Történetek
Három nappal a diplomaosztó előtt hívtak a dékáni hivatalból – Sokkolt, amit a lányomról megtudtam
A férjem elhagyott minket, amikor Marija még csak ötéves volt. Nem voltak nagy jelenetek, csak egy csendes reggel, amikor a bőröndje már az ajtóban állt. Onnantól kezdve egyedül maradtam a lányommal, és megfogadtam, hogy mindent megadok neki, ami a boldogulásához kell.
Napközben irodai munkát végeztem, éjszakánként pedig takarítást és árufeltöltést vállaltam. Amikor Mariját felvették az egyetemre, eladtam az autómat is, hogy fizetni tudjam a tandíját és a lakhatását. Marija példás diák volt, sosem panaszkodott, és látszólag minden erejét a tanulásba fektette.
A rejtélyes telefonhívás
Három nappal a diplomaosztó előtt megcsörrent a telefonom. A dékáni hivatalból kerestek. – Asszonyom, a lányáról, Marijáról van szó. Sürgősen be kell jönnie – mondta egy rideg hang. A gyomrom görcsbe rándult. Azt hittem, valami baj történt, vagy talán mégsem sikerült az utolsó vizsgája. Remegő lábakkal léptem be a dékán irodájába.
Az igazság
– Asszonyom – kezdte a dékán –, azért hívtuk, mert Marija az elmúlt négy évben nem fizetett tandíjat. – Tessék? De én minden hónapban elküldtem neki a pénzt! – kiáltottam elcsukló hangon. – Kérem, várjon. Nem arról van szó, hogy elmaradása lenne. Marija az első félév után teljes körű ösztöndíjat kapott a kiváló eredményeiért. A tandíját az egyetem állta.
Döbbenten hallgattam. Ha az egyetem fizetett, akkor hová lett az a rengeteg pénz, amit én éjszakai műszakokkal, vért izzadva kerestem meg?
A lányom vallomása
Amikor hazaértem, Marija már várt rám. A kezében egy kis dobozt és egy bankszámlakivonatot tartott. Zokogva borult a nyakamba. – Anya, ne haragudj, hogy hazudtam! Tudtam, hogy sosem pihennél meg, ha elmondanám az ösztöndíjat. Csak gyűjtenéd tovább a pénzt valami másra. Ezért félretettem minden fillért, amit küldtél.
Marija kinyitotta a dobozt. Benne egy kulcs volt: visszavásárolta az autómat, amit négy éve eladtam, a maradék pénzből pedig kifizette a hiteleimet, amiket a megélhetésünk miatt vettem fel. – Azt akartam, hogy a diplomaosztóm napján te is szabad legyél, anya. Hogy ne kelljen többé éjszakai műszakba menned.
Ott álltunk ketten a kis konyhában, és sírtunk. Rájöttem, hogy az elmúlt négy év minden áldozata megérte. Nemcsak egy diplomás nőt neveltem fel, hanem egy olyan embert, akinek az aranynál is többet ér a szíve.
