Cikkek
A rómaiak legbrutálisabb kivégzőeszköze: Egy bőrzsák, amibe 4 élő állattal együtt varrták be az embert
Az ókori Rómáról a legtöbb embernek a gladiátorok harca vagy a keresztre feszítés jut eszébe, ha kegyetlen büntetésekről van szó. Létezett azonban egy olyan kivégzési módszer és eszköz, amely még a sokat látott római polgárokat is borzalommal töltötte el – mégis a törvénykönyv szerves része volt évszázadokon át.
Ez volt a Poena Cullei (szó szerint: „a zsák büntetése”), amelyet a legrémisztőbb bűncselekmény, a szülőgyilkosság (parricidium) elkövetőire szabtak ki.
Nem egyszerű kivégzés: Egy pszichológiai és fizikai pokol
A büntetéshez használt eszköz egy hatalmas, szurokkal és viasszal vízhatlanná tett marhabőr zsák volt. A római jog szerint a szüleit meggyilkoló ember elkövette a természet elleni legszörnyűbb bűnt, ezért úgy kellett eltüntetni a világból, hogy teste ne érinthesse a földet, a vizet, a levegőt, de még a napfényt sem.
A szertartásos kivégzés menete a következőképpen nézett ki:
-
A fa talpú cipő: Az elítélt lábára fapapucsot adtak, és a fejére egy farkasbőrből készült csuklyát húztak, hogy se a földet ne érezhesse, se a napfényt ne láthassa.
-
A korbácsolás: Vereségig verték vérző vesszőkkel (virgae sangvineae).
-
A 4 élő állat: Ezt követően a halálra vált embert bedobták a hatalmas bőrzsákba, de nem egyedül. Mellé zártak a zsákba egy élő kutyát, egy kakast, egy viperát és egy majmot.
Mi történt a zsák belsejében?
Amikor a bőrzsák száját szorosan megvarrták, a benne lévő reakció azonnal elszabadult. A vaksötétben, szűk helyre bezárt, megriadt vadállatok – a pánikba esett majom, a maró vipera és az agresszívvá váló kutya – egymásnak és a bevarrt embernek estek.
A sérülésektől és a pániktól őrjöngő lényekkel teli zsákot ezután ökrös szekérre rakták, a tengerhez vagy a legközelebbi mély folyóhoz szállították, és bedobták a vízbe. Ha az elítélt nem halt meg a vipera marásától vagy az állatok harapásaitól, a vízhatlan zsákban végül lassan megfulladt.
Miért pont ez a négy állat?
A rómaiak nem véletlenszerűen választották ki a zsák bérlőit, mindegyik szimbolikus jelentéssel bírt:
-
A kutya: A tiszteletlenség és az alantas természet szimbóluma.
-
A kakas: A könyörtelenség jelképe.
-
A vipera: A római hiedelem szerint a viperakölykök születésükkor széthasítják anyjuk hasát – így a szülőgyilkosság tökéletes jelképe volt.
-
A majom: A szörnyű, torz emberi viselkedés paródiája.
Bár mai fejjel felfoghatatlan ez a fajta szadizmus, a római jogrendszer egészen a Bizánci Birodalom koráig, sőt bizonyos középkori európai jogrendszerekben még a 18. században is megőrizte a zsákba varrás büntetésének elemeit.
