Cikkek
Egy 15 ezer éves agyagfigurán egy gyermek ujjlenyomata őrzi egy ősi alkotás történetét
Egy 15 ezer éves agyagfigurán felnőtt és gyermek ujjlenyomatát találták meg. A lelet az őskori tudásátadásról árulkodik.
Egy apró ujjlenyomat néha többet árul el a múltról, mint egy egész régészeti lelet. A mai Izrael területén feltárt, nagyjából 15 ezer éves agyagfigurák ugyanis nemcsak azt mutatják meg, hogyan formáltak tárgyakat az őskori emberek, hanem azt is, hogy talán már a gyerekek is részt vettek ezeknek a különös alkotásoknak az elkészítésében.
A felfedezés egyik legérdekesebb részlete egy olyan agyagdarab, amelyen két különböző méretű ujjlenyomat fedi egymást. A kutatók szerint ez akár arra is utalhat, hogy egy felnőtt és egy gyermek együtt dolgozott rajta.
A figurák története azonban jóval nagyobb jelentőségű ennél az egyetlen ujjlenyomatnál. A kutatók összesen 154 agyagból készült figuratív leletet azonosítottak három izraeli régészeti lelőhelyen: Eynan-Mallahában, a Hayonim-teraszon és az el-Wad-teraszon. A tárgyak a natúfi kultúrához kötődnek, és körülbelül 15 000–11 650 évvel ezelőtt készülhettek.
A leletek között 15 felismerhető figura található. Ezek madarakat, gazellákat, más állatokat és emberi alakokat ábrázolnak. A fennmaradó 139 darab többnyire olyan agyagtöredék, amely egykor figurák része lehetett. Vagyis nem 154 épségben fennmaradt kis szoborról van szó: a régészeknek sokszor apró, sérült darabokból kellett rekonstruálniuk, mit készítettek az egykori alkotók.
A natúfi közösségek vadászó-gyűjtögető életmódot folytattak, de már egyre hosszabb ideig, helyhez kötöttebb településeken éltek. Ez fontos átmeneti időszak volt az emberiség történetében. A korábbi elképzelések szerint Délnyugat-Ázsiában az agyagból készített figurák elterjedése inkább a földművelés és a neolitikus életmód megjelenéséhez kapcsolódott. Az új leletek viszont azt mutatják, hogy a térség lakói már jóval a mezőgazdaság kialakulása előtt is tudatosan formáltak agyagot jelképes tárgyakká.
A legizgalmasabb nyomokat mikroszkóp alatt találták meg.
A kutatók az agyag felületén megőrződött ujjlenyomatokat vizsgálták. A bőrredők sűrűségéből következtetni lehetett arra, hogy az adott nyom gyermekhez vagy felnőtthöz tartozhatott. A módszer nem egy őskori személy pontos életkorát vagy kilétét tárja fel, hanem az ujjlenyomatok mintázata alapján segít megbecsülni az alkotók korcsoportját.
Az egyik emberalakot formázó, mindössze néhány centiméteres figurán két egymást részben fedő ujjlenyomatot azonosítottak. Az első egy fiatal felnőttől vagy felnőtt nőtől származhatott, a második pedig egy még pubertáskor előtti gyermekétől. A sorrend különösen érdekes: a gyermek ujjnyoma részben elfedi a korábbit, ami arra utal, hogy a két ember egymás után érintette meg a még puha agyagot.
A kutatók szerint elképzelhető, hogy a felnőtt átadta a figurát a gyermeknek, aki folytatta a formázást. Ez ritka, közvetlen bizonyíték lehet arra, hogyan adták tovább a kézműves tudást egyik nemzedékről a másikra. Nem tudjuk azonban, hogy valóban tanítás történt-e, vagy egyszerűen közösen dolgoztak az alkotáson.
Más figurákon is találtak gyermekekhez köthető ujjlenyomatokat. Egy madárábrázoláson például egy tíz év alatti gyermek nyomát azonosították. Egy másik agyagtöredéken pedig olyan ujjlenyomatok maradtak fenn, amelyek arra utalnak, hogy egy gyermek nemcsak megformálta, hanem a vöröses agyagbevonat felvitelében is részt vett. Ez azért lényeges, mert így a gyerekek nem pusztán kíváncsi szemlélői lehettek a munkának: egyes esetekben maguk is aktívan alakították a tárgyakat.
A figurák pontos rendeltetése továbbra sem ismert. Lehettek történetek, közösségi hagyományok vagy a természet megfigyelésének kézzelfogható megjelenítései. A madarak között például olyan testtartásokat is megfigyeltek, amelyek a kutatók szerint akár a vízimadarak udvarlási viselkedését idézhetik.
A legfontosabb mégsem az, hogy pontosan mire használták ezeket az apró tárgyakat. Hanem az, hogy a rajtuk maradt nyomok révén ma már nemcsak az őskori művészetet, hanem az alkotó embereket is közelebb érezhetjük magunkhoz. Egy felnőtt és egy gyermek keze talán ugyanazon a kis agyagfigurán találkozott, több mint tizenötezer évvel ezelőtt. És ezt a pillanatot az agyag azóta is őrzi.


