Történetek
Kiadtam a szuterént egy rendes fiatalembernek – de hamarosan a ruháit hálószobámban találtam
Elicának hívnak, 70 éves vagyok, és Plovdiv külvárosában élek. Már egy évtizede adom ki a házam alsó szintjét, hogy kiegészítsem a nyugdíjamat és elűzzem a magányt. Amikor Petar megjelent – egy halk szavú, mindig pontosan fizető és udvarias fiatalember –, azt hittem, megtaláltam az ideális bérlőt.
Különös jelek
A beköltözése után pár héttel azonban furcsa dolgok történtek. Idegen férfi zoknikat, pólókat, sőt, egyszer egy alsónadrágot is találtam a saját hálószobámban, az éjjeliszekrényemen. Petar minden alkalommal ártatlan arccal állította, hogy nem az övéi, és biztos csak összekevertem a mosást. De én tudtam, mit teszek a gépbe.
A titkos megfigyelés
Egy este, amikor Petar azt mondta, hogy éjszakai műszakban dolgozik, úgy döntöttem, ébren maradok. Nem kapcsoltam lámpát, csak ültem a sötét nappaliban. Éjfél körül halk neszt hallottam a konyha felől. Azt hittem, betörő, de amit láttam, attól elállt a szavam.
Nem Petar volt az. Egy fiatal lány mászott be az ablakon, kezében egy táska vizes ruhával. Osonva bement a hálószobámba, elhelyezett egy férfi inget az ágyamon, majd ugyanolyan halkan távozott.
A megdöbbentő igazság
Másnap reggel kérdőre vontam Petart. Amikor látta, hogy mindent tudok, sírva fakadt és bevallotta az igazat. – Az a lány a húgom, Milena – mondta remegve. – Nincs hova mennie. A szüleink kitagadták, és az utcán élt. Én nem hozhattam be ide, mert a szerződés tiltja az alalbérletet, ezért éjszaka, amíg maga aludt, nálunk húzta meg magát az alagsorban.
– De miért tette a ruháidat az én szobámba? – kérdeztem értetlenül. – Mert azt hitte, ha maga idegen ruhákat talál a házban, azt fogja hinni, hogy kezd elmenni az esze, vagy szórakozottá válik a kora miatt… és így nem fog feltűnni magának, ha ő is ott ólálkodik. Úgy gondolta, ha elülteti a gyanút, hogy maga felejt el dolgokat, akkor az ő jelenléte is észrevétlen marad.
A feloldozás
Bár mélységesen felháborított, hogy a korommal próbáltak visszaélni és „gázlángozni” (elérni, hogy kételkedjek a saját épelméjűségemben), a történetük megindított. Milena nem volt bűnöző, csak egy kétségbeesett lány, aki a bátyjánál keresett menedéket.
Nem jelentettem fel őket, és nem is dobtam ki Petart. Ehelyett leültettem őket, és megegyeztünk: Milena maradhat, ha segít a ház körüli munkákban és a kertben, cserébe nem kell bujkálnia. Rájöttem, hogy a magányomnál még a titkos lakók is jobbak, ha őszinték velem. Azóta hárman élünk a házban, és a hálószobámban többé nem tűnnek fel kéretlen ajándékok – csak reggelente egy csésze kávé, amit Milena hoz nekem hálából.
