Cikkek
A valós Legyek Ura: 6 fiú lakatlan szigetre került, de a horror teljesen elmaradt
Mindannyian ismerjük William Golding zseniális, de végtelenül nyomasztó klasszikusát, A Legyek Urát. A regény alapvetése szerint, ha egy csapat civilizált kamaszfiút felnőttek nélkül magára hagysz egy lakatlan szigeten, heteken belül vérszomjas, barbár vademberekké válnak, és kíméletlenül legyilkolják egymást. A tudomány és az irodalom évtizedekig sziklaszilárd tényként kezelte ezt a sötét, embergyűlölő pszichológiai képet.
Aztán kiderült, hogy a valóságban ez a szituáció egyszer tényleg, pontról pontra megtörtént – de a végeredmény egyenesen arculcsapása volt Golding cinizmusának. Amikor hat tongai fiú 15 hónapra egy lakatlan szigeten rekedt, nem kezdtek el háborúzni. Helyette egy tökéletesen működő, békés mini-társadalmat hoztak létre.
A szökés, ami egy 15 hónapos rémálomba torkollott
1965-ben Nuku’alofában, a tongai fővárosban hat unott tinédzser (13 és 16 év közöttiek) egy meggondolatlan pillanatban úgy döntött: megszöknek a szigorú katolikus bentlakásos iskolából, és elhajóznak a Fidzsi-szigetekre. Loptak egy 7 méteres vitorlást, csomagoltak két zsák banánt és egy kis vizet. A kaland azonban hamar túlélőtúrává vált, miután már az első éjszaka egy brutális viharba keveredtek.
A szél letépte a vitorlát, a kormánylapát pedig kettétört. Nyolc hosszú napon át sodródtak a Csendes-óceánon, víz és élelem nélkül, esőcseppeket gyűjtve üres kókuszdió-héjakba, míg végül a hullámok egy sziklás, kietlen szigethez, az ‘Ata nevű vulkáni szirthez csapták őket.
Vademberek helyett tökéletes szervezettség
A fiúk hamar rájöttek, hogy ha túlélik az első napokat, ezen a pokoli helyen csakis magukra számíthatnak. Vérre menő harcok és diktatúra helyett azonban hihetetlenül fegyelmezetten megszervezték az életüket. Kettes csoportokba osztották a napi feladatokat: ketten vadásztak és gyűjtögettek, ketten a tábort építették, ketten pedig a tüzet őrizték. A tüzet, amit elképesztő nehézségek árán, dörzsöléssel csiholtak ki, 15 hónapon át egyetlen percre sem hagyták kialudni!
Tollaslabda és szakszerű orvosi ellátás a dzsungelben
A sziget egy elhagyatott, 19. századi vulkáni kráterében vadpapayát, banánt és vadcsirkéket találtak. Kivájt fatörzsekből profi esővízgyűjtő rendszert építettek. Nemhogy nem verekedtek össze a szűkös erőforrásokon, de még egy kis edzőtermet is építettek fából, sőt, csináltak egy rögtönzött tollaslabda-pályát, hogy megőrizzék a jókedvüket.
A legmegdöbbentőbb eset akkor történt, amikor az egyik fiú, Stephen lezuhant egy meredek szikláról, és csúnyán eltörte a lábát. A Legyek Urában valószínűleg azonnal feláldozták volna, de ők nem hagyták hátra: gallyakkal és liánokkal tökéletesen rögzítették a csontot, és hónapokig ápolták. (A megmentésük után a civilizált világ orvosai elképedve látták, milyen szakszerűen és hibátlanul forrt össze a csont.)
A megváltó füst és a végső tanulság
Végül 1966 szeptemberében egy ausztrál hajóskapitány, Peter Warner vette észre a szigetről felszálló füstöt. Amikor a partra úsztak a fiúk, Warner alig hitt a szemének: hat egészséges, kisportolt, izmos fiatalember fogadta, akik a 15 hónapos megpróbáltatás ellenére is a legjobb barátok maradtak.
A történetük a mai napig az emberi természet legfényesebb bizonyítéka. Bebizonyították a világnak, hogy ha a legnagyobb krízis beüt, az emberek nem feltétlenül az egymás torkának ugrást, hanem a feltétlen szolidaritást, a szeretetet és az együttműködést választják.
