Connect with us

Anyuka

Az ikertestvérek anyák napján megkérik a mostohaanyjukat, hogy fogadja őket örökbe és ez a pillanat valami csodálatos

Az örökbefogadás szépsége abban rejlik, hogy minden korosztályú gyermeknek esélyt ad arra, hogy törvényesen jó szülei legyenek. De ez nem csak a legalitásról szól – sokkal inkább arról, hogy hivatalosan is egy család tagjai lehetnek, és az összetartozás érzéséről, amit ez ad nekik.

Julianna és Gabriella Ruvolo számára ez az, ami nagyon hiányzott. Biológiai édesanyjuk hiányában egy Becky nevű nőben találtak új “anyafigurát”.

A nővérek apja, Pete Ruvolo 2010-ben ismerkedett meg Beckyvel, és kezdett randizni vele. Alig néhány hónappal a megismerkedésük után bemutatta a lányokat.

Az első találkozásra visszaemlékezve Becky azt mondta, hogy “ideges” volt, nem utolsósorban azért, mert Pete azt mondta, hogy a lányai bemutatása nagyon fontos volt számára, “mert mindig ők az elsők”.

“Amikor találkoztam a lányokkal, nagyon ideges voltam, de nagyon jól kijöttünk egymással. Nyolc évesek voltak akkor. Idővel minden egyre természetesebben alakult” – emlékszik vissza Becky.

Nem kellett sok idő, hogy az akkor még kicsi Julianna és Gabriella is beleszeressenek apjuk barátnőjébe.

Pete és Becky végül 2013-ban házasodtak össze, és a lányok nem is lehetnének boldogabbak azzal, ahogy a dolgok alakultak a családjukban. Becky isteni áldásként érkezett az életükbe.

Sőt, az édes kislányok sosem hívták őt “mostohaanyának”:

“Elkezdtük anyukának hívni, mert ez olyan természetesnek tűnt. Barátokként kezdtük, de valójában ő lett az anyánk. Kezdettől fogva olyan volt, mint szerelem első látásra” – mondja Gabriella.

“Mindig úgy tekintettünk rá, mintha az anyánk lenne. Mindig ott volt nekünk” – tette hozzá Julianna.

Ki ne szeretné, ha ilyen édes lányok teljes szívvel elfogadnák anyaként?

Az évek során a lányok gyönyörű és boldog fiatal nőkké cseperedtek, de úgy érezték, hogy valami még mindig hiányzik az életükből, és végül úgy döntöttek, hogy tesznek valamit ez ügyben.

Így május 9-én, anyák napján Julianna és Gabriella megvalósították a tervüket, és ajándékot adtak Beckynek, Pete pedig megörökítette a gyönyörű pillanatot.

A nővérek egy képeskönyvet adtak Beckynek, és minden oldalra neki egy üzenetet. Az utolsó oldalon egy kérdés szerepelt: “Anya, szeretnél minket örökbe fogadni?”

Miután mindent elolvasott Becky nem tudta visszatartani az érzelmeit, és könnyekben tört ki. A lányok édesapja a kamera mögött szintén sírt örömében.

“Látva, hogy ez megtörtént, büszkeséggel töltött el, büszkeséggel a lányaimért és a feleségemért. Tudom, mennyire boldoggá teszi őt, és ez tényleg egy különleges pillanat volt” – mondta Pete.

A család a TikTok-on osztotta meg az érzelmes videót, és természetesen már több millióan látták. OSZD MEG!

@gabbyruvolo after 12 years of love, our biggest dream came true 🥹❤️🥰 @beckyruv18 @juliannaruvolo #mothersday #adpotion #fyp ♬ Yellow – Coldplay

via

Continue Reading

Még több ebből a kategóriából: Anyuka

Feljebb