Connect with us

Történetek

A kislány majdnem belefulladt a medencébe, de amikor magához tért azt mondta, hogy látta a “Mennyországot”

Egy kislány egy átlagos szombati napon a családjával úszni ment, nem sejtve, hogy olyan élményben lesz része, amit soha nem fog elfelejteni. A halál szélére került, és olyan dolgokat látott, amelyek meggyőzték arról, hogy a mennyországban van.

A halál csak egyszer történik meg egy emberrel; azonban néha-néha valaki elég szerencsés ahhoz, hogy kicselezze a halált, és életben maradjon, hogy elmondhassa a történetet.

Pontosan ez történt a kilencéves Annie Powell-lel, mikor belefulladt egy úszómedencébe. Nem sok mindenre emlékezett a történtekből, de amire igen, az mindenkit megdöbbentett.

A FULLADÁS

Annie édesapja, Dave a medencével szemben állt, mikor észrevette, hogy egy fiatal lányt cipelő férfi kilép a vízből.

A férfi segítségért kiáltott, Dave pedig végignézte, ahogy egy vízimentő akcióba lendül, elkezdi az újraélesztést. Dave és felesége, Cathy rájöttek, hogy a kislány az ő lányuk, Annie. Miközben az úszómester mindent megtett az újraélesztéséért, Cathy észrevette, hogy lánya elkékült.

Cathy szerint úgy tűnt, hogy a világ számára halott. Szörnyű volt ezt látni, de egyik szülő sem tehetett mást, mint imádkozott, hogy kislányuk visszatérjen. Dave azt mondta:

“A lábánál voltam, és csak imádkoztam, hogy az újraélesztés működjön. Csak imádkoztam, hogy visszatérjen az életbe.”

HARCOLT AZ ÉLETÉÉRT

Pillanatokkal később megérkezett a mentőautó, és a személyzet oxigént adott Annie-nek, mielőtt a parkhoz közeli kórházba szállították. Két perc volt az út.

Mikor az aggódó szülők megérkeztek, az orvosok közölték velük, hogy a lányuk állapota stabilizálódott, de kritikus. Szívmegállást és légzési elégtelenséget szenvedett.

Eszméletlen állapotban repülővel szállították a nyugat-virginiai Morgantownban található J.W. Ruby Memorial Kórházba, egy első szintű traumaközpontba, ahol speciális ellátásban részesülhetett. Annie édesapja azt mondta:

“Nagyon aggódtam érte. Azt hiszem, ekkor kezdett el igazán tudatosulni bennem, hogy nincs jól, még ha lélegzik is. És azon tűnődtem, hogy mi folyik ott? És hogy vajon lesz-e valaha is ugyanolyan.”

Miközben a kórházba tartottak, Dave és Cathy tovább imádkozott a lányukért. Felhívták a barátaikat és a gyülekezetük tagjait is, hogy imáikkal segítsék őket. Miután a helikopter megérkezett a traumaközpontba, az orvosok elmondták Dave-nek és Cathynek, hogy a következő néhány nap kulcsfontosságú.

IMAHARCOSOK SEREGE

A kórházban Annie-t mesterséges kómába helyezték. A vér- és oxigénszintje nagyon alacsony volt, és az orvosok azt mondták Dave-nek és Kathynek, hogy az oxigén nélkül töltött hosszú idő visszafordíthatatlan károsodást okozhatott néhány szervében, beleértve a szívet és az agyat.

Elkeserítő hír volt, de a szülők nem adták fel a reménykedést. Cathy felidézte, hogy kislánya úgy nézett ki, mint egy film szereplője a belőle kilógó vezetékekkel, és légcsőmetszéses csővel.

A tehetetlenség érzése nem hagyta el Cathyt és férjét, miközben várták a híreket. Szerencsére némi vigaszt leltek a tucatnyi embertől, akik a kórház várótermébe érkeztek, és imádkoztak a csodáért.

Kegyelemért imádkoztak a lányért és bölcsességért a rajta dolgozó orvosok számára.

Másnap Dave és Cathy a gyülekezetük tagjaival együtt különleges imaórát tartott a gyermekükért. Ez megújította a reményüket.

“Azt mondták: ‘Kelj fel, Annie; kelj fel, Annie’, és ez megérintette a szívemet. És onnantól kezdve a szívem mélyén tudtam, hogy minden rendben lesz.” – emlékezett vissza Cathy.

Az imádkozás egész nap és éjszakába nyúlt – másnap jó híreket kaptak.

A DOLGOK, AMIKET LÁTOTT

Mikor Dave és Cathy hétfő reggel megérkezett a kórházba, azt mondták nekik, hogy Annie oxigén- és vérszintje javult.

A javulás a következő két napban folytatódott, és szerda délután az orvosok felébresztették Annie-t. Mikor kinyitotta a szemét, megkérték, hogy mozgassa az ujjait, próbálták megállapítani, hogy reagál-e és tud-e mozogni.

Cathy azt moondta pillanatról: “Az orvos lehajolt, Annie pedig az arcába emelte az öklét, és az orvos azt mondta: “Rendbe fog jönni”. Tudtam, hogy az én életvidám Annie-m visszatért.”

Annie nem sok mindenre emlékezett a történtekből, de arra igen, hogy a mennyországba került – a helikopteres út alatt hunyt el, és újra kellett éleszteni.

Azt mondta, hogy ragyogó pillangókat látott, és bevallotta, hogy a rajtuk lévő színek nem hasonlítottak semmihez, amit valaha látott. A kislány azt is megemlítette, hogy nagyon szeretve érzi magát, és hogy valaki segít neki a medencében. Annie visszaemlékezett:

“Volt egy fehér ruhás férfi, aki segített nekem a medencében, talán Jézus volt az, vagy talán egy angyal.”

Öt nappal az eset után Annie-t kiengedték a kórházból, és úgy tért vissza az életbe, mintha mi sem történt volna. Az eset óta ő és a szülei azt mondják, hogy semmi sem lehetetlen, ha bízol Istenben.

via

Continue Reading

Még több ebből a kategóriából: Történetek

Feljebb