Connect with us

Anyuka

A kislány felébredt az éjszaka közepén és furcsa hangokat hallott, de amikor megnézte az apját nagyon megijedt

Egy nyolcéves skóciai kislánynak az éjszaka közepén szüksége volt egy pohár vízre, és ez mentette meg édesapja életét. Mikor elhaladt szülei szobája mellett, furcsa hangokat hallott, és felébresztette édesanyját.

Mikor Rochelle Ramsey az éjszaka folyamán a konyha felé sétált, furcsaságokat hallott, amiről később kiderült, hogy az apja, a 38 éves Chris Ramsey levegőért kapkod. Ramsey, aki 2018 óta szklerózis multiplexben szenved, sürgős orvosi ellátásra szorult.

Ha nincs a kislány, nem élte volna túl az éjszakát. Szerencsére az édesanya, a 37 éves Sheryl Oribine azonnal értesítette a mentőket. Ramsey-t ezután kórházba szállították, mivel éppen szeptikus sokkot kapott.

AZ ÁLLAPOTA INSTABIL VOLT

Sclerosis multiplexe miatt gyenge az immunrendszere, és nem tud járni. Oribine leírta az élet-halál pillanatát, és elmondta, hogy látta, ahogy párja fogai csattognak, és az egekbe szökött a láza.

Állapota instabil volt, és Oribine felidézte, hogy a mentős azt mondta neki, hogy “azonnal” be kell vinniük az egészségügyi intézménybe. A mentős azt is hozzátette: “Ha nem lett volna a pici lánya, meghalt volna”.

MEGMENTETTE AZ APJA ÉLETÉT

A kislány el volt ragadtatva. Mosolygott, mert “megmentette az apukája életét”. Az édesanya azt mondta, ez egy olyan élmény volt, amit soha nem fog elfelejteni.

Kifejtette: “Borzalmas volt. A szemem előtt romlott az állapota”. Oribine a lányát “őrangyaluknak” nevezi. Ramsey viszont “kis hősének” tartja lányukat.

NEM TUDTA MEGLÁTOGATNI ŐT

A szigorú Covid-előírások miatt a család nem látogathatta meg Ramsey-t, miközben a kórházban lábadozott. Végül az Inverclyde Királyi Kórházban láthatták őt.

Addigra stabilizálták az állapotát, és oxigénkészülékre kapcsolták. Az orvosok megerősítették, hogy Ramsey tüdőgyulladása szepszissé alakult, és szeptikus sokkban volt, mikor a kislányuk rátalált.

DICSÉRETET ÉNEKELT NEKI

Az édesanya elmondta, hogy bár félelmetes esemény volt, de nagyon büszke a lányára. Amíg a férfi kórházban volt, a kislány folyton azt kérdezgette, mikor tér haza az apukája.

Oribine felajánlotta, hogy bármilyen játékot megvesz a lányának, de ez nem érdekelte. Egyszerűen hiányzott neki az apja.

DUZZAD A BÜSZKESÉGTŐL

Mikor az apját végre hazaengedték rengeteg ölelést kapott, és a kislány nagyon boldog, hogy újra itthon van. Oribine még mindig duzzad a büszkeségtől. Azt mondja, nem sok nyolcévesnek adatik meg, hogy megmentse az anyukája vagy az apukája életét.

Továbbra is hálásak a gyors cselekvésért, mmikor rájött, hogy az apja veszélyben van.

A netezők is elismerően nyilatkoztak a fiatal lányról, egy felhasználó “elképesztőnek” nevezte tettét.

via

Continue Reading

Még több ebből a kategóriából: Anyuka

Feljebb