Cikkek
A szovjetek szó szerint belefúrtak a pokolba: mítosz és valóság a fagyos tundrán
A hidegháború alatt az Egyesült Államok és a Szovjetunió mindent bevetett, hogy bebizonyítsa a saját felsőbbrendűségét. Versenyeztek a fegyverkezésben, és vérre menő küzdelmet folytattak azért, hogy ki jut el hamarabb az űrbe, vagy ki lép először a Holdra. De a színfalak mögött zajlott egy másik, sokkal kevésbé ismert verseny is: a harc a Föld középpontja felé.
Amíg az amerikaiak a tengerfenéken próbáltak lefúrni a földkéreg alá, addig a szovjetek a fagyos Kola-félszigeten álltak neki a történelem legambiciózusabb geológiai projektjének. A cél az volt, hogy addig fúrjanak lefelé a tömör gránitba, ameddig csak a technika engedi. Így jött létre a Kola szupermély fúrás, az emberiség legmélyebb mesterséges lyuka, amely nemcsak a geológia tankönyveket írta át, de egy hátborzongató városi legendát is ránk hagyott.
Gigantikus fúrótorony a kietlen tundrán
A projekt 1970-ben indult el. A szovjet mérnökök egy speciális, gigantikus fúrótornyot építettek a kietlen orosz tundrán, és évtizedeken át, szó szerint milliméterről milliméterre őrölték a masszív kőzetet. Az eredeti álom a 15 kilométeres mélység elérése volt.
Amikor a fúrófej elhagyta a 7, majd a 10 kilométeres határt, a tudósok rájöttek, hogy szinte minden, amit addig a Föld belső szerkezetéről gondoltak, téves volt. A tankönyvek szerint a gránit alatt egy masszív bazaltrétegnek kellett volna következnie, de ilyet egyáltalán nem találtak. Helyette 7 kilométer mélyen repedezett, folyékony vízzel teli kőzeteket fedeztek fel – olyan extrém mélységben, ahol a víz létezése korábban fizikai képtelenségnek tűnt. Még ennél is sokkolóbb volt, amikor 6 kilométeres mélységben, kétmilliárd éves kőzetekben mikroszkopikus planktonok megkövesedett maradványaira bukkantak.
Amikor a bolygó visszavág: 180 fokos pokol
Azonban ahogy egyre mélyebbre hatoltak, a bolygó elkezdett visszavágni a betolakodóknak. 12 kilométeres mélységben a hőmérséklet drasztikusan és váratlanul megugrott, elérve a perzselő 180°C-ot. A kőzet itt már nem szilárd formában volt jelen, hanem egy szinte képlékeny, „műanyagszerű” állapotot vett fel. Ez az olvadt massza folyamatosan beomlasztotta a fúrólyukat, és sorra tönkretette a méregdrága fúrófejeket.
A küzdelem 1989-ben, 12 262 méteres mélységnél ért véget. Bár a technika eddig bírta, a történet itt mégsem fejeződött be.
A pokolból kiszűrődő emberi sikolyok
A 90-es években szárnyra kapott egy legendás és az interneten máig keringő pletyka. A hátborzongató történet szerint a tudósok egy hőálló mikrofont engedtek le a lyukba, hogy rögzítsék a lemeztektonikai mozgások zajait. A szalagon azonban állítólag emberi sikolyok, a „pokolban szenvedő lelkek” torz hangjai hallatszottak. Bár ezt a mítoszt később számtalanszor megcáfolták – kiderült, hogy a hangfelvételt egy régi horrorfilm effektsávjából mixelték össze –, a közvélemény imádta az „orosz pokol kapujának” sötét sztoriját.
Ma a Kola-félszigeten az egykor büszke kutatóállomás épületei romokban hevernek, kifosztva és elhagyatottan állnak a fagyos orosz szélben. A Föld legmélyebb lyukát, amely lefelé mélyebb, mint amilyen magas a Mount Everest felfelé, ma mindössze egy vastag, rozsdás fémfedél zárja le, amelyet szorosan a földhöz hegesztettek. Bárki odasétálhat, és ráállhat arra a mindössze 23 centiméter átmérőjű fémkupakra, amely alatt több mint 12 kilométernyi sötét, forró és megoldatlan rejtély tátong.
