Cikkek
Több mint 50 éve ég a sivatagban egy hatalmas lyuk: ezért hívják a pokol kapujának
Képzelj el egy koromsötét sivatagi éjszakát. A látóhatáron túl nincs egyetlen város sem, nincsenek pislákoló utcai lámpák, csak a kihalt homokdűnék és a síri csend. Aztán ahogy haladsz a semmibe, egyszer csak feltűnik egy hatalmas, izzó, vöröslő mélyedés a földben, amelynek belsejében pokoli lángok táncolnak. A látvány annyira szürreális és ijesztő, hogy a helyet a helyiek és a turisták is egyszerűen csak a „Pokol kapujának” nevezik.
Ez a posztapokaliptikus helyszín Türkmenisztánban, a kietlen Karakum-sivatag mélyén található, Darvaza falu közelében. Bár a hivatalos földrajzi neve Darvaza-gázkráter, a köznyelvben mindenki Pokol kapuja vagy Pokol ajtaja néven ismeri. De vajon hogyan nyílt meg a föld ezen a kietlen vidéken?
A szovjet mérnökök gigantikus tévedése
A pokoli kráter nem a természet szeszélyéből vagy egy vulkánkitörésből született, hanem az emberi kapkodás és egy óriási ipari baki eredménye. A legelterjedtebb (bár hiányosan dokumentált) történet szerint 1971-ben szovjet geológusok érkeztek a térségbe, hogy értékes földgázmezők után kutassanak.
Fel is állították a hatalmas fúrótornyokat, és megkezdték a munkát. A fúrás során azonban hirtelen egy hatalmas, föld alatti gázkamrába ütköztek. A felszín másodpercek alatt megnyílt és beszakadt, a drága berendezések pedig a mélybe zuhantak. Bár emberéletet nem követelt a baleset, egy 69 méter széles és 30 méter mély kráter tátongott a sivatag közepén, amelyből azonnal ömleni kezdett a mérgező földgáz.
„Majd elalszik pár hét alatt”
A szovjet szakemberek komolyan attól tartottak, hogy a folyamatosan kiáramló metángáz megmérgezi a környék levegőjét és a közeli falvak lakóit. Ezért egy logikusnak tűnő, ám történelmi távlatban elég rosszul öregedő döntést hoztak: bedobtak egy fáklyát a gödörbe.
A mérnökök szentül hitték, hogy a tűz mindössze néhány nap, de legfeljebb pár hét alatt elégeti a maradék gázt, és a kráter csendben kialszik. Alaposan elszámolták magukat. A lángok azóta, vagyis több mint fél évszázada megállás nélkül, éjjel-nappal égnek, mintha a Föld sosem akarna kifogyni az üzemanyagból.
A turisták imádják, a politikusok betemetnék
A kráter hatalmas, és a sötétben kilométerekről látható, narancssárga fényt vet az égre. A látogatók számára egyszerre nyújt lenyűgöző és mélyen nyugtalanító élményt: a földfelszín egy darabja szó szerint úgy néz ki, mintha a pokol tüze égetné. A kráter pereme ráadásul folyamatosan omlik, a kiáramló gáz és a perzselő hő miatt pedig egyáltalán nem veszélytelen túlságosan közel merészkedni hozzá.
Ez a különös, lángoló seb Türkmenisztán egyik legismertebb és legkeresettebb turisztikai látványosságává vált, annak ellenére, hogy a közép-ázsiai országba a beutazás finoman szólva is nehézkes, és rengeteg bürokratikus korlátozással jár.
A kérdés már csak az: vajon meddig ég még a Pokol kapuja? A lángok csökkentésének vagy a kráter teljes betemetésének kérdése időről időre előkerül a helyi politikában. A türkmén vezetés korábban már többször is jelezte, hogy szeretné végleg eloltani a tüzet, egyrészt a környezetvédelmi és egészségügyi kockázatok miatt, másrészt azért, mert a lángoló gödör rengeteg értékes, exportálható földgázt emészt fel a semmiért.
A Darvaza-kráter története egyszerre lenyűgöző és ironikus. Tökéletesen megmutatja a föld mélyén rejlő felfoghatatlan energia erejét, az emberi beavatkozás kiszámíthatatlanságát, és azt, hogyan válhat egy eltitkolt ipari balesetből egy ország leghíresebb, legfotózottabb világszenzációja.
