Cikkek
A CIA legőrültebb akciója: egy gigantikus rákollóval loptak el egy szovjet atomtengeralattjárót
Ha a James Bond-filmek írói álltak volna elő ezzel a sztorival, a producerek valószínűleg azonnal visszadobják a forgatókönyvet, mondván: ez már túlzás. Pedig a hidegháború kellős közepén az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) pontosan egy ilyen lehetetlennek tűnő akciót hajtott végre.
Egy szupertitkos projekt keretében megpróbáltak kiemelni egy elsüllyedt szovjet nukleáris tengeralattjárót a Csendes-óceán fenekéről. Mindezt csaknem 5000 méteres mélységből, nyílt vízen úgy, hogy a felettük gyanakodva járőröző szovjet kémhajók az egészből az égvilágon semmit se vegyenek észre. Ismerd meg az Azorian-projektet, a történelem legkreatívabb rablását!
Egy eltűnt acélszörnyeteg és a lefülelt robbanás
1968 tavaszán a K-129-es számú szovjet tengeralattjáró – fedélzetén atomrakétákkal és a legmodernebb kódfejtő berendezésekkel – nyomtalanul eltűnt valahol Hawaii közelében. A szovjet haditengerészet hetekig kétségbeesetten fésülte át az óceánt, de végül feladták a keresést.
Csakhogy az amerikaiak végig lépéselőnyben voltak. A haditengerészet víz alatti lehallgató rendszerei pontosan rögzítették egy robbanás tompa hangját, így Washington napra és kilométerre pontosan tudta, hol nyugszik a roncs. A CIA azonnal meglátta a páratlan lehetőséget: el kell lopni a szovjetek legféltettebb titkait. A kérdés már csak az volt, hogyan hoz fel az ember egy több mint 2000 tonnás fémmonstrumot 5 kilométeres mélységből úgy, hogy senki ne tudjon róla?
A tökéletes alibi: mélytengeri bányászat és egy különc milliárdos
A lehetetlen küldetéshez a korszak egyik legexcentrikusabb és leggazdagabb emberét, Howard Hughest hívták segítségül. A CIA és az excentrikus üzletember egy zseniális, bolondbiztos fedősztorit talált ki.
A sajtóban bejelentették, hogy Hughes cége egy gigantikus, forradalmi hajót épít, a Glomar Explorert. A hivatalos narratíva szerint a hajó célja az volt, hogy értékes mangángumókat bányásszon a tengerfenékről. A média, a tudományos világ, de még a tőzsde is azonnal rácuppant a mesére, mindenki a jövő iparágát látta a projektben.
A valóság azonban sokkal sötétebb és izgalmasabb volt. A hajó gyomra valójában egy hatalmas, zárt titkos dokkot rejtett. Az aljából pedig egy gigantikus, egyedi tervezésű acél „rákollót” lehetett leengedni kilométereken át, egyenesen az óceán sötét mélyére.
A nagy rablás: pattanásig feszült idegek a Csendes-óceánon
1974 nyarán a Glomar Explorer a roncs fölé hajózott, és megkezdődött a történelem egyik legmerészebb mérnöki bravúrja. A környéken nyüzsögtek a szovjet hadihajók. Bár furcsállták, mit csinál az amerikai bányászhajó hetekig egyetlen ponton horgonyozva, bevették a fedősztorit, és gyanútlanul cirkáltak tovább.
Mialatt odafent zajlott a színjáték, a CIA a mélyben leeresztette a hatalmas markolót, ráfogott a K-129-es roncsára, és centiméterről centiméterre húzni kezdte a felszín felé. A feszültség a tetőfokára hágott. Amikor a roncs már majdnem elérte a hajó gyomrát, a terhelés és a sérülések miatt a tengeralattjáró váratlanul kettétört. Az acélszörnyeteg kétharmada – a legértékesebb kódfejtő gépekkel együtt – visszazuhant az óceán sötétjébe.
Bár a fő nyeremény nagy része odaveszett, az akció így sem volt hiábavaló. Az amerikaiaknak sikerült a felszínre húzniuk az orr-részt, benne két éles nukleáris torpedóval és hat szovjet tengerész holttestével. Az elhunytakat a CIA teljes katonai tiszteletadással, tengerészszokás szerint temette hullámsírba – a titkos szertartásról készült felvételt a hidegháború után hivatalosan is átadták Oroszországnak. Az Azorian-projekt, bár csak részleges sikert aratott, a mai napig az egyik legkreatívabb, legdrágább és legvakmerőbb hírszerzési műveletként él a történelemkönyvekben.
