Történetek
A szegény férfi odaadja egy idősebb nőnek az utolsó pár cipőjét – másnap döbbenetes dolog történik vele
Az anyagi gondokkal küzdő szegény mosogató az utolsó pár csizmáját egy idős nőnek adja, hogy megvédje a lábát a hidegtől. Másnap talál egy lottószelvényt, és meglepő dolgot fedez fel.
A 65 éves Max Wilson tisztogatta az edényeket, miközben kinézett a New York-i Roaster’s Diner kis konyhaablakán. A városban fagy volt, és hullott a hó, ami puha, fehér jégpáncéllal borította be az utcát.
Észrevette, hogy sok ember sétál az utcán, és úgy tűnt, mindenki jól érzi magát. Feltehetően nem ugyanazok az aggodalmak foglalkoztatták őket, mint őt, gondolta, miközben őket figyelte.
Az anyja akut tüdőgyulladásban szenvedett, ő pedig plusz műszakokat vállalt, hogy meg tudjon élni. “Egyszer majd megváltoznak a dolgok, Max. Ne veszítsd el a reményt….” – nyugtatta magát, miközben leöblítette az edényeket, és letette őket a konyhapultra.
A Roaster’s Diner mosogatójaként Max élete két dolog körül forgott: a mosogatás és annak biztosítása, hogy hibátlanul végezze a munkáját.
Néha, mikor volt egy kis szabadideje, a főnöke az asztalokhoz küldte, hogy vegye fel a vendégek rendeléseit, és ha Maxnak aznap szerencséje volt, szerény borravalót hagytak neki.
Egy napon, mikor kevés volt a személyzet, a főnöke megkérte, hogy vegyen fel rendeléseket. Ezen a napon Max meglátott egy idős hölgyet az étterem előtt. A bőröndjét szorongatta, és zavartan nézett körül.
“Mi van vele? Szüksége van valamire?” – tűnődött, miközben egy darabig állt, és a nőt figyelte.
“9-es asztal, Max!” – mondta be a séf, megzavarva Maxet. A 9-es asztal rendelése készen állt. Miután kiszolgálta, és visszatért a pulthoz, Max észrevette, hogy a nő nem mozdult.
Látta, hogy a nő nem megfelelően volt öltözve. Vékony kabátot és levendulaszínű sálat viselt, a cipője pedig kopott, a jobb lábujján pedig lyukas.
Max szíve megesett az idősebb nőn, és úgy döntött, hogy odamegy hozzá. Megkért egy pincért, hogy vegye fel a rendelését, miközben kilépett az étteremből.
“Segíthetek valamiben, asszonyom?” – kérdezte, miközben odalépett a nőhöz. “Vár valakit?”
A nő reménykedő szemekkel nézett rá. “Ó, igen, igen. A fiamnak kellett volna értem jönnie ide, de elakadt a munkában, és azt mondta, késni fog. Arra gondoltam, hogy várhatnék valahol a közelben. Elég hideg van itt. Csak ma reggel érkeztem, és nem ismerem a várost, úgyhogy nem tudom, hová menjek.”
“Ó! Akkor a megfelelő emberrel találkozott, asszonyom” – mosolygott Max. “Én itt dolgozom ebben a vendéglőben. Szeretne inni egy kávét, amíg a fiára vár?”
“Ó, az csodálatos lenne” – mondta a nő, miközben Max segített neki besétálni az étkezdébe. Észrevette, hogy a nő nehezen jár, és örült, hogy segített neki, mert ha tovább maradt volna a hidegben, akkor ő is megbetegedett volna, mint az édesanyja.
Mikor a nő helyet foglalt, Max hozott neki egy csésze forró kávét. Aztán letérdelt mellé, és elkezdte levenni a cipőjét.
“Mit csinál?” – a nő ijedten rántotta hátra a lábát.
“A cipője elkopott, asszonyom. Lehet, hogy nem tudja, mert új ebben a városban, de ebben a cipőben nem fogja elviselni ezt a hideget. Vegye fel ezeket…” Max odaadta az idősebb nőnek a csizmáját.
“A néhai apám hozta nekem Ázsiából. Ezek igazán különlegesek számomra… Van egy pár tartalék cipőm a szekrényemben. Ezeket elviheti. Melegen tartja majd.”
Az idősebb nőnek könnyek szöktek a szemébe. “A cipő, ami rajtam volt, nekem is a kedvencem. Úgy gondoltam, hogy jól illenek a ruhámhoz. Köszönöm szépen. Mi a neve kedvesem? Én Stella vagyok.”
Max bemutatkozott, és egy darabig beszélgettek, majd Stella fia, Adammal megérkezett az étkezdébe. Adam pénzt ajánlott Maxnek, mikor megtudta, hogy segített Stellának, de Max szerényen visszautasította azt.
“Csodálatos vendég volt, úgyhogy meghálálta a nagylelkűségemet. Tényleg nem tarthatom meg a pénzt, bocsánat….” – mondta.
Másnap Max a műszakja után éppen távozott az étteremből, amikor véletlenül rábukkant egy lottószelvényre. Felvette a földről, és többször megforgatta a kezében, azon töprengve, mit kezdjen vele.
“Nem találom a tulajdonosát, és a sorsomnál fogva veszíteni fogok. De azért adjunk neki egy esélyt…” Úgy döntött, hogy megkockáztatja, és elment egy szomszédos kisboltba, hogy szerencsét próbáljon.
Amikor a bolt eladója megnézte a sorozatszámot, belekiáltott Max fülébe. “Azta! Nyertél! 5000 dollárt nyertél a lottón! Gratulálok!”
“Micsoda?” Max szeme tágra nyílt. “Ez most komoly?”
“Igen!” – mondta neki a boltos.
Mikor Max megkapta a nyereményét, kis köszönetet mondott Istennek a véletlen szerencséért.
De a helyzet az volt, hogy a lottószelvény nem véletlenül került oda.. Adam, a kisbolt tulajdonosa szándékosan hagyta a földön, hogy Max megtalálja. Ráadásul nem is igazi lottószelvény volt. Az egészet Adam rendezte meg, hogy meghálálja Max kedvességét.
Mit tanulhatunk ebből a történetből?
- A kedvesség olyan, mint a bumeráng; mindig visszatér hozzád. Max úgy segített Stellának, hogy nem várt cserébe semmit, és kedvessége a legváratlanabb módon lett meghálálva.
- Soha nem tudhatod, hogy egy kis segítséged mennyit jelenthet valakinek. Adam hálás volt Maxnek a kedvességéért, és tudta, hogy Max megérdemli a jutalmat. Ádám azonban azt is tudta, hogy Max visszautasítaná, ha közvetlenül pénzt ajánlana neki, ezért más módot talált arra, hogy a pénz eljusson Maxhez.
Oszd meg ezt a történetet barátaiddal. Lehet, hogy feldobja a napjukat és inspirálja őket.
Ezt a cikket olvasóink mindennapi életéből vett történetek ihlették, és egy profi író írta. Bármilyen hasonlóság a tényleges nevekkel vagy helyszínekkel pusztán véletlen egybeesés. Minden kép kizárólag illusztrációs célokat szolgál.
