Cikkek
Egyetlen puskalövés nélkül, plusz egy új baráttal: Liechtenstein elképesztő háborús sztorija
Amikor a történelemkönyvek lapjait forgatjuk, a háborúkról szóló fejezetek rendszerint véráztatta csataterekről, tragikus veszteségekről és megrendítő katonai drámákról szólnak. Létezik azonban egy olyan törpeállam Európa szívében, amely elmondhatja magáról: utolsó katonai bevetésük nemhogy áldozatokkal nem járt, de konkrétan több emberrel tértek haza, mint amennyivel útnak indultak!
A történet főszereplője Liechtenstein, a helyszín az 1866-os esztendő, a végeredmény pedig a világtörténelem alighan legszórakoztatóbb hadjárata.
Egy mini-hadsereg nagy küldetése
1866-ban robbant ki az osztrák-porosz háború, amelyben a szomszédos nagyhatalmak egymásnak feszültek. Liechtenstein apró Hercegsége – hűséges szövetségesként – úgy döntött, hogy kiveszi a részét a konfliktusból. A törpeállam teljes katonai erejét mozgósította, ami pontosan 80 életerős, lelkes férfiút jelentett.
A kis csapatot az olasz határ közelébe, a tiroli Stiltser Joch hágóhoz vezényelték. A feladatuk rendkívül felelősségteljes volt: az átjárót kellett őrizniük, hogy megakadályozzák az esetleges olasz betöréseket.
A front, ahol a napozás volt a legnagyobb kihívás
Bár a katonák felkészültek a legrosszabbra, a sors egészen más forgatókönyvet tartogatott számukra. Az adott szektorban ugyanis a háború alatt egyetlen komolyabb összecsapás sem történt. Az olasz csapatok feléjük sem néztek, így a liechtensteini „hadtestnek” egyetlen puskalövést sem kellett leadnia.
A véres harcok és a drámai rohamok helyett a 80 katona napjai leginkább gondtalan járőrözéssel, kolbászsütéssel, pipázással és jóféle borok kortyolgatásával teltek a csodás alpesi tájban.
A váratlan fordulat a létszámellenőrzésnél
Miután a háború véget ért, a liechtensteini egység felkerekedett, és büszkén masírozott haza a fővárosba, Vaduzba. A helyiek kitörő örömmel és ünnepléssel fogadták a sértetlenül visszatérő hősöket.
Amikor azonban a parancsnok megtartotta a záró sorakozót, és pontosan megszámolta a felsorakozott embereket, a számlálás végén meghökkentő eredmény jött ki: a 80 útnak indult katona helyett 81-en álltak a téren!
De ki volt az ismeretlen 81. ember?
Természetesen nem szellemről vagy csodás szaporodásról volt szó. A menetelés során a liechtensteini fiúk összebarátkoztak egy osztrák összekötő tiszttel (más történelmi feljegyzések szerint egy dezertált olasz önkéntessel). A csapattagok annyira megkedvelték az újdonsült cimborát a közös kártyázások és esti beszélgetések során, hogy egyszerűen nem volt szívük hátrahagyni.
Meghívták magukkal Vaduzba vendégségbe, az idegen pedig örömmel velük tartott, hogy felfedezze az apró hercegséget.
A konklúzió: így is lehet háborúzni!
Liechtenstein nem sokkal ezután, 1868-ban teljesen feloszlatta a hadseregét, mondván, a fenntartása túl költséges, és egyébként sincs rá semmi szükségük. Azóta az országnak nincs saját katonasága.
Az 1866-os hadjáratuk viszont örök emlék marad: bebizonyították a világnak, hogy a diplomácia és a jókedv még a legzordabb időkben is felülírhatja a pusztítást. Mert ha már háborúba kell menni, a legjobb végeredmény mégiscsak az, ha veszteségek helyett új barátokkal térsz haza!
