Cikkek
Miért áll egy szándékosan felgyújtott gázkráter több mint 50 éve lángolva a türkmenisztáni sivatag közepén?
A Karakum-sivatag végtelen dűnéi között, Türkmenisztán szívében található egy hatalmas, vörösen izzó katlan, amelyet a helyiek csak úgy hívnak: a Pokol Kapuja.
A Darvaza-gázkráter egy mintegy 70 méter széles és 30 méter mély földgáznyelő, amelynek fenekén évtizedek óta megszakítás nélkül tombol a tűz. A látvány apokaliptikus, a keletkezése mögött azonban egy félresikerült szovjet mérnöki számítás áll.
Amikor a föld elnyelte a fúrótornyot
1971-ben a szovjet geológusok kiterjedt földgázmezőket kutattak a Karakum-sivatagban.
Megkezdték a próbafúrásokat egy ígéretesnek tűnő területen, nem sejtve, hogy a felszín alatt egy hatalmas, instabil földgázkamra húzódik meg.
A katasztrofális beomlás
A fúrófej átszakította a vékony kőzetréteget, aminek következtében a kamra teteje beomlott:
A nehéz fúrótorony, a kiegészítő berendezések és az egész ideiglenes tábor másodpercek alatt a mélybe zuhant.
Szerencsére senki sem vesztette életét a közvetlen omlásban, de a beomlott kráterből kontrollálatlanul kezdett szivárogni a mérgező metángáz.
A környéken élő pásztorok és állataik közvetlen életveszélybe kerültek a levegőt fojtogató gázkoncentráció miatt.
A végzetes szovjet döntés: gyújtsuk meg!
A geológusoknak gyors megoldásra volt szükségük, hogy megakadályozzák a gáz szétterjedését. A mérnökök úgy döntöttek, a legbiztonságosabb és legolcsóbb módszer az úgynevezett fáklyázás – azaz a kiáramló metán meggyújtása.
A téves becslés
A szovjet szakértők abból indultak ki, hogy a kiszabaduló gázkészlet néhány héten, legfeljebb pár hónapon belül teljesen kiég, a lángok pedig maguktól elalszanak, lehetővé téve a terep későbbi konszolidálását.
A számítások azonban döbbenetesen pontatlannak bizonyultak.
A mélyben meghúzódó gázrezervoár nem egy izolált zseb volt, hanem egy hatalmas, mélyre nyúló rétegrendszer, amely folyamatos utánpótlással látta el a krátert.
A tűz nemhogy néhány hét alatt nem aludt ki, de immár több mint fél évszázada folyamatosan ég, megvilágítva az éjszakai sivatagi eget.
Kísérletek a lángok elfojtására és az élet a pokol peremén
A kráter az évtizedek során Türkmenisztán legismertebb látványosságává vált, vonzva az extrém utazókat. 2013-ban a híres felfedező, George Kourounis egy speciális, hőálló kevlárruhában még le is ereszkedett a kráter fenekére, ahol 400 Celsius-fokos forróság fogadta.
Ottlétkor olyan különleges, extremofil baktériumokat gyűjtött be, amelyek a lángoló, metándús környezetben is életben maradtak.
A türkmén kormányzat az utóbbi években többször is elrendelte a kráter eloltását, mivel a tűz elégeti azt az értékes földgázmennyiséget, amelyet a gazdaság exportálhatna, miközben folyamatosan mérgezi a környezetet.
A mérnökök azonban mindmáig tanácstalanok: a kráter betemetése nem garantálja a gázszivárgás megállását, a nyomás alatt álló metán ugyanis új, kiszámíthatatlan repedéseken törne a felszínre a sivatag más részein.
