Történetek
A szomszédom undorító dolgokat művelt az udvaromon, ezért egy rejtett kamerát szereltem fel – nagy leckét kapott
A szomszédom undorító dolgokat művel az udvaromban, de nem ismeri be. Megtanítottam neki egy leckét, amit nem fog elfelejteni.
Nagyon büszke vagyok a kertemre, ezért nagyon feldúlt voltam, amikor elkezdtem kutyapiszkot találni az előkertemben, és az azáleáim mind kutyaürüléktől égtek. Először azt hittem, hogy valami kóborló kutya, ezért hívtam az állatvédőket.
Megkerestek, és azt mondták, hogy tudomásuk szerint a környékünkön nincsenek kóbor kutyák. Biztos voltam benne, hogy nem a szomszéd kutyája volt? – kérdezték. Fel voltam háborodva. A szomszédjaimnak mind kertjük volt, senki sem tenne ilyesmit.. vagy mégis?
Elkezdtem figyelni minden gyanús kutyás tevékenységet, de nem láttam semmit. A legközelebbi kutyás szomszédom a szomszédban lakott, és volt egy olyan idegesítően apró kutyája, amelyik állandóan ugat.
Hogy őszinte legyek, utáltam az állat harsány csaholását, de soha nem szóltam semmit – a jó kerítés jó szomszédokat teremt. Szóval ki jött be a kertembe a kutyájával?
Aztán a férjem azt javasolta, hogy szereljünk fel biztonsági kamerákat. Nem voltam oda a plusz kiadásokért, de végül egyetértettem és felvettem a kapcsolatot egy biztonsági céggel a munka elvégzésére.
Egy héttel később felszerelték a kamerákat, és a férfi elmagyarázta, hogy mozgásérzékelősek, és ellátnak minden felvételt dátummal és időponttal. Annyira izgatottak voltunk, hogy alig aludtunk.
Másnap kora reggel a férjemmel együtt ültünk a kávénkat iszogatva, és néztük a felvételt. Volt rajta egy macska, amelyik a ház körül kóborolt és átugrott a kerítésen, majd megláttuk a tettest.
Ott volt a kamerán, a szomszédom, aki a bosszantó háziállatát az ÉN gyepemen sétáltatta, és az én kertembe kakilt és pisilt! De miért? Miért csinálta ezt? “Nem értem” – mondtam a férjemnek. “Miért tenne ilyet?”
A férjem csak megvonta a vállát és forgatta a szemét. “Ki tudja, hogy a nők miért tesznek bármit is?” – kérdezte. Nos, én elhatároztam, hogy ez nem lesz rejtély számomra.
Elindultam a szomszédba, és becsengettem. A szomszédom férje nyitott ajtót. “Beszélhetnék a feleségeddel, George?” – kérdeztem élénken.
“Persze, máris hívom!” – George elég kedves ember. Pillanatokon belül Mavis állt az ajtóban, azzal az undorító patkánykutyával a sarkában.
“Mavis” – kezdtem -, hálás lennék, ha nem sétáltatnád a kutyádat a kertemben, és nem hagynád, hogy a pázsitomon végezze a dolgát.”
Mavis szája tátva maradt a színlelt rémülettől: “Mi? Soha nem tennék ilyet! SOHA!”
“Tényleg? Nos, van egy tanúm” – mondtam.
“Hazudsz! HAZUDSZ! Tudod, hogy én soha…” – rikoltott.
És ekkor előkaptam a telefonomat, és megmutattam neki a kamerám hajnali 2 órai felvételét. “Szóval, ki ez?” – kérdeztem, “mert biztos, hogy úgy néz ki, mint te!”
Mavis zihált, és úgy tátogott, mint egy hal. “Ez nem én vagyok! És nem tudod bizonyítani, hogy én vagyok!”
“Nos, Mavis”, mondtam neki, “ha ez még egyszer előfordul, megyek a rendőrségre!”. Elsétáltam, és hallottam, ahogy a hátam mögött jajgat és sikítozik, a férje pedig próbálta megnyugtatni.
Először azt hittem, hogy a probléma megoldódott, de néhány nap múlva ismét ott voltak a kis kakakupacok az előkertemben, de amikor ellenőriztük a kamerákat, nem láttunk semmit.
“Biztos megtalálta a módját, hogy kikapcsolja a kamerákat, az a ravasz banya!” – kiáltottam dühösen. Felhívtam a kamerás fickót, aki elismerte, hogy ez lehetséges és meg lehet csinálni.
Leültem és átgondoltam az egészet, és ekkor döntöttem úgy, hogy a fordulat az igazságos. Háborút akart? Megkapta. Elővettem a nagyágyúkat!
Felhívtam a bátyámat, Jimet, és megkérdeztem, hogy kölcsönkérhetem-e a kutyáját, Picit néhány napra. “Figyelj, Sue, biztos vagy benne? Tudod, hogy mennyit eszik…”
“Semmi gond, Jim, azt akarom, hogy sokat egyen!”
Jim tehát kitette Picit, én pedig azonnal elvittem a bekerített hátsó udvaromra, a szomszédok elől. Később aznap este Pici és én hosszú sétát tettünk.
Pici, a 76 kg-os, póniméretű dán dog végül Mavis verandáján kakilt egy hatalmasat. Bevallom, táncoltam örömömben, amikor visszavezettem Picit a házamba. Alig vártam, hogy lássam, mi történik ezután!
Másnap reggel hallottam, hogy Mavis sikoltozik, majd kopogtatott az ajtómon. “Te voltál az?” – kérdezte.
“Tessék?” – kérdeztem ártatlanul. “Mi voltam?”
“Egy tonna kutyasz*r van a verandámon!” – kiáltotta.
“Ne nézz rám, Mavis”, mondtam, “nekünk nincs is kutyám!”
Elment, és hallottam, hogy más ajtókon is kopogtat. Attól a naptól kezdve Mavis a saját udvarán tartotta a kutyáját. A jó kerítés jó szomszédot teremt, szoktam mondani!
Mit tanulhatunk ebből a történetből?
- Valld be, ha hazugságon kapnak.
- Ne tedd másokkal azt, amit nem szeretnéd, hogy veled is megtegyenek.
Oszd meg ezt a történetet családoddal és barátaiddal. Lehet, hogy feldobja a napjukat és inspirálja őket.
Ezt a cikket a mindennapi életéből vett történetek ihlették, és egy profi író írta. A nevekkel és/vagy helyszínekkel való bármilyen hasonlóság pusztán a véletlen műve. Minden kép csak és kizárólag illusztrációs célokat szolgál.
