Cikkek
A holland szélmalmok titkai: hogyan formálták a víz és a mezőgazdaság világát
A kétszáz kilométer hosszú domborzat nélküli síkság közepén sorakozó szélmalmok látványa talán a holland táj egyik legikonikusabb képe. A Kinderdijk falujában található 19 malomba épült komplexumot az UNESCO a világörökség részévé nyilvánította, ám ezek a toronymalmok nem a mai szélerőművekhez hasonló energetikai célokat szolgálták.
A középkortól kezdve a szélmalmok az ország vízgazdálkodásának kulcselemei voltak. Hollandia területének körülbelül egynegyede a tengerszint alatt fekszik, ezért a folyamatosan tomboló tengeri és folyami áradások elleni védekezés elengedhetetlen. A különleges malmok a szél erejét használva szivattyúzták ki a vizet a polderekből, vagyis az ember által létrehozott, korábban mocsaras területekből, és engedték vissza a csatornákba vagy közvetlenül a tengerbe.
Egyetlen szélmalom nagyjából másfél méterrel (öt lábbal) tudta emelni a felgyülemlett vizet, de ha ennél nagyobb vízoszlopot kellett leküzdeni, akkor több malmot sorba kapcsoltak egy úgynevezett molengangban. Az első malom felnyomta a vizet öt lábbal, a következő újabb öt lappal, így fokozatosan érték el a kívánt magasságot, és biztosították a polderek szárazságát.
A szélmalmok azonban nem pusztán vízszivattyúként működtek. Már a 13. századi említések is arról tanúskodnak, hogy gabonaőrlésre, mustármagok darálására, faipari műveletekre, papírgyártásra és olajpréselésre is használták őket. Külsőleg mind ugyanolyannak tűntek, de a belső gépezet és az elrendezés attól függött, milyen feladatot láttak el. A 19. században Hollandia területén mintegy 9000 ilyen malom működött egyszerre, jelezve a technológia fontosságát és sokszínűségét.
A malmok felelős működtetéséhez komoly szaktudás kellett. A malommester gyakran maga is a malom alsó szintjén lakott, és folyamatosan figyelte a szelet, a felhőzetet és a fény tompulását. Feladatai közé tartozott a vitorlák forgatása, a fék alkalmazása és az egész szerkezet felügyelete, mivel egy túl gyorsan pörgő vitorla akár tüzet is okozhatott. A mesternek élesített szemmel és gyors reakciókkal kellett rendelkeznie, hogy vihar közeledtekor időben „behúzza” a malom karjait.
A hollandok a malmokkal kommunikáltak is: a vitorlahelyzetek különböző jelzéseket takartak. A kereszt alakban felfüggesztett vitorlák az öröm vagy a gyász pillanatait hirdették, attól függően, hogy az első vitorla merőlegesen előtte vagy utána állt-e. A második világháborúban pedig a holland ellenállók titkos üzenetek továbbítására használták a malomkarokat, hogy előkészítsék a német csapatok elleni fellépést.
Mára a hagyományos szélmalmok ipari és vízgazdálkodási szerepét modernebb technológiák vették át. Hollandiában jelenleg mintegy 1200 malom maradt meg, főként a Nyugat-Hollandia régióban, és minden év május második hétvégéjén – a Nemzeti Malomnapon – az ország lakói közös ünnepségeken emlékeznek ezekre a mérnöki csodákra.
A holland szélmalmok története a környezet és az ember találkozását meséli el, a védvonal építésétől a gabonaőrlésig. Ha valaha Hollandiába látogatsz, szánj időt arra, hogy azoknak a malmoknak a lábához állj, amelyek nemcsak a természet erőit használták ki, hanem a közösség életét is fenntartották.
