Cikkek
A patológus, aki ellopta Albert Einstein agyát, és évtizedekig egy sörhűtőben tartotta
Ha a történelem legnagyobb, legkiválóbb elméjéről van szó, teljesen logikus, hogy a tudomány kétségbeesetten szeretné megfejteni a zsenialitásának titkát. Amikor azonban a legendás fizikus, Albert Einstein 1955. április 18-án meghalt, egy határozott, szigorú utasítást hagyott hátra. Kifejezetten kérte, hogy hamvasszák el a testét, a hamvait pedig a legnagyobb titokban szórják szét, nehogy a sírja egyfajta morbid zarándokhellyé váljon a rajongók számára.
Volt azonban egyetlen ember a princetoni kórházban, aki úgy gondolta, ő bizony sokkal jobban tudja, mi a helyes. Dr. Thomas Harvey patológus, aki a rutinszerű boncolást végezte, szó szerint fogta magát, és egyszerűen ellopta a világ leghíresebb agyát.
Pamuttal kitömött koponya és a döbbent család
Harvey az éjszaka leple alatt felnyitotta Einstein koponyáját, és óvatosan eltávolította az 1230 grammos agyat. Majd, hogy a temetkezési vállalkozók és a hozzátartozók ne vegyék észre a hiányt, gyorsan pamuttal tömte ki az üresen tátongó helyét. A család csak másnap, a reggeli újságok címlapjairól (!) tudta meg a sokkoló hírt, hogy a testből hiányzik a legfontosabb szerv.
Bár Einstein fia, Hans Albert érthető módon őrjöngött a kegyeletsértés miatt, Harvey-nak valahogy – hihetetlen manipulációval – sikerült utólag kicsikarnia egy vonakodó engedélyt. Megígérte a családnak, hogy az agyat kizárólag szigorú tudományos kutatásokra fogják felhasználni, az eredményeket pedig neves folyóiratokban publikálják majd.
240 apró kocka a befőttesüvegben
A valóság azonban sokkal morbidabb és kiábrándítóbb lett a hangzatos ígéreteknél. Harvey ugyanis egyáltalán nem volt neurológus, így fogalma sem volt róla, hogyan kellene szakszerűen vizsgálni egy ilyen szervet. Lefotózta az agyat több szögből, majd fogott egy szikét, és 240 apró kockára vágta. Ezeket a darabokat celluloidba ágyazta, és egyszerű, hétköznapi befőttesüvegekbe zárta.
A princetoni kórház vezetősége hamarosan kirúgta az engedetlen orvost, mert a többszöri felszólítás ellenére sem volt hajlandó átadni a felbecsülhetetlen értékű mintákat az intézménynek. Harvey nem esett kétségbe: fogta az üvegeket, és évtizedekre nyomtalanul eltűnt velük.
Road movie egy sörhűtőben
A zseni agya innentől kezdve egy egészen abszurd, fekete komédiába illő road movie főszereplője lett. Harvey házassága tönkrement az állandó költözködés és a bizarr „kincs” miatt, ő maga pedig munkahelyről munkahelyre sodródott az Egyesült Államokban.
Az üvegekbe zárt, formalinban úszó Einstein-agyat egy hűtőtáskában, egy régi almásdobozban tartotta a konyhapultja alatt. Sőt, egy időben egy hordozható sörhűtőben tárolta a kocsija csomagtartójában, miközben az országot járta! Néha, ha eszébe jutott, fogott egy-egy darabot, és postán – normál csomagként feladva – elküldte egy-egy kutatónak, aki vette a fáradságot, hogy írjon neki.
Visszatérés negyven év után
Végül 1985-ben, kerek harminc évvel a pofátlan lopás után jelent meg az első komolyabb tudományos tanulmány az agyról. (Ez a kutatás megállapította, hogy Einstein agyában jóval több volt az úgynevezett gliasejt, ami a gyorsabb idegi kommunikációt és a kiemelkedő kognitív képességeket jelezheti).
Harvey egészen 1998-ig magánál tartotta a darabok nagy részét, a megmaradt üvegeket mániákusan rejtegetve. Ekkor, már a nyolcvanas éveiben járva, valószínűleg belátta a helyzet tarthatatlanságát, és végre visszavitte őket a princetoni kórházba, átadva egy valódi, hivatásos patológusnak. A zseniális elme, amely egykor feltalálta a korszakalkotó relativitáselméletet, így ért végre nyugvópontra, miután majdnem fél évszázadon át utazgatott egy műanyag dobozban a közép-nyugati amerikai országutakon.
