Cikkek
Miért kenték be a középkori orvosok mumifikált emberi holttestek porával a pácienseiket?
Ha ma bemész a gyógyszertárba egy fejfájás vagy gyomorrontás miatt, aszpirint vagy vitamint kapsz.
Ha ugyanezt a 16. századi Európában tetted volna, a patikus leemelt volna a polcról egy üveget, amelyre az volt írva: „Mumia Vera” – és egy ókori egyiptomi múmia porrá zúzott maradványaiból kevert volna neked italt.
A történelem legbizarrabb orvosi hóbortja több mint négyszáz éven át tombolt Európa-szerte: a kontinens nemesei, tudósai és orvosai szó szerint megették az egyiptomi fáraók korának halottait.
Egy félrefordítás, ami kannibalizmushoz vezetett
A szürreális szokás a 11-12. században kezdődött, egy egyszerű nyelvészeti tévedéssel.
A perzsa orvoslásban régóta használtak egy természetes fekete hegyi ásványi szurokféleséget, a mumiya nevű anyagot, amelyet kiváló fertőtlenítőnek és sebolajnak tartottak ízületi fájdalmakra és csonttörésekre.
Amikor az európai fordítók arab szövegeket ültettek át latinra, látták, hogy az egyiptomi holttesteket fekete, gyantaszerű anyaggal (bitumennel) tartósították. A fordítók tévesen úgy értelmezték: maga a bebalzsamozott holttest a gyógyszer.
Így született meg a hit, hogy a múmiák teste csodatevő erővel bír, amely képes elállítani a belső vérzést, meggyógyítani az epilepsziát, a fejfájást és a mérgezéseket.
Múmiapor a királyi asztalokon
A 16. századra a múmiafogyasztás akkora divattá vált, hogy szinte nem létezett olyan európai patika, ahol ne lett volna múmiapor.
Franciaország királya, I. Ferenc minden nap egy csipetnyi múmiaport fogyasztott tiszta borban feloldva, mert úgy hitte, az megvédi a merényletektől és a betegségektől.
A kereslet akkora volt, hogy Egyiptomban valóságos iparággá vált a sírrablás.
Amikor a valódi fáraók és nemesek sírjai kezdtek kifogyni, a leleményes kereskedők hamisítani kezdték a port:
Kairóban és Alexandriában kivégzett rabok, rabszolgák vagy járványokban elhunyt szegények holttestét vették meg.
Gyorsan bepácolták őket olcsó szurokkal, kiszárították őket a tűző sivatagi napon, majd „eredeti, háromezer éves egyiptomi királyi múmiaként” adták el őket az európai orvosoknak óriási haszonnal.
Az orvostudomány csak a 18. század végén, a modern kémia hajnalán ismerte be, hogy évszázadokon keresztül nem csodaszert, hanem egyszerű bomló emberi szöveteket etettek a betegekkel – lezárva a történelem legabszurdabb gyógyászati tévedését.
