Connect with us

Anyuka

Az anya titokban örökbe adta a lányát, de az apa megtudta és addig harcolt, míg visssza nem kapta

Egy férfit becsaptak, mikor a nő, aki megszülte a gyermekét, a tudta nélkül örökbe adta a lányát – harcolt, de vajon győzött?

Utah állam ellentmondásos álláspontja a szülői jogokkal kapcsolatban a múltban viták tárgyát képezte, mert túl sokszor megtörtént, hogy visszaéltek vele.

A Utah állam béli Colby Nielsen kétségtelenül egyetért ezzel – elvégre neki is megvan a maga története arról, ahogy a törvény vakvágányra került.

Bátorsága és elszántsága nélkül elveszíthette volna gyermekét, mert az anyja, aki nem szerette a babát, a háta mögött már lemondott róla.

Válaszul Nielsen felfegyverkezett Wes Hutchins ügyvéddel, és együtt megtámadták a törvényt, ami szerint ha egy pár még nem kötötte össze az életét, az anya az apa beleszólása nélkül is dönthet úgy, hogy örökbe adja a gyermekét. Jöjjenek a részletek.

A TÖRVÉNY ELŐTT

Nielsen 20 éves volt, mikor megtudta, hogy apa lesz, és sok fiatalemberrel ellentétben izgatottan várta a dolgot.

Azonnal közölte a barátnőjével, hogy megtartják a babát, aki beleegyezett. A gyermek 2015. november 4-én született meg, és nevet is kapott, de egy héttel később a nő elárulta, hogy örökbe akarja adni a gyermeket.

Nielsen ezt természetesen nem akarta, és ezt meg is mondta neki. Eldöntötte, hogy ha a lány nem akar semmit a gyerekkel, akkor ő a családja segítségével gondoskodni fog a babáról.

“Ez igazán büszkévé tesz, hogy látom, ahogyan felnő és gondoskodó apává válik” – mondta Colby Nielsen édesanyja, Teresa Nielsen, aki készen állt arra, hogy támogassa őt.

Nielsen barátnője nem mondott többet, de úgy tűnt, teljesen elszakadt a gyermektől, magára hagyta őt, hogy gondoskodjon a lányukról.

Az odaadó apa körülbelül két héten át pelenkázta, etette, fürösztötte és öltöztette a kislányt, miközben azon dolgozott, hogy a gyermek kizárólagos felügyeleti jogát biztosítsa magának.

November 12-én azonban bírósági végzést kapott, amely arra kötelezte, hogy adja át a lányát az új örökbefogadó szülőknek – barátnője engedélyével. Természetesen engedelmeskedett, de úgy döntött, hogy háború lesz. November 18-án az örökbefogadó szülők megkapták Kaylee felügyeletét.

DRASZTIKUS INTÉZKEDÉSEK

Miután Nielsen elvesztette gyermekét, felbérelte Hutchinst, és az ügyvéd úgy látta jónak, hogy nyilvános sajtótájékoztatót hívjon össze.

Hutchins kijelentette, hogy “elítélendő”, hogy elvették tőle a gyermeket, miután 14 napig az apja gondoskodott róla. Hutchins azt mondta:

“Ez szembe megy a legalapvetőbb eszmékkel, amelyeket mi, amerikaiak nagyra tartunk.”

Sokan gondolhatják úgy, hogy bűncselekménynek kellene lennie annak, hogy egy gyermeket kézzelfogható ok nélkül elvegyenek a szüleitől – még akkor is, ha az elvételt végző személy maga az édesanya -, és nem kevés internetező megdöbbentőnek tartja, hogy Utah állam egyik törvénye ezt lehetővé teszi.

Hutchins szerint a Kaylee-t jogszerűen “adták el”, és az anyjának joga volt ehhez – még ha az apa beleegyezése nélkül is.

Nielsen még fiatal volt, mikor apa lett, de hajlandó volt felelősséget vállalni a lányáért.

KÁRELHÁRÍTÁS

November 23-án az örökbefogadó szülők az ügy nyilvánosságra kerülését követően visszavitték Kaylee-t az apjának, arra hivatkozva, hogy nem tudtak Nielsen álláspontjáról az örökbefogadással kapcsolatban.

Nielsen később elárulta, hogy tisztában voltak a döntésével, és arra kérték, hogy csatlakozzon hozzájuk a gyermek felnevelésében.

Sajnos az odaadó apa problémái nem értek véget, mikor az örökbefogadó szülők visszavitték hozzá Kaylee-t, mert az anyja nem akarta, hogy a közelében legyen.

2015 decemberéig törvényesen távol tartotta őt a gyermektől, és még azután is csak látogatásokat engedélyezett neki. Mégis, ez örvendetes fejlemény volt Nielsen számára, aki tudta, hogy a dolgok még rosszabbra fordulhatnak, ha egy bírói beidézésnek kell következnie.

Hutchins remélte, hogy a pár bíróságon kívül is közös döntést tud hozni. Ez kevésbé tenné zűrössé a dolgokat, és a gyermek számára is a legjobb lenne.

via

Continue Reading

Még több ebből a kategóriából: Anyuka

Feljebb