Connect with us

Anyuka

Az anya megtudja, hogy gazdag fia bántalmazza az osztálytársát, ezért egy olyan leckét ad neki, amire talán örökké emlékezni fog

A mai világban a pénznek hatalmas értéke van, és egy olyan eszköz, hogyha visszaélnek vele, veszélyes is lehet. Egy gazdag kisfiú bántalmazta egyik iskolatársát, mivel azt hitte van pénze mindent megtehet. Azonban az édesanya nem tétlenkedett rögtön megnevelte őt.

2018-ban egy georgiai nő, Cierra Brittany Forney mérges lett kisfiára, mivel sértegette egy másik osztálytársát. A kisfiú 12 éves volt és Anthony Forneynek hívtak.

Az édesanya később megtudta, hogy Anthony azért csúfolta a másik kisfiút mert szegény családból származott. Anthony főként olyan gyerekeket bántott, akik nem engedhették meg maguknak a drága ruhákat így a GoodWillben vásároltak.

ELÉG VOLT

Az édesanyánál akkor szakadt el a cérna, amikor korábbi férje azt akarta, hogy kis fiuk vezesse az autójukat. Ekkor a kisfiú nagyon kínosan érezze magát.
Az édesanya következőképpen emlékezett vissza a történtekről: “Ez egy 20 éves Honda, és azt akarta, hogy a fiam Anthony menjen vele valahová. Anthony pedig nem akarta, hogy lássák, hogy az autóban vezet. Ez volt az utolsó csepp a pohárban”.

Ezért az édesanya miután megtudta kisfia mit csinált az iskolában, úgy döntött megbünteti. Később pedig Cierra megosztotta az egész történetét a Facebook-on. Ekkor nem foglalkozott azzal, hogy az emberektől milyen visszajelzést fog kapni.

A KEMÉNY SZERETET

A bejegyzésben, amit megosztott Facebook-on, azt írta, hogy 20 dollárt adott a fiának, hogy vásároljon be a GoodWillben. Majd hozzátette az anyuka, hogy amit vesz azt egész héten viselnie kell az iskolában.

Az édesanya tudta, hogy ennek a büntetésnek később nagy hasznát fogja venni.

REAKCIÓK

Az emberek nemcsak reagáltak a bejegyzésre, hanem nekik köszönhetően vírusként terjedt az interneten. Az édesanya nem erre számított.

Voltak akik negatívumokat írtak, de voltak olyanok is akik azt írták, hogy ő egy csodás anya, és szerintük remek leckét adott a kisfia számára.

AZ ÉDESANYA VÁLASZA

Az anyuka ismét megosztott egy bejegyzést, amelyben az emberek reakcióival foglalkozott.

Az anyuka a következőt írta: “Nem azt akartam megmutatni neki, hogy a GoodWill nem egy jó hely a vásárlásra. Azért tettem, hogy megtanítsam neki, hogy a pénz és a neves márkák nem változtatják meg azt, hogy kik vagyunk emberként”.

Az édesanya hibásnak érzi magát, mivel a kisfiukat túlságosan elkényeztették.

Később elmagyarázta, hogy szerinte azt rontották el élettársával, hogy mindent megszerettek volna adni a kisfiúnak, amit korábban nem kaphatott meg.

Cierre elmesélte, hogy ő nagyon szereti a GoodWillt, mivel ott vette az első napszemüvegét. Majd az édesanya azt mondta csak egy dolog számít:

“Nem érdekel, hogy ki mit szól a bejegyzésemhez, mert ezt azért tettem, hogy segítsek a fiamnak jobb emberré válni. A fiam értékes leckét tanult ebből, és a fiam ma büszkén viseli a Goodwillben vásárolt gombos ingét!”

A bejegyzésre 6000 reakció, 2020 megosztás és 1800 komment gyűlt össze.

SOHA NEM NYERHETSZ

A posztra érkező visszajelzések nagy része pozitív volt. Sokan megdicsérték az édesanyát, hogy jól kezelte a helyzetet. De akadtak olyanok is akik kritizálták.

Grania Haigh a következőt írta: “Tehát elköveted azt a hibát, hogy úgy neveled a gyereket, hogy az kellemetlen viselkedésmódokat produkál, aztán nem csak őt hibáztatod érte, de úgy döntöttél, hogy nyilvánosan is megszégyeníted?”

Azonban az anyuka próbálta ezeket a kommenteket kizárni és figyelmen kívül hagyni.

MEGTANULTA A LECKÉT?

Később a kisfiú is mesélt a történtekről, és bevallotta, hogy az elején nem tetszettek neki a ruhák, majd a következőt mondta: “Nem akartam ott lenni, de tényleg megváltoztatott. Rájöttem, hogy csak egy kölyök voltam, és hálásnak kell lennem azért, amim már van”.

A pénzt tehát egy olyan eszköz, amely segíthet valakit irányítani, és elérheti, hogy valakik úgy érezzék, jobbak másoknál.

Bármennyi pénzt is birtokolsz az értéked ugyan annyi marad. Ebben a felismerésben rejlik az igazi erő.

via

Continue Reading

Még több ebből a kategóriából: Anyuka

Feljebb