Cikkek
Amikor szó szerint nyers hús hullott az égből: a kentucky-i húseső rejtélye
Képzeld el, hogy egy csendes, verőfényes tavaszi napon kint állsz a békés kertedben. Épp szappant főzöl, élvezed a jó időt, amikor hirtelen valami puha, nehéz és nedves dolog csapódik a fejedhez. Felnézel a felhőtlen égre, ahonnan nem eső vagy jégverés hullik, hanem nyers, véres húscafatok. Bár ez pontosan úgy hangzik, mint egy elborult Stephen King-regény nyitójelenete, 1876. március 3-án az amerikai Kentucky állambeli Olympia Springsben hajszálpontosan ez történt egy Mrs. Crouch nevű farmerfeleséggel.
Záporozó húscafatok a kertben
A borzalmas és megmagyarázhatatlan zápor percekig tartott. Amikor végre elállt, Mrs. Crouch döbbenten vette tudomásul, hogy a kerítést, a fűszálakat és a ház tetejét 5-10 centiméteres, friss, vörös húscafatok borították egy nagyjából százszor ötven méteres területen.
A bizarr eset híre futótűzként terjedt, és a helyiek hamar odasereglettek a farmhoz, hogy a saját szemükkel lássák a „csodát”. És mivel a 19. századi, istenháta mögötti vidéki Amerikában a tudományos kíváncsiság láthatóan nem ismert határokat – ahogy az alapvető higiénia sem –, két helyi, bátor (vagy inkább rendkívül felelőtlen) úriember felvett a földről egy-egy sárba pottyant darabot, és egyszerűen megkóstolta.
Milyen íze van az égi húsnak?
A rögtönzött kóstolás után a két férfi komoly arccal megállapította: a szakvéleményük szerint az égből hullott rejtélyes anyag egyértelműen birkahús, vagy talán friss medvehús lehetett, bár hozzátették, hogy volt egy meglehetősen furcsa, enyhén avas utóíze.
A The New York Times címlapja és a vad elméletek
A sajtó és a korabeli tudósok azonnal rávetették magukat a szaftos rejtélyre. Az ügy annyira felkavarta a kedélyeket, hogy még a The New York Times is a címlapján hozta le a sztorit.
A korai elméletek mindenféléről szóltak, egyik vadabb volt, mint a másik. Volt, aki szerint egy hatalmas, pusztító forgószél kapott fel egy mészárszéket valahol a távolban, és kilométerekkel arrébb szórta le a tartalmát. Mások valami ritka, eddig ismeretlen meteorológiai jelenségre gyanakodtak. Egy helyi vadász pedig határozottan azt állította, hogy a „hús” valójában egy Nostoc nevű ciánbaktérium, amely eső után hirtelen megduzzad és zseléssé, hússzerűvé válik. Ezzel a teóriával csak egyetlen apró bökkenő volt: ezen a bizonyos tavaszi napon egyetlen csepp eső sem esett Olympia Springsben.
A tudományos, de annál gyomorforgatóbb magyarázat
A legésszerűbb, egyben leginkább gyomorforgató tudományos magyarázattal végül egy L. D. Kastenbine nevű kémikus állt elő. A férfi nem a kóstolásra hagyatkozott, hanem mikroszkóp alá tette a furcsa mintákat. Kiderült, hogy a darabok valódi izomszövetekből és tüdődarabokból állnak.
Kastenbine zseniális elmélete szerint a tettest nem a misztikumban, hanem a levegőben, pontosabban az ott keringő keselyűk gyomrában kell keresni. A pulykakeselyűk (amelyek rendkívül nagy számban élnek Kentucky felett) ugyanis rendelkeznek egy furcsa védekezési mechanizmussal. Ha megijesztik őket repülés közben, vagy túl sokat ettek egy tetemből és valami miatt hirtelen, gyorsan fel kell szállniuk, védekezésképpen és a testsúlyuk csökkentése céljából egyszerűen kivetítik – magyarul: sugárban kihányják – a frissen lenyelt, még csak félig megemésztett húst.
Ha a magasban egy egész csapat, lakmározásból visszatérő keselyű ijedt meg egyszerre valamitől, az pont elég volt ahhoz, hogy a magasból valóságos húszáporral terítsék be szegény Mrs. Crouch kertjét. A kentucky-i húseső tehát nem isteni csoda volt, mindössze egy egyszerű, de felejthetetlen madár-eredetű gasztro-terrorizmus. Amikor legközelebb esik az eső, légy hálás, hogy csak víz hullik a fejedre!
