Hírek
Az apa odavitte a omában lévő anyához a hármas ikreket, de ekkor már tudta, hogy valami nincs rendben
Egy terhes nő érezte hogy nincs nincs minden rendben, amikor erős fejfájása kezdett lenni. Az orvosoknak köszönhetően a hármas ikrek sikeresen megszülettek, azonban az édesanya életét nem tudták megmenteni.
A férfi alig várta, hogy szeretett feleségével családot alapíthassanak, azonban a sors közbeavatkozott így a történetükből nem az lett amiről álmodtak.
A Betegségellenőrzési és Megelőzési Központok jelentése szerint évente Amerikában körülbelül 700 nőnek adódik terhességgel kapcsolatos komplikációja.
A BONYOLULT TERHESSÉGI ÚTJUKAT
Charlie Whitmer a szerelmét, Kaathrynt-t 2013-ban ismerte meg és pár évvel később pedig össze is házasodtak. A pár kapcsolata fantasztikus volt és már alig várták, hogy bővüljön a családjuk.
Kathryn 2018-ban esett teherbe és a kezdeti időszak zökkenőmentesen ment. Azonban később valami rosszra fordult, mivel fejfájása lett így kórházba kellett vinni.
A férfi szemtanúja volt, ahogy az orvosok gyógyszerekkel látták el a feleségét, és remélték, hogy a házaspár gyermekével minden rendben lesz. Azonban Kathryn-nél pár nappal később megindult a szülés. Az orvosok császármetszéssel sikeresen világra hozták a hármasikreket. A gyerekeket Bobby-nak, J.P.-nek és Arden-nek hívták.
AZ EGÉSZ CSALÁDJA AZ INTENZÍVEN VOLT
A gyerekeket egyből az intenzív osztályra vitték. Ekkor az édesapa teljesen összetört és abban reménykedett, hogy minden rendben lesz a családjával.
Az édesapa elárulta, hogy nem tudott semmi másra gondolni, miközben várt a családjáról szóló hírekre. A férfi a legjobbat remélte, azonban nem tudott megszabadulni a negatív gondolatoktól sem. Később a következőt osztotta meg: “Megint ott voltam a váróteremben, és arra gondoltam, mi a fene folyik itt? Az egész családom az intenzív osztályon van. Mind a négyen meghalhatnak”.
AZ APA SÍRT A CSALÁDJÁÉRT
Miközben Charlie a bátyja mellett ült azon töprengett mi lehet a családjával. A dolgok elkezdtek jóra fordulni, miután a nő felébredt az altatásból. Azonban sajnos később visszatért a fejfájása, ezért az egészségügyi személyzet sürgősségen megműtötte.
Amíg a nő eszméletlen volt, férje elvitte hozzá a gyermekeiket a kórházba. A két kisfiút a mellkasára fektette a kislánya pedig csak egy nappal később látogatta meg édesanyját.
KÖNNYEK POTYOGTAK A SZEMÉBŐL
Amikor a gyerekek meglátogatták az édesanyjukat a kórházban valami megmagyarázhatatlan és csodálatos dolog történt. Az édesanya arcán könny csordult végig, pedig kómában feküdt.
Dr. Kim, aki neurológus volt a következőt nyilatkozta az esetről: “Ezt orvosilag nem tudom megmagyarázni. De az, hogy eszméletlen, nem jelenti azt, hogy nem érzi a gyermekei jelenlétét”.
Azonban sajnálatos módon az édesanya 2018. június 8-án nem ébredt fel többé.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
ELSŐ KÉZBŐL LÁTTA AZ ÉLET TÖRÉKENYSÉGÉT
Charlie kénytelen egyedülálló édesapaként felnevelni a gyermekeit, szeretett felesége támogatása nélkül. Majd a következőt mondta: “Meg kell találnod a reményt, és meg kell találnod valamiféle örömöt. Mindez okkal történt. Az én dolgom, hogy ezt megtaláljam.”
Szerencsére a család közbelépett, hogy segítsen az édesapának, aki egyedül nevelte a három gyermekét. A család segített neki átesni a fájdalmas veszteségen.
AZ APA MOST MÁS ÉLETET ÉL
Az egyedülálló apa abbahagyta kereskedői munkáját, és minden idejét a gyermekeire szenteli.
Az édesapa örömmel osztotta meg, hogy mindhárom gyermeke jól van, annak ellenére, hogy nehezen jöttek a világra. Elhatározta, hogy céltudatosabban fogja élni az életét.
Tudta, hogy az asszony mindig teljes életet élt, és ő is ezt akarta tenni az ő tiszteletére. Kifejezte: “A feleségem rájött az élet fontos dolgaira, azonban nekem még mindig van mit kitalálnom”.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A TRAGÉDIA UTÁN ÚJRA MEGTALÁLNI A SZERELMET
Charlie tudta, hogy nem akar élete végéig egyedül maradni, és nyitott volt arra, hogy továbblépjen. Ez nem volt számára könnyű, azonban később találkozott egy nővel. Több volt a közös bennük mint gondolta volna.
A nőt Brynn Randall-nek hívták, aki egyedülálló anya volt. A nő is tragikus körülmények között vesztette el a férjét.
Azonnal összekötötte őket a közös élmény és rögtön beleszerettek egymásba. 2020-ban úgy döntöttek, hogy összeházasodnak.
GYÖNYÖRŰ VEGYES CSALÁDJUK VAN
Charlie és Brynn imádja a családját, ami folyamatosan bővül. A pár azt nyilatkozta, hogy otthonukban mindig van helye a gyásznak és a szeretetnek, mivel sok nehézségekkel kellett szembenézniük az életük során.
A férfi azt mondta: “Még mindig érzem ezeket az érzelmeket, és még mindig fáj. De ugyanakkor több érzelmet is érzek. A szerelem a legerősebb érzelem. A szeretet mindent felülmúl”.
A párnak a gyógyulásban az segített, hogy egymásra találtak. Brynn elárulta, hogy ha olyan személlyel beszélsz, aki megért, az olyan érzés, mintha egy súlyt levettek volna a válláról.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A PÁR EGYMÁSNAK VOLT TEREMTVE
A pár a sok szívfájdalom után az életből a legtöbbet hozta ki. Úgy gondolták minden pillanatot meg kell becsülni amit a családjukkal és barátaikkal tölthetnek, mivel az élet törékeny tud lenni.
A pár nagyon szerencsésnek érzi magát, később a következőt jegyezte meg: “Olyan sok szinten tudunk kapcsolódni. Ebben az értelemben tudom, hogy nekünk együtt kell lennünk”.
