla anyukája, Hailey gondoskodott a kicsikről.
Nem volt könnyű, különösen azért nem, mert Hailey állandóan beteg volt, Sarah és Patrick pedig alig tudtak megélni.
De a pár, akiket sosem áldott meg a sors saját gyerekekkel, felforgatta az életét, hogy gondoskodhassanak Layla gyermekeiről.
Ez az odaadás akkor is töretlen maradt, mikor Hailey egy hete hirtelen agyvérzést kapott.
Patrick úgy döntött, hogy fizetés nélküli szabadságot vesz ki, és otthon marad a gyerekekkel, míg Sarah megduplázta a munkáját, és az éjszakákat is a kórházban töltötte, nem tágítva Hailey mellől.
Így amikor a rendőrök végre visszahozták a hármasikreket, Patrick és Sarah nagyon megkönnyebbültek.
“Elmondjuk Hailey néninek?” – kérdezte Sarah mikor elhagyták a rendőrőrsöt.
“Nem, ez csak még jobban aggasztaná. Különben is, jól vannak. Talán el kéne vinnünk őket hozzá. Nagyon örülne neki!” – javasolta Patrick.
Aznap este Hailey boldog volt, hogy láthatja az unokáit, még akkor is, ha az oxigénmaszkján keresztül nem tudta megcsókolni őket.
Layla emlékére elsírta magát, miközben unokái új, kötelességtudó gyámjait nézte.
Miközben a fájdalom és a megkönnyebbülés keverékét élte át, Hailey nehezen kapott a levegőt. Azon az éjszakán, azokkal az emberekkel körülvéve, akiket a legjobban szeretett, Layla édesanyja álmában elhunyt.
Újabb borús nap volt, mikor Hailey-t a lánya mellé örök nyugalomra helyezték. Patrick, Sarah és a gyerekek számára bizonytalan volt az előttük álló út. De a pár nem adta fel.
Két héttel később Patrick és Sarah kapott egy hívást, amelyben megerősítették, hogy az örökbefogadási kérelmüket elfogadták.
“Nem tudom elhinni, Patrick! Három gyönyörű gyermekünk van, akiket a sajátunknak nevezhetünk!” – a mindig sziklaszilárd Sarah aznap könnyekben tört ki.
Patrick fejében sok kérdés még mindig megválaszolatlan volt.
“Édes gyermekeim” – mondta Patrick a mellkasán alvó hármasikrekhez beszélve. “Még mindig nem tudom, hogyan fogunk megélni. Még mindig nem tudom, mit jelent szülőnek lenni. De íme egy ígéret, gyerekek: az életemet azzal fogom tölteni, hogy tanulok értetek, hogy szeretlek benneteket. Ahogy Layla is tenné.”
Patrick elkezdte az ingatlanügynöki képzést. Sarah boldogan vállalta a család ellátásának terhét, miközben a férje megtalálta a helyét.
És amikor a legkevésbé számítottak a csodára, egy nap valaki megjelent az otthonukban…
Layla ügyvédje volt az. Mindig is tudta, hogy Patrick és Sarah az egyetlenek, akik fel tudnák nevelni a gyerekeit, ha valami baj történne.
Ezért Layla mindent, beleértve a házát és megtakarításait is, Patrickra hagyta, a testvérére, aki soha nem volt neki.
Mit tanulhatunk ebből a történetből?
- A barátság erősebb, mint a vér. Az igazi barátság gazdagabb lehet minden más kapcsolatnál. Patrick igaz barátja volt Laylának, és a halála után is gondoskodott a gyermekeiről. Layla arra a gyermekkori barátjára hagyta az összes vagyonát, aki végig ott volt mellette.
- Soha ne veszítse el a reményt. Soha nem tudhatod, mikor és hogyan térül meg a kemény munkád. A nehézségek ellenére Patrick és Sarah mindent beleadott, hogy gondoskodjon a hármasikrekről és Hailey-ről. Elkötelezettségüket Layla végül posztumusz jutalmazta, amikor rájuk hagyta a házát és a megtakarításait.
Oszd meg ezt a történetet családoddal és barátaiddal. Lehet, hogy feldobja a napjukat és inspirálja őket.
Ezt a cikket a mindennapi életéből vett történetek ihlették, és egy profi író írta. A nevekkel és/vagy helyszínekkel való bármilyen hasonlóság pusztán a véletlen műve. Minden kép csak és kizárólag illusztrációs célokat szolgál.
