Történetek
Kegyetlen játékot űzött vele a testvére a randevún, de a lány visszavágása zseniális volt
Harmincéves vagyok, és még sosem volt igazán komoly kapcsolatom.
– Ha már egyedül nem vagy képes pasit találni, majd én segítek – mondta a nővérem, Viktória. – Gyere el velünk egy duplarandira. Az OLYAN nők is megérdemlik a szerelmet, mint te.
Viktória mindig úgy viselkedett, mintha szívességet tenne nekem. De valahogy minden „kedves” szava mögött ott lapult egy kis gúnyolódás. Az étterembe egy kis fekete ruhát választott magának, nekem pedig egy bézs kardigánt nyomott a kezembe, amiről hiányzott egy gomb, és egy kis lyuk volt a vállánál. „A kényelem a te stílusod” – mondta édes mosollyal.
Két férfit hívott meg az irodájából. Amikor beléptek az étterembe, Viktória azonnal felpattant. – Ő a gátlásos húgom, akiről annyit meséltem nekemet – jelentette be. – Ismerjétek meg Nótát!
Éreztem, hogy lángra lobban az arcom. Fel sem fogta, milyen kellemetlen helyzetbe hoz abban a pillanatban. Az egyik férfi szőke volt, hangos és magabiztos. A másik, Daniel, nyugodt tekintetű volt, egy vékony sebhellyel az arcán.
– Nóra akciós kuponokat gyűjt – folytatta Viktória. – Egyszer meg még el is sírta magát, mert a barista elrontotta a nevét. – Csak nehéz napom volt – suttogtam. – Ó, drágám – nevetett fel Viktória. – Neked minden napod nehéz.
Daniel egyenesen a szemébe nézett: – Ez elég durva módja annak, ahogy a húgoddal beszélsz, Viktória. Valami melegség villant meg a mellkasomban.
Viktória nevetése túl élesnek tűnt: – Vigyázz. Ha mondasz neki két bókot, már a közös jövőről fog álmodozni még a desszert előtt. – Viktória – suttogtam halkan. – Mi van? Csak őszinte vagyok. A férfiak szeretik az őszinteséget. – Átnyúlt az asztalon, és elkezdte leveregetni a morzsákat a kardigánomról, mintha kisgyerek lennék. – Különben is, ha én nem lennék, most nem is ülnél itt.
Csend telepedett az asztalra. Mindenki engem figyelt, várva a kellemetlen jelenetet, ami szerintük következni fog. De azt nem tudták, hogy én felkészülten érkeztem.
– Örülök, hogy itt vagyok – mondtam nyugodtan. – Mert nekem is van egy meglepetésem.
Kihúztam magam az éttermi széken, közvetlenül Viktória szemébe néztem, és letettem az asztalra a telefonomat, amin egy megnyitott céges e-mail volt látható.
– Valójában én is jól ismerem a cégeteket, Viktória – mondtam tiszta, határozott hangon, ami egyáltalán nem egy gátlásos lányra vallott. – Múlt héten felvettek a ti részlegetek új igazgatójának. Hétfőtől én leszek a közvetlen felettesed. Azért jöttem el erre a vacsorára, mert Daniel már korábban említette, hogy együtt dolgoztok, és szerettem volna kötetlen formában látni, hogyan viselkedsz a mindennapokban. És azt kell mondjam, az őszinteséged valóban lenyűgöző.
Viktória arcáról egy másodperc alatt fagyott le a gúnyos mosoly. A keze, amivel épp a morzsákat söpörte le rólam, a levegőben maradt. A szőke, magabiztos kollégája hirtelen feszülten egyenesedett ki, Daniel arcán viszont egy halvány, elismerő mosoly jelent meg. Kiderült, hogy Daniellel már napok óta egyeztettünk az új munkaköröm kapcsán, és ő pontosan tudta, ki vagyok – a lyukas kardigán és a kuponos történetek ellenére is tisztelettel kezelt.
Viktória egész este meg sem tudott szólalni a döbbenettől és a szégyentől. Nemcsak a gátlásosnak hitt húga lépett ki a háttérből, de a játszma is megfordult: hétfőtől a saját „lúzer” húgának a jóindulatától függött a karrierje. A vacsora végén Daniel felsegítette rám a kabátomat, és halkan megjegyezte: „Örülök, hogy hétfőtől maga lesz a főnököm, Nóra.”
