Magyar Péter sértésnek szánta, Pócs János dicséretként fogadta

Ritkán végződik úgy egy parlamenti gúnyolódás, hogy a célpontja megköszöni a hasonlatot. Pócs János legalábbis azt mondja: amikor Magyar Péter a „parlament Mészáros Lőrincének” nevezte, ő ezt dicséretnek vette.

A fideszes politikus a Különutas című műsorban reagált Magyar Péter korábbi parlamenti felszólalására. Mint mondta, szeretne „annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni”, mint Mészáros Lőrinc. Hozzátette: tisztában van vele, hogy Magyar eredetileg nem bóknak szánta a párhuzamot.

Honnan indult a hasonlat?

Magyar Péter egy, a Mészáros Lőrinchez is köthető autópálya-koncessziós szerződésről folyó politikai vitában beszélt a parlamentben. A felszólalás során Pócs Jánost a „Fidesz-frakció Mészáros Lőrincének” nevezte. A jelenethez az is hozzátartozott, hogy Pócs egy Dörmögő Dömötör-címlapot tartott maga elé.

Magyar szavai politikai gúnyolódásként hangzottak el. Pócs későbbi válasza erre épült: azt mondta, éppen a Mészároshoz hasonlítást tekintette elismerésnek. A kijelentés azt mutatja meg, hogyan értelmezte a róla elhangzott mondatot; nem bizonyítja és nem cáfolja egyikük állítását sem a másik ember képességeiről.

Ugyanaz a név, két teljesen eltérő üzenet

A szóváltás lényege, hogy a két politikus egészen más jelentést tulajdonít Mészáros Lőrinc nevének. Magyar Péter kritikaként használta a hasonlatot. Pócs János ezzel szemben Mészáros tudását és tapasztalatát emelte ki, és úgy válaszolt, mintha elismerést kapott volna.

Ez hatásos politikai válasz: a sértésnek szánt mondatot visszafordítja a beszélője felé. Hogy Pócs szavai mennyire tükrözik személyes véleményét, és mennyire tudatos kommunikációs fogásról van szó, azt a nyilatkozatból önmagában nem lehet eldönteni.

A vita mögött nagyobb kérdés húzódik

A parlamenti szóváltás könnyen megjegyezhető pillanat lett, de az előzménye egy autópálya-koncessziós szerződés körüli vita volt. A szerződésről és a hozzá kapcsolódó összegekről szóló állításokat külön kell vizsgálni a politikusok egymásnak címzett megjegyzéseitől. Egy találó vagy sértő hasonlat önmagában nem ad választ arra, hogy egy állami döntés milyen feltételekkel született, és milyen következményekkel jár.

Pócs János válasza ezért egyszerre könnyed és beszédes. Egyetlen mondattal megmutatta, hogy nem fogadja el Magyar Péter gúnyos értelmezését. A közéleti vita érdemi része azonban ott kezdődik, ahol a személyes odaszúrások véget érnek: az ellenőrizhető döntéseknél, szerződéseknél és számoknál.