Cikkek
A hangszer, amelytől rettegett Európa: zseniális találmány vagy az őrület eszköze?
Képzelj el egy hangszert, amelynek a dallama olyan éteri és hátborzongatóan gyönyörű, hogy még a legendás Mozart is lelkesen komponált rá. Aztán képzeld el, hogy ugyanezt a zenei csodát néhány évtizeddel később azzal vádolják, hogy tönkreteszi az idegrendszert, és egyenesen az őrületbe kergeti a hallgatóságát. Ismerősen hangzik? Valószínűleg nem, pedig ez az eszköz nagyon is valóságos volt.
A neve üvegharmonika, a feltalálója pedig nem más, mint Benjamin Franklin. Igen, pontosan az a Benjamin Franklin, akinek az arcát a százdollároson látod, és akit a legtöbben az amerikai történelemből és a villámhárító atyjaként ismernek. De vajon hogyan lett a zseniális polihisztor találmányából a 18. század leghírhedtebb hangszere?
Borospoharakból született zenei csoda
A történet az 1760-as évek elején kezdődött. Franklin épp Európában járt, amikor felfigyelt egy érdekes és népszerű szórakozási formára: a zenészek vízzel töltött borospoharak peremén húzták végig a nedves ujjukat, ami különleges, csilingelő hangot adott ki. Az ötlet lenyűgözte, de a kivitelezést meglehetősen nehézkesnek találta. A feltaláló agya azonnal kattogni kezdett, hogyan lehetne ezt a koncepciót egy kényelmesebb, valódi hangszerré fejleszteni.
A megoldása zseniális volt. Különböző méretű, egymásba illeszkedő üvegtálakat fűzött fel egy vízszintes tengelyre, amelyet a játékos egy lábpedál segítségével pörgetett meg, akárcsak egy varrógépet. A zenésznek így már nem kellett a vízzel teli poharakkal zsonglőrködnie: elég volt csak finoman, nedves ujjakkal megérintenie a gyorsan forgó üvegperemeket. A végeredmény egy olyan hangszer lett, amelynek hangzása leginkább egy angyali kórus és egy kísérteties szélcsengő keverékére hasonlított. Európa azonnal beleszeretett az innovációba.
A zene, amitől rettegni kezdtek az emberek
Minden tökéletesnek tűnt, ám a 18. század végén valami megváltozott. Egyre több furcsa és nyugtalanító pletyka kapott szárnyra az üvegharmonikával kapcsolatban. A hallgatók – és gyakran maguk a zenészek is – arról számoltak be, hogy a hangszer éles, folyamatosan búgó hangja idegességet, heves szívdobogást, sőt, egyeseknél súlyos rosszullétet és depressziót okoz. Hamarosan elterjedt a szóbeszéd: aki túl sokat hallgatja ezt a zenét, az garantáltan elveszíti az eszét.
Mesmer doktor és a sötét varázslat
A hangszer kétes hírnevét csak tovább rontotta Franz Mesmer, egy különc és elismert orvos ténykedése. Mesmer meg volt győződve arról, hogy az embereket láthatatlan mágneses erők segítségével lehet gyógyítani. Látványos, sokszor okkult szeánszokra emlékeztető terápiás alkalmain az üvegharmonika is központi szerepet kapott. A sötét szobában felcsendülő, földöntúli dallamok fokozták a betegek transzállapotát.
Bár Mesmer módszereit később a tudományos közösség teljes mértékben hatástalannak minősítette, a kár már megtörtént. Az üvegharmonika neve egybeforrt a misztikummal, a sötét mágiával és az elmebajjal.
Egy zseniális találmány utóélete
Ma már pontosan tudjuk, hogy az üvegharmonika önmagában teljesen ártalmatlan. Nem okoz őrületet, és nincsenek démoni képességei. A korabeli rosszulléteket sokkal inkább a furcsa, folyamatos hangfrekvenciák miatti fáradtság, az emberi hisztéria, vagy – ami a legvalószínűbb – a korabeli kristályüvegekben található mérgező ólom okozhatta, ami az érintés során felszívódott a zenészek szervezetében.
Napjainkban az üvegharmonikát már csak nagyon ritkán lehet élőben hallani. Csupán egy maroknyi elhivatott és különleges zenész tartja életben a hagyományát, akik koncertjeiken időről időre felidézik ezt a varázslatos letűnt kort. Benjamin Franklin egy ártatlan, borospoharak inspirálta találmányt alkotott a zene szerelmeseinek. Az utókor azonban kis híján úgy emlékezett rá, mint a történelem egyetlen hangszerére, amely képes volt megbolondítani az emberiséget.
