Cikkek
A rómaiak legbizarrabb találmánya, amiről a mai napig senki sem tudja, mire való!
Képzelj el egy apró, körülbelül ökölnyi méretű bronztárgyat. Tizenkét azonos méretű, ötszögletű oldala van, minden oldal közepén egy-egy különböző átmérőjű, tökéletesen kerek lyuk tátong, a sarkait pedig apró, golyószerű dudorok díszítik. Bár úgy néz ki, mintha egy modern sci-fi film kelléke vagy egy dizájnos, futurisztikus dobókocka lenne, a valóság ennél sokkal döbbenetesebb.
Ezt a bizarr kis eszközt nem egy 21. századi 3D-nyomtató köpte ki magából, hanem a Római Birodalom ötvösei készítették közel kétezer évvel ezelőtt. A legfurcsább az egészben pedig az, hogy senkinek, de szó szerint senkinek a világon fogalma sincs arról, mire használták.
Római dodekaéder: a történelem legizgalmasabb talánya.
Szerszám, mérőeszköz vagy vallási ereklye?
A régészek ezeket a tárgyakat – geometriai formájuk után – római dodekaédereknek nevezték el. Az elmúlt évszázadok során több mint száz darabot ástak ki belőlük a földből, jellemzően a birodalom északi peremvidékein: a mai Nagy-Britannia, Franciaország, Belgium és Németország területén. Bár az alapforma mindnél azonos, a méretük és a kidolgozottságuk eltérő, így nem sorozatgyártott tucattermékekről beszélünk.
Ahogy az lenni szokott, az emberi fantázia azonnal beindult, és tucatnyi elmélet született a funkciójukkal kapcsolatban. A legnépszerűbb teóriák szerint a római katonák a különböző méretű lyukakat egyfajta lővonal-számító mérőeszközként használták. Egy másik, nagyon hétköznapi – és az interneten is roppant népszerű – elképzelés szerint a dodekaéder valójában egy ősi kötőkeret volt, amivel a hideg északi provinciákban egyedi, varrás nélküli gyapjúkesztyűket tudtak készíteni a didergő légiósoknak.
És persze ott van a régészek jolly jokere is: ha valamiről nem tudjuk, hogy mi az, akkor biztosan kultikus, rituális vagy vallási tárgy. Lehetett akár jövendőmondó eszköz, szerencsehozó amulett vagy csillagászati naptár is.
Miért maradt titok kétezer évig?
A legnagyobb probléma az, hogy a fenti izgalmas elméletek egyikét sem támasztja alá semmilyen megdönthetetlen bizonyíték. A rómaiak zseniális adminisztrátorok voltak, szinte mindent mániákusan leírtak, dokumentáltak és feljegyeztek – az utakon lévő mérföldkövektől kezdve a fürdők építési költségéig. A dodekaéderekről azonban soha, egyetlen fennmaradt ókori írásos emlékben, mozaikon vagy freskón sem tesznek említést. Nincs hozzájuk „római használati útmutató”.
Ráadásul a régészetben a kontextus a minden. Ha egy furcsa kést egy konyha romjai között találnak, egyértelmű a funkciója. A dodekaédereket azonban találták már katonai táborokban, előkelő temetkezési helyeken, de még egy ókori kincsesládába rejtve is, pénzérmék társaságában. Mivel szinte kizárólag a Római Birodalom északi tartományaiból kerültek elő (Itáliában vagy Észak-Afrikában egyet sem találtak), a kutatók gyanítják, hogy valamilyen sajátos, helyi – talán kelta gyökerű – szokáshoz lehetett közük.
A római dodekaéderek varázsa pont abban rejlik, hogy mind a mai napig fricskát mutatnak a modern tudománynak. Lehetőségeink, teóriáink és logikusnak tűnő magyarázataink bőséggel vannak, de a végső igazság továbbra is a föld alatt lapul. Kétezer évvel a birodalom bukása után ez a kis bronztárgy ott áll a múzeumok vitrinjeiben, és csendben, némán felteszi ugyanazt a bosszantó kérdést minden látogatónak: „Szerinted mire voltam jó?”
