Történetek
A szegény, gyászoló anya kénytelen volt eladni elhunyt fia csizmáját, másnap egy autó állt meg a háza előtt
Harper szíve megszakadt, mikor a körülmények arra kényszerítették, hogy eladja elhunyt fia csizmáját, amit soha nem viselhetett. Az élete megváltozik, mikor egy idős idegen felkeresi.
“Anya, meddig fogunk még itt állni?” törte meg a temetői csendet Emliy, Harper legkisebb lánya. Ő és húgai, Chloe és Amy elkísérték az anyjukat a kisöccsük, Jack sírjához. Jack hat hónappal ezelőtt vesztette el a tüdőgyulladással vívott harcát.
Harper csak a gyászt ismerte. Először a férjét, Seant veszítette el, alig néhány hónappal azután, hogy Jack öt évvel ezelőtt megszületett. Aztán elvesztette Jacket. Aztán egy újabb vihar érkezett, épp mikor a “por” leülepedett az egyedülálló anya életében. Legkisebb gyermekénél, Emily-nél rákot diagnosztizáltak…
Harper mindent megtett, amit csak tudott, hogy megmentse a lánya életét. Két állást vállalt, és eladta az összes bútort, amit az anyósa hagyott hátra, mielőtt meghalt.
De a pénz alig volt elég Emily kezelésére. A műtét még hátra volt, és Harper ezt nem engedhette meg magának. Kölcsönt vett fel, miközben a havi juttatásait teljes egészében a kiadásokra használta fel.
Úgy tűnt, hogy Harper napi küzdelmeinek nincs vége. Egyszer úgy döntött, hogy eladja az összes megmaradt bútorát, antik tárgyát, sőt még Jack holmiját is.
Ahogy Harper fia holmijai között turkált, rábukkant egy pár sosem használt bőrcsizmára. Emlékezett rá, hogy akkor vette őket Jacknek, amikor az óvodáskorában jelmezversenyen vett részt. Cowboynak akart öltözni. De az influenza miatt erre nem került sor.
Harper letörölte a port a csizmákról, és magához szorította őket.
“Kicsim… bárcsak velünk lehetnél ma! Olyan boldognak tűntél, amikor megmutattam neked ezeket a csizmákat.”
Harper kétségbeesett. Betette a csizmát a dobozba, és egy cetlit dugott bele, amin ez állt: “A kis Jack Conner szerető emlékére.”
Hasonló cetliket tett néhány más holmira, és összepakolt, hogy másnap elvigye a bolhapiacra.
Ott Harper összefutott Barbarával, egy idősebb, hetvenes éveiben járó hölggyel, aki használt ruhákat nézegetett. Ami felkeltette Harper kíváncsiságát, hogy a nő csak a legjobb ruhákat válogatta ki, és alkudozott, hogy néhány dollárral csökkentse az árát.
“Az összes ruhát akarom. Még mindig arra kérem, hogy legalább tíz dollárt engedjen. Semmi többért. Rég volt már, hogy a nők és a gyerekek a menhelyemen valami szépet viseltek” – alkudozott Barbara.
Harper megdöbbent. “Nők és a gyerekek? Az ő menhelyén?”
Kiderült, hogy Barbara özvegy, aki egyedülálló anyáknak és gyerekeiknek működtetett menedékhelyet. Etette őket, menedéket nyújtott nekik, és időnként használt ruhákat vásárolt számukra.
Harper meghatódott Barbara kedvességétől, és felajánlotta, hogy ingyen odaadja Jack ruháit és csizmáit.
“Biztos vagy benne, hogy ingyen akarod adni őket?” kérdezte Barbara. “És miért vörös a szemed? Van valami, amiben segíthetek?”
Harper azt mondta, hogy csak “por”, majd mosolyogva elsétált. Azt hitte, soha többé nem találkoznak, de másnap egy hangos dudaszó riasztotta meg.
