Cikkek
Majdnem kitört a háború egy tengeri rák miatt: a hírhedt homárháború igaz története
Amikor két független állam kőkemény diplomáciai, vagy ne adj’ isten, katonai konfliktusba keveredik egymással, a történelemkönyvek lapjain általában olajmezők, vitatott határok, aranybányák vagy befolyási övezetek szerepelnek a kiváltó okok között. A hidegháború kellős közepén azonban Brazília és Franciaország egy olyan dolgon kapott hajba, ami legfeljebb egy Rejtő Jenő-regény vagy egy abszurd francia vígjáték alapötletének tűnne. A két nemzet hajói ugyanis a homárok miatt néztek farkasszemet a nyílt óceánon.
A tenger gyümölcse, amiből világbotrány lett
A pattanásig feszült helyzet az 1960-as évek elején kezdődött, amikor a francia halászhajók kapitányai felfedezték, hogy Brazília északkeleti partjai mentén elképesztő mennyiségű, prémium minőségű tüskés homár él. A franciák gondoltak egyet, áthajóztak a fél világon, és elkezdték ipari mennyiségben kifogni a méregdrága ízeltlábúakat. A brazil hatóságok természetesen azonnal felháborodtak, és kijelentették, hogy a külföldi hajók illegálisan dézsmálják az ország nemzeti halászati vagyonát.
A konfliktus azonban itt vett egy zseniálisan abszurd fordulatot. A vita ugyanis nem egyszerűen a tengeri mérföldeken vagy a felségvizeken múlt, hanem egy kőkemény biológiai kérdésen.
Úszik vagy mászik? A nagy biológiai vita
A két nemzet jogászai és diplomatái hónapokig vitatkoztak arról, hogy a homár valójában hogyan közlekedik a tengerben.
A brazil álláspont szerint a homárok a tengerfenéken mászkáló élőlények. Mivel a tengerfenék a brazil kontinentális talapzat része, így minden, ami azon sétál, automatikusan Brazília tulajdona. A francia kormány érvelése ezzel szemben egyenesen a biológiai kreativitás csúcsa volt. Szerintük a homárok a farkuk csapkodásával képesek ugrálni és „úszni” a vízben, ezért a halakhoz hasonló, nyílt vízi élőlényeknek minősülnek. A halakat pedig a nemzetközi vizeken bárki szabadon kifoghatja.
Egy brazil admirális a francia érvelést hallva gúnyosan meg is jegyezte: ha a franciáknak igazuk van, és a homár azért hal, mert ugrál a vízben, akkor a kenguru valójában egy madár.
A homárháború fegyvercsörtetése
Bár a vita témája komikusnak hat, a „homárháború” feszültsége nagyon is valóságos és veszélyes volt. A tét nem néhány tálca fokhagymás tengeri herkentyű volt, hanem a kontinentális talapzat feletti jogi ellenőrzés és a hatalmas gazdasági profit.
A brazil haditengerészet megelégelte a francia halászhajók jelenlétét, és hadihajókat küldött a térségbe, hogy elfogják a betolakodókat. Válaszul a francia kormány, Charles de Gaulle elnök vezetésével egy saját hadihajót, a Tartu nevű rombolót indította el a brazil partok felé, hogy megvédje a halászait. A helyzet pattanásig feszült, és a két ország szó szerint egy ollós tengeri élőlény miatt állt a fegyveres konfliktus szélén.
Szerencsére a józan ész (és valószínűleg a nemzetközi nyomás) végül felülkerekedett. A konfliktust az 1960-as évek közepére csendben, diplomáciai úton rendezték. A franciák egy korlátozott egyezmény keretében idővel visszavonultak, Brazília pedig megvédte a tengerfenék feletti jogait, amit később a nemzetközi tengerjogi egyezmények is megerősítettek.
A homárháború sztorija ma már csak egy megmosolyogtató, abszurd lábjegyzet a 20. század történelmében. Mégis tökéletesen rávilágít arra, hogy az országok közötti gazdasági érdekek és a jogi csűrcsavarok néha a legváratlanabb, legkisebb szereplőket állítják a nagypolitika színpadára.
