Cikkek
Kék villanás a laborban: A Démonmag, ami két zsenit küldött a másvilágra
Ha az emberiség történetének legveszélyesebb, legpusztítóbb tárgyaival kellene dolgoznod, valószínűleg vastag ólomruhát, távirányítású robotkarokat és többszörös biztonsági rendszereket használnál. Az amerikai Los Alamos-i laboratóriumban viszont a Manhattan Terv zseniális, de hihetetlenül meggondolatlan tudósai egészen máshogy gondolkodtak. Ők egy szál farmerben, egy egyszerű laposfejű csavarhúzóval játszottak a nukleáris halállal.
A történet főszereplője egy 6,2 kilogrammos, plutónium-gallium ötvözetből álló fémes gömb, amely nem véletlenül kapta a vészjósló „Démonmag” nevet: a puszta létezésével két kiváló tudóst is a másvilágra küldött.
A sárkány farkának csiklandozása
A mag eredetileg a harmadik, Japánra dobott atombomba lelke lett volna. Miután azonban a háború véget ért, a fegyver bevetésére már nem volt szükség, így a kutatók kísérletezni kezdtek vele. Azt vizsgálták, hol van pontosan a kritikus tömeg határa – vagyis az a pont, amikor beindul a halálos, megállíthatatlan nukleáris láncreakció.
Ezt az extrém veszélyes folyamatot, amikor a magot szándékosan a robbanás szélére sodorták, a tudósok egymás között lazán csak „a sárkány farkának csiklandozásaként” emlegették.
Az első áldozat: A leejtett tégla
A sárkány először 1945 augusztusában csapott oda. Harry Daghlian fizikus késő este egyedül maradt a laborban, és nehéz volfrám-karbid téglákat épített a plutóniummag köré, hogy azok visszatükrözzék a kiszabaduló neutronokat.
A rutinművelet közben az egyik tégla véletlenül kicsúszott a kezéből, és egyenesen ráesett a plutóniumra. A gömb azonnal, kísérteties kéken felvillant, jelezve, hogy elérte a kritikus állapotot. Daghlian pánikba esett, de hősiesen cselekedett: puszta kézzel dobta le a téglát a magról. Ezzel a mozdulattal megmentette a laboratóriumot és a várost a pusztulástól, magát viszont halálra ítélte. Bár a láncreakció leállt, a fizikus 25 nappal később, egy kórházi ágyon belehalt a súlyos sugárfertőzésbe.
A vakmerő sztár és az elátkozott csavarhúzó
Azt hinnéd, a világ legokosabb emberei ebből azonnal tanultak, és megszigorították a protokollokat. Nem így történt. Kilenc hónappal később, 1946 májusában a labor sztárja, a kifejezetten vakmerő Louis Slotin mutatta be ugyanezt a kísérletet a kollégáinak.
Ő már nem téglákat használt. Két félgömb alakú berillium burkolatot borított a magra, hogy visszatükrözze a neutronokat. Hogy a két félgömb véletlenül se záródjon teljesen össze (ami azonnali, halálos kritikus láncreakciót okozott volna), Slotin egy teljesen hétköznapi, laposfejű csavarhúzót ékelt közéjük. Ő maga mozgatta a fém szerszámot, centiméterről centiméterre szabályozva a rést.
Aztán megtörtént az elkerülhetetlen baj: a csavarhúzó megcsúszott. A nehéz berillium félgömbök hangosan összezáródtak. Egy vakító, természetellenes kék villanás és egy éles, perzselő hőhullám csapott végig a szűk szobán. Slotin reflexei tökéletesek voltak: puszta kézzel rántotta le a felső félgömböt, amivel abban a tizedmásodpercben megmentette mind a hét, mögötte álló kollégája életét.
Ő maga azonban olyan brutális dózisú sugárzást kapott, ami szinte azonnal megsütötte a belső szerveit. Kilenc nappal később, borzalmas kínok között halt meg. A Démonmagot a tragédiák után végül beolvasztották, és beépítették egy másik fegyverbe. A Los Alamos-i labor vezetősége pedig végre meghozta a legfontosabb döntést: betiltották a kézi kísérleteket, és soha többé nem engedték, hogy a tudósok egy csavarhúzóval piszkálják a halált.