“Miss Barbara! Mit keres itt?” kérdezte Harper, mikor meglátta Barbarát kiszállni a kocsiból.
“Csak azért jöttem, hogy meglátogassam. Nem tudtam megköszönni a tegnapi kedves segítségét. Megtaláltam a jegyzeteket a tárgyak között, amelyeket nekem adott. Megkérdeztem a bolhapiac szervezőjétől a címét, és ő mondta, hogy itt lakik. Nincs kedve egy csésze kávéra?”
Harper örült, hogy Barbara meglátogatta. De attól tartott, hogy az idősebb nőnek nem fog tetszeni a háza. Úgy gondolta, hogy az életkörülményei nem nyernék el egy olyan gazdag nő tetszését, mint Barbara. Azonban nem tudta visszautasítani a nőt.
Bevezette Barbarát a házába, és félénken hátrább állt, miközben vendége csodálkozva nézett körül.
“A házad állapota mindent elmond, kedvesem. Látod, néha nem árt segítséget kérni. Időnként mindannyiunknak szüksége van a támogatásra.” – mondta Barbara.
“Miután a férjem meghalt magatehetetlen voltam. Nekem kellett gondoskodnom a kisfiunkról. Az életem egyedülálló anyaként egy hullámvasút volt. De hittem magamban, és a gyengeségeimet a legnagyobb erősségeimmé változtattam. Ma már tudok segíteni a hajléktalan anyáknak és gyerekeknek. Olyanok nekem, mintha a családom lennének.”
Harper szeme könnybe lábadt, nem volt felkészülve arra, hogy a kedves hölgy hamarosan megváltoztatja az életét.
“Ez a ház néhány héten belül eltűnik. Azt tervezem, hogy eladom a lányom műtétje miatt” – árulta el Harper. Ezután elmesélte történetét Barbarának, aki felajánlotta segítségét. Meghívta Harpert és lányait, hogy lakjanak a szállóján.
“Addig maradhattok, ameddig csak akartok, miután eladtátok a házat. Gondoskodom rólad és a gyerekeidről.”
Harper nem tudta eléggé megköszönni Barbarának. Nem sokkal később eladta a házát, és sikerült kifizetnie Emily műtétjét. A műtét sikeres volt, Emily felépült.
Harper és lányai két évig éltek Barbara menhelyén. Ez idő alatt Harper egy étkezdében dolgozott, amelynek tulajdonosa Barbara fia, Matthew volt. Barbara ajánlására felvették pénztárosnak, jó fizetésért.
Harper két évvel később vett egy szép kis házat, és beköltözött a gyerekeivel. Bár az otthon nagyon kompakt volt, a kényelemnek és a szeretetnek sosem volt híján. Barbara még ma is gyakran meglátogatja Harpert egy baráti beszélgetésre.
Mit tanulhatunk ebből a történetből?
- Ahol szeretet és kedvesség van, ott sosincs igazán sötét. Harper elvesztette minden reményét az életben, mikor a küzdelmei felülmúlták a hitét. Egy nap találkozott Barbarával, aki a szeretet és a kedvesség felajánlásával véget vetett nyomorúságának.
- A bánat nem maradandó. Harpert csapások sorozata érte. Elvesztette a férjét, majd a legkisebb fiát, Jacket. Aztán a lányánál, Emily-nél rákot diagnosztizáltak, aki sürgős műtétet igényelt. Azt hitte, a bánatának soha nem lesz vége, de tévedett, amikor megismerkedett Barbarával.
Oszd meg ezt a történetet családoddal és barátaiddal. Lehet, hogy feldobja a napjukat és inspirálja őket.
Ezt a cikket a mindennapi életéből vett történetek ihlették, és egy profi író írta. A nevekkel és/vagy helyszínekkel való bármilyen hasonlóság pusztán a véletlen műve. Minden kép csak és kizárólag illusztrációs célokat szolgál.
