Történetek
Egy síró lány ült a vonatállomáson, de amikor odamentem hozzá, a története minden megváltoztatott
Megtanultam a kedvesség és a jótékonyság igazi jelentését, amikor egy vonatállomáson összefutottam egy síró tinédzserrel.
Tavaly karácsonykor történt valami, ami megváltoztatta az életem és önmagam megítélését. Megváltoztatta azt, ahogyan a világot és a helyemet láttam.
Egy hideg, nehéz nap után hazafelé tartottam a munkából – vonattal járok, általában egy barátommal, és egész úton pletykálunk, így rövidebb az út, és érdekesebb a hazatérés. Megadja nekem azt a teret, hogy magam mögött hagyhassam a munkahelyi problémáimat.
Leszálltunk és csevegve sétáltunk ki a kapun, a hazafelé igyekvő emberek tömegének közepén, és ekkor vettem észre egy lányt. A jegypénztár melletti holt térben állt, egy szürke betonfalszakaszon, a sarokban.
Nagyon fiatal volt, tizenöt-tizenhat év körüli; barna hajú, leírhatatlan ruházatú. Sírt. Hátát a falnak dőlve zokogott. Majdnem elsétáltam mellette.
Erre nem vagyok büszke. Majdnem elsétáltam mellette; és felsétáltam azon a lépcsőn, amely az állomásról vezetett ki az utcára, amely sült gesztenyétől és karamellás diótól illatozott, és ezernyi karácsonyi dekorációval volt feldíszítve.
Százak sétáltak el mellette, és majdnem én is. Olyan könnyű lett volna hagyni, hogy az az emberi folyó elsodorjon mellette… És akkor elképzeltem, hogy az én lányom, az én Amym az, egyedül a tömegben.
Így hát meglöktem a barátomat, és rámutattam. Odamentünk hozzá és megkérdeztem, hogy kell-e neki segítség. Ő csak rázta a fejét: “Nem, nem, nem, nem…”
“Beteg vagy, hívjuk a rendőrséget?”
“Ha fel kell hívnod valakit, itt van egy telefon, használd, telefonálj haza…”- minél többet próbáltunk segíteni, annál jobban sírt. A barátom megkérdezte, hogy kirabolták-e, vagy megijesztette-e valaki. Ő csak sírt.
A könnyek végigfolytak gömbölyded arcán. Az ingujjába törölgette őket, mint egy gyerek. Mondtam már, hogy nagyon fiatal volt? Az volt: és nem is egy volt azok közül a csípős tizenévesek közül. Jól és rendesen fel volt öltözve, de nem volt a divat “áldozata”.
Friss arcú és kedves külsejű volt, a haját lófarokba kötötte, iskolatáskát cipelt. Végül elsuttogta magát: “Nincs elég pénzem, és elvették a telefonomat. Nem tudom felhívni a szüleimet.”
“A vonatra? Nincs elég pénzed a vonatra?” – kérdeztem: “Mennyi hiányzik?”
“60 cent.” – el sem tudod képzelni, milyen szégyenérzete volt. Hatvan cent. Ennyi volt az egész. Így hát odaadtam neki. Remegett és sírt, majd mellettem a jegyautomatához rohant. Aztán felszaladt a peronra vezető rámpán, és már el is tűnt.
Néztük, ahogy elment, a barátom és én, és elgondolkodtunk: ezekben az időkben, amelyekben élünk, hány olyan bajba jutott ember van, akik túlságosan szégyellik, hogy segítséget kérjenek? Hányszor megyünk el mellettük? És milyen nehéz lehet megállni?
Igen, sokan vannak, akik kihasználják a helyzetet, és lenyúlják a gyengébb szívűeket; de sokkal többen vannak, akik valóban rászorulnak, és néha ez a szükség nevetségesen kicsi lehet..
A szokásos kifogás: “Nem vagyok gazdag, amit én tehetek, az nem változtat semmin..”
Én sem vagyok az. Épp ellenkezőleg. De mondhatok valamit: a 60 centem sokat számított. Egy fiatal lány épségben hazajutott. Ha MINDENKI csak egyszer, akár csak egy kicsit, akár csak annyit, amennyit csak tud segít, akkor is tudunk változtatni a dolgokon.
Ha csak egy ölelést és egy mosolyt tudsz nélkülözni: rajta, adj. Mi IS számíthatunk, mi is változtathatunk, nem vagyunk tehetetlenek és erőtlenek, mi is megváltoztathatunk egy életet. Az élet NEM áll a feje tetejére egy tízcentesért – a szeretetért fordul meg.
Megvan ez az erőnk, ezért kérlek, ha legközelebb meglátsz valakit, akinek segítségre van szüksége, ne menj el mellette. Kérlek!
Mit tanulhatunk ebből a történetből?
- Nem vagyunk tehetetlenek, hogy megváltoztassuk, ami a világgal nincs rendben, bármit is tehetünk, lehet, hogy éppen az a kis kő lesz az, ami elindítja a lavinát.
- Nem kell sok ahhoz, hogy valaki életét megváltoztassuk, vagy megmentsünk egy elveszett gyermeket. Ebben az esetben mindössze 60 cent kellett hozzá. Nyúlj hát a zsebedbe, és számold ki. Nem sok, ugye? De hatalmas változást jelenthet.
Oszd meg ezt a történetet családoddal és barátaiddal. Lehet, hogy feldobja a napjukat és inspirálja őket.
Ezt a cikket a mindennapi életéből vett történetek ihlették, és egy profi író írta. A nevekkel és/vagy helyszínekkel való bármilyen hasonlóság pusztán a véletlen műve. Minden kép csak és kizárólag illusztrációs célokat szolgál.
