Connect with us

Anyuka

“Mikor azt mondta, hogy meleg, nem igazán érdekelt” – A fiatal anyuka egy meleg férfival találja meg a boldogságot.

Brynn és Matthew megosztják egymással azt, amit sokan ellentmondásos és zavaros kapcsolatnak tarthatnak. Azonban az ellenzők ellenére teljesen boldogok, szerelmük túlszárnyal minden sötét retorikát, ami az útjukba kerülhet.

A harmincöt éves Brynn Embley és férje, a 33 éves Matthew Nielson a Jézus Krisztus és az Utolsó Napok Szentjeinek Egyháza, ismertebb nevén a mormon egyház hűséges templomlátogatói.

A mormonizmusban tilos az azonos neműek házassága, ami furcsa ennek a párnak, hiszen mindketten vegyes orientációjú házasságban élnek, amire ők maguk úgy hivatkoznak, hogy egy legalább annyira furcsa, mint amennyire szép háttértörténetük van.

A SZOBA MÁSIK VÉGÉN

A két leendő szerelmes nem tudva a közelgő hihetetlen közös útjukról 2016-ban találkozott a templomban, ahol Embley azonnal vonzódni kezdett hozzá. Elárulta:

“Nemcsak a magassága miatt tűnik ki, hanem a göndör haja, a ragadós mosolya és vidámsága miatt is”.

Bemutatkoztak egymásnak, és hamarosan randizni kezdtek. Egy idő után Matthew összeszedte a bátorságát, hogy elmondja a lánynak, hogy ő valójában meleg, és legnagyobb megdöbbenésére leendő párja nem bánta.

VÁRATLAN REAKCIÓ

Brynn tisztán emlékszik arra a napra, mikor párja elárulta ezt az információt, de ő nem találta problémásnak. Kifejtette:

“Egyszerűen nem volt nagy ügy, velem volt, az ő választása – mi más számított volna?”.

A 35 éves nő elmondta, hogy már akkor is tisztában volt vele, hogy nincs köztük szenvedélyes szexuális kémia, de ez nem volt kizáró ok.

A LEPEDŐ ALATT

Végül összekötötték az életüket, és gyermekeik születtek: az egyéves Guinevere és a kétéves Amandine. Mivel mostani férje még soha nem volt szexuálisan sem férfival, sem nővel, aggódott, hogy nem fogja élvezni…. Matthew azonban kijelentette:

“De ettől függetlenül élvezzük a szexet és az együttlétet, ami megkönnyebbülés!”.

Akárhogy is, a pár nem tartja ezt a kémiát létfontosságúnak egy kapcsolat és a házasság szempontjából. Brynn úgy véli, hogy a kompatibilitás sokkal kritikusabb tényező.

EZ NEM OLYAN BONYOLULT

Azóta Matthew a szexualitása is megváltozott, pánszexuális, de mégis inkább a férfiakhoz vonzódik. Ráadásul a férj kifejtette, hogy nem próbálják senkire sem ráerőltetni a kapcsolatukat:

“Nem ajánljuk, hogy az emberek vegyes orientációjú házasságot kössenek, csak megosztjuk a miénket”.

Végső soron, bárminek is tűnjön vagy nézzen ki mások számára az ő párkapcsolatuk, a pár döntése, hogy hogyan közelítik meg a szerelmi életüket, csak rajtuk múlik.

Ahogy egyik legutóbbi Instagram-posztjukban írták: “Szeressétek, akit szerettek. Ennyi az egész.”

via

Continue Reading

Még több ebből a kategóriából: Anyuka

Feljebb