Connect with us

Elképesztő

A nagymama sosem ment bálba, mert nem engedhette meg magának, ezért a dédunokája elhívta őt az iskolabálba

Egy fiatal srác bebizonyította az embereknek, hogy a sportolóknak igen is vannak érzéseik. 2014-ben a fiatal férfi úgy döntött, hogy elhívja a dédnagymamáját a bálba. 

A férfit Austin Dennison-nak hívták. Austin olyan férfi volt, akivel bárki szívesen randizott sőt az édesapák azt szerették volna, hogy a lányukat feleségül vegye.

A jóképű fiatalember az iskolai focicsapat tagja volt, de ez mellett még baseballozott és kosarazott. Tehát mindenhol kipróbálta magát.

A FIATAL TEHETSÉGES

Azonban a férfiről nem csak ennyi mondható el, játszott még az iskolai zenekarban és minden hétvégén eljárt templomba is. Ami pedig a legfontosabb, hogy fiatalsága ellenére rendkívül tisztelte az idősebbeket.

Nem sokkal később kiderült, hogy a fiatal férfi egyik tanárának volt egy bátyja, aki a nagymamáját vitte el a bálba, minthogy egy vele egykorú lányt válasszon.

FELTETTE A NAGY KÉRDÉST

Ekkor Austin rádöbbent, hogy az ő dédnagymamájának korábban nem adódott meg, hogy részt vegyen a saját szalagavatóján, mivel nem volt elegendő pénzük.

Austin pár nappal később felhívta dédnagymamáját, akinek a következőt mondta: “Nagyi, szeretném, ha velem jönnél a bálba”. 

Ezt később egy interjú alatt is megismételte.

PRÓBÁLTA LEBESZÉLNI

Dédnagymamája próbálta lebeszélni Austin-t, hogy az egészségügyi állapota nem a legmegfelelőbb és alig áll a lábán, de a férfit így sem tudta eltántorítani a tervtől.

Az idős hölgy többször megkérdezte tőle, hogy nem-e akarna inkább Austin-nal egy korosztályú hölgyet elhívni a bálba, amire a fiatal férfi a következőt válaszolta: “Én téged akarlak”.

Ekkor az idős hölgy annyira meghatódott, hogy kénytelen volt beleegyezni. De még mielőtt elindultak a bálba, Austin egy gyöngynyaklánccal lepte meg a dédnagymamáját.

A VACSORA ÉS A BÁL

A bál előtt pedig a fiatal férfi édesapja elvitte őket vacsorázni a Bob Evansbe. Ez volt az idős hölgy kedvenc étterme.

Amikor pedig odaértek a bálra, Austin kéz a kézben vezette át nagymamáját a táncparketten. A pillanattól mindenki meghatódott, és megtapsolták.

A fiatal férfi nagyon figyelt, hogy apró léptekkel vezesse dédnagymamáját. Tudta, hogy nehezebb a járás számára, így nem akarta zavarba hozni.

Az idős hölgy egy kék ruhát és egy szövettáskát viselt.

Az este folyamán pedig a pár egy lassú táncba kezdett, amitől mindenki meghatódott. A táncuk alatt a Frank Sinatra “Delores” című szám szólt. A fiatal férfi azért kérte ezt a számot, mert tudta, hogy sokat jelent a dédnagymamájának.

A pillanat mindenki számára felejthetetlen volt, aki részt vett az eseményen.

via

Continue Reading

Még több ebből a kategóriából: Elképesztő

Feljebb