Cikkek
Miért nem meri senki eloltani a sivatag közepén 50 éve lángoló pokoli krátert?
Képzeld el, hogy éjszaka autózol Türkmenisztán végtelen, koromsötét homokdűnéi között, amikor a horizonton hirtelen felizzik a föld: egy hetven méter széles, harminc méter mély óriási kráter tátong előtted, amelynek a belsejében évtizedek óta megállás nélkül tombol a tűz.
A helyiek csak úgy hívják: A Pokol Kapuja (Darvaza-gáztűz).
A látvány alapján könnyű lenne egy ősi mítoszra vagy vulkáni anomáliára gondolni, ám a háttérben valójában a szovjet mérnökök egyik legkínosabb, félresikerült baklövése áll.
A talaj, ami egyszerűen beszakadt
1971-ben szovjet geológusok érkeztek a Karakum-sivatagba, hatalmas földgázmezők reményében.
Felállítottak egy hatalmas fúrótornyot, elindították a munkát, ám amint a fúrófej áttörte a felső réteget, a föld megremegett.
A fúrótorony alatt nem szilárd kőzet húzódott, hanem egy hatalmas, nyomás alatt lévő föld alatti gázbarlang.
A mennyezet nem bírta el a nehézgépek súlyát: a teljes fúrótorony, a tábor egy része és a felszerelés másodpercek alatt a mélybe zuhant egy frissen megnyílt mélyedésbe.
Csodával határos módon senki sem halt meg, ám az igazi vészhelyzet csak ezután következett: a kráter fenekéről tonnaszámra kezdett a levegőbe ömleni a mérgező metángáz.
„Pár hét alatt leég, aztán mehetünk tovább”
A mérnökök tartottak attól, hogy a mérgező gázfelhő eléri a közeli pásztorfalvakat, vagy megfojtja a sivatagi állatvilágot.
A szovjet vezetés ekkor egy akkoriban megszokottnak tűnő megoldás mellett döntött: dobjunk bele egy gyufát.
Úgy számoltak, hogy a felhalmozódott földgázkészlet néhány hét, maximum egy hónap alatt teljesen kiég, a lángok kialszanak, és a területet biztonságosan betemethetik.
A számításaik azonban katasztrofálisan tévesnek bizonyultak.
Nem mérték fel, hogy a mélyben mekkora gigantikus gázkészlet rejtőzik: a tűz hetek helyett hónapokig, majd éveken át lángolt. Ma már több mint fél évszázada ég éjjel-nappal, percenként dollárezreket érő földgázt elégetve a semmibe.
Miért nem temetik be?
Az évek során többször felmerült a kráter eloltása és lezárása:
-
A hatalmas hőség (a kráter peremén is gyakran 400 °C feletti a hőmérséklet) miatt a nehézgépek nem tudják megközelíteni a széleket anélkül, hogy a fém alkatrészek vagy a gumiabroncsok ne olvadnának meg.
-
Ha egyszerűen földet hordanának rá és elfojtanák a tüzet, a metángáz a lazább repedéseken át ellenőrizetlenül szivárogna tovább a felszínre, ami bármikor kiszámíthatatlan, gigantikus robbanást idézhetne elő.
Így a félresikerült fúrásból mára az ország legfurcsább turistalátványossága lett – egy örökké égő seb a sivatag közepén.
