Bulvár
Az idős férfi fizeti egyetlen barátja oktatását, tudván, hogy a fiúnak egy fillérje sincs, később egy hajóra kap meghívást
Egy magányos öregember összebarátkozik egy okos, de nagyon szegény fiatal fiúval a szomszédságából. Később úgy dönt, hogy segít neki megvalósítani az álmát, és kedvességét nem felejti el.
Albert belefáradt az életbe. “Miért nem halok meg?” – kérdezte Istentől. “Mit keresek még itt? A feleségem halott, a barátaim halottak. Engedj el!”
De egy halk hang megszólalt Albert szívében: “Van még dolgod, öregem, és még sok idő, amit élvezhetsz.” Tudta, hogy nem mostanában fog nyugovóra térni.
Albert megrázta a fejét. “Miért beszélek egyáltalán Hozzád?” – morgott. “Soha nem azt mondod, amit hallani akarok!”
A hang Albert fejében szórakozottan hangzott. “Mert olyan morgós vagy, és senki más nem hallgat rád!”
Albert morgott, de sejtette, hogy a hangnak igaza van. Szomorú, dühös és magányos volt, és hajlamos volt eltaszítani magától az embereket, még akkor is, ha nem akarta.
Úgy döntött, hogy kiül a verandára, és néhány csomón fog dolgozni. Albert a haditengerészetnél szolgált, és néha, hogy szórakoztassa magát, különböző csomókat készített, és bekeretezte őket.
Éppen egy bonyolult csomót kötött, amikor rájött, hogy közönsége van. Egy gyerek lógott a kerítésén, és figyelte őt. “Mit akarsz?” – kérdezte kemény hangján (Albert őrmester volt a tengerészgyalogságnál).
“Kérem, uram” – mondta a fiú. “Mit csinál? Értekesnek tűnik!”
“Igazán érdekes..” – javította ki Albert. “Ha beszélgetni akarsz, akkor beszélj rendesen.”
“Igen, uram” – mondta a fiú. “De mit csinál?”
“Csomót készítek” – mondta Albert. “Valamikor régen, a vitorlás hajókon ezek a csomók voltak minden, ami a matróz és a biztos halál között állt…”
A fiú szája tátva maradt ahogy hallgatta Albert meséit a tengerről, a nagy hajókról és mindenféle kalandokról.
Attól a naptól kezdve a fiú (Robertnek hívták) minden egyes nap ott volt, hogy iskola után meghallgassa Albert történeteit. Albert észrevette, hogy a gyerek túl sovány, ezért elkezdett neki szendvicseket készíteni.
Megtudta, hogy Robert egy volt a nyolc gyerek közül, és a család nehéz helyzetben volt. “A bátyám, Fred a fűrészüzemben dolgozik” – mondta Robert. “Azt hiszem, amint betöltöm a tizennyolcat, én is ott fogok dolgozni.”
“De mi lesz a főiskolával?” kérdezte Albert. “Okos gyerek vagy, messzire juthatsz.”
Robert megvonta a vállát. “A családomban még senki sem járt főiskolára” – mondta.
“De szeretnél?” – kérdezte Albert.
Robert felsóhajtott, és azt mondta: “Anyukám azt mondja, hogy nincs értelme összetörni a szíved amiatt, amit nem kaphatsz meg.”
“Te mit akarsz, Robert?” – kérdezte Albert halkan. “Az álmok megváltoztatják a világot, ezt ne feledd!”
“Ügyvéd akarok lenni” – vallotta be Robert. “De…”
“Majd meglátjuk, mit hoz a jövő” – mondta Albert. “Te csak tanulj, és győződj meg róla, hogy amikor eljön a lehetőséged, készen állsz!”
Teltek az évek. Robert magasabb lett, Albert pedig idősebb, közelebbi barátok lettek.
“Ez a végzős éved, igaz, Robert?” – kérdezte Albert.
Robert bólintott: “Igen, jövőre kezdek a fűrészüzemben. Apám már beszélt a főnökkel…”
“És mi lesz a főiskolával?” – kérdezte Albert feldúltan. “Neked főiskolára kellene menned!”
“Az a mi kis álmodozásunk volt, Albert” – mondta Robert szomorúan. “Nincs pénzünk főiskolára.”
“De igen, van!” – mondta Albert. Felállt, odament az íróasztalához, és elővette a csekkfüzetét. Megírt egy csekket, és odaadta Robertnek. “Ez az első évi tandíjad, plusz a megélhetési költségek.”
“Nem fogadhatom el, Albert!”
“Robert, 79 éves vagyok” – mondta az öregember. “Nem fizetek lakbért, és nem sokat eszem. A feleségemnek és nekem sosem volt gyerekünk, úgyhogy a pénz felhalmozódott. Szeretném, ha a tiéd lenne, Robert. Kérlek, hadd érezzem, hogy segítettem valakinek!”
Robert elvette a pénzt. Abban az évben, és a következő években, egészen az érettségiig. Miután letette az ügyvédi vizsgát, nagyon keményen dolgozni kezdett, és Albert már alig látta őt.
Azon a napon, amikor Albert 89 éves lett, Robert megjelent. “Gyere, öregem!” – mondta Albertnek. “Elmegyünk kocsikázni!”
Robert levitte Albertet a kikötőbe, és sétáltak egyet.
“Mit gondolsz erről?” – kérdezte Robert, és egy elegáns kabinos cirkálót mutatott öreg barátjának.
“Szép!” – mondta Albert. “Hól néz ki, és a vadvizeken is jól fog viselkedik!”
“Miért nem visszük ki?” – kérdezte Robert vigyorogva.
Allbert zihált. “A tiéd? Tényleg?”
Robert megölelte régi barátját. “Az, Albert, Ő is része annak a lehetetlen álomnak, de ha te nem lennél, nem lett volna semmi sem belőle!”
Mit tanulhatunk ebből a történetből?
- Ha segítünk valakinek, hogy jobb élete legyen, akkor már tettünk valami érdemlegeset. Albert örömmel segített Robertnek ügyvéddé válni, és valóra váltani az álmait.
- Ne add fel, mert az álmaid lehetetlennek tűnnek; akkor változtatjuk meg a világot jobbá, ha elérjük a lehetetlent.
Oszd meg ezt a történetet családoddal és barátaiddal. Lehet, hogy feldobja a napjukat és inspirálja őket.
Ezt a cikket a mindennapi életéből vett történetek ihlették, és egy profi író írta. A nevekkel és/vagy helyszínekkel való bármilyen hasonlóság pusztán a véletlen műve. Minden kép csak és kizárólag illusztrációs célokat szolgál.
