Cikkek
A Krakatau sötét öröksége: ez a valós ok inspirálta Edvard Munch A sikoly című képét
Képzelj el egy olyan estét, amikor lesütöd a szemed a horizontra, és a szokásos naplemente helyett az égbolt hirtelen hátborzongató, izzó vérvörös, sötét narancssárga és kísérteties rózsaszín árnyalatokba öltözik. A helyiek megijednek, a művészek pedig döbbenten bámulják a tájat, mert olyat látnak, amit addig soha. Ez a bizarr látvány nem egy sci-fi film jelenete, hanem a valóság volt az 1883-as év végén Európában és Amerikában.
A háttérben pedig a Föld történetének egyik legbrutálisabb természeti katasztrófája állt.
A robbanás, ami megrengette a bolygót
1883. augusztus 27-én az Indonéziában található Krakatau vulkán olyan elképesztő erejű robbanással semmisült meg, amely a történelem feljegyzett leghangosabb hangjaként vonult be a krónikákba – a robbanást még több ezer kilométer távolságra, Ausztráliában is tisztán hallani lehetett. A kataklizma gigantikus mennyiségű vulkáni hamut és port lőtt fel a sztratoszférába, amely aztán a magaslati szelek szárnyán körbeutazta az egész bolygót.
Ezek a mikroszkopikus részecskék hónapokon keresztül különleges módon szórták és törték meg a napfényt.
A világ minden táján bizarr, szürreális naplementék jelentek meg. Londonban, New Yorkban és Párizsban az emberek tömegesen hívták a tűzoltókat, mert azt hitték, hogy valahol a távolban hatalmas városrészek borultak lángba, miközben a horizont egyszerűen csak a vulkáni por miatt égett a naplemente utolsó sugaraitól.
Edvard Munch és a híres híd
Ekkoriban, 1893-ban festette meg a norvég expresszionista festő, Edvard Munch a művészettörténet egyik legikonikusabb, legszorongatóbb alkotását, A sikoly című képet. A festményen egy magányos alak látható egy hídon, miközben a háttérben valósággal lobog, szinte sikolt az égbolt.
Sokáig azt hitték a művészettörténészek, hogy Munch csupán a belső lelki gyötrelmeit és a pánikrohamait vetette vászonra ezen a bizarr módon.
A modern kutatások és a korabeli norvég naplók feljegyzései azonban rámutattak arra, hogy Munch pontosan azt a valóságos, vérvörös égboltot festette le, amit aznap este Oslo mellett a saját szemével látott. A naplóbejegyzéseiben maga is megemlítette, hogy miközben a hídon sétált, a lemenő nap fénye hirtelen vörösre vált, és a természetből egy végtelen, átjáró sikoly áradt felé.
A művészet és a katasztrófa találkozása
A történelem így fonódik össze a tudománnyal és a művészettel: egy Indonéziában pusztító vulkán kődarabjai és hamuja kellett ahhoz, hogy ezer kilométerekkel arrébb megszülethessen a festészet egyik leghatalmasabb remekműve.
Legközelebb tehát, amikor megnézed A sikoly reprodukcióját, jusson eszedbe: a háttérben lévő baljóslatú, vörös ég nem a képzelet szüleménye, hanem a Föld egy elfeledett, gigantikus sebhelye.


