Történetek
Kifizettem az éhező öregember számláját, másnap reggel tizenkét rendőrautó vette körbe a házamat
Radosztina, egy szerény élelmiszerbolt pénztárosa sosem gondolta volna, hogy egyetlen jócselekedet fenekestül felforgatja az életét. Amikor észrevette, hogy a 80 év körüli Georgi bácsi egy vekni kenyeret rejt a kabátja alá, nem hívta a biztonságiakat. Inkább kifizette a férfi teljes bevásárlását, sőt, telepakolta a kosarát alapvető élelmiszerekkel, pedig neki is alig maradt pénze a hónap végére.
Másnap reggel azonban szirénák zajára ébredt. Amikor kinézett az ablakon, tizenkét rendőrautót látott az udvarán. Azt hitte, valami szörnyű bűncselekménybe keveredett, de az igazság sokkal megdöbbentőbb volt.
„Ez a férfi nem egy egyszerű koldus volt” – mondta a rendőrfőnök, miközben átadta a Georgi bácsitól származó fadobozt. „Ő Sztefanov ezredes, az állambiztonság egykori feje, aki évek óta inkognitóban élt, hogy tesztelje az emberek emberségét.”
A kis fadobozban nemcsak egy köszönőlevél lapult. Amikor Radosztina felnyitotta a fedelet, egy antik arany karóra, egy gyémántokkal kirakott kitüntetés és egy bankszámlakivonat nézett vissza rá. Georgi bácsi (vagyis Sztefanov ezredes) egy hatalmas összeget utalt át a lány nevére, ami nemcsak a lakbérét fedezte, hanem egy saját lakásvásárlásra is elég volt.
A rendőri felvezetés nem letartóztatás volt, hanem tiszteletadás: az ezredes utolsó kívánsága az volt, hogy azt a nőt, aki akkor is segített, amikor senki sem látta, állami díszkísérettel jutalmazzák meg. Georgi bácsi bebizonyította: a legkisebb jóság is képes csodákat művelni, Radosztina pedig megtanulta, hogy a szív gazdagsága előbb-utóbb valódi bőséget hoz.
