Cikkek
Amikor a mérnökök rémálma valósággá válik: a híd, amit egy festményről másoltak át a térbe
Létezik egy hely Európában, ahol a valóság és a festővászon határai szó szerint egybemosódtak. Ha valaha is belenéztél már Edvard Munch világhírű, A sikoly című festményének idegőrlő, narancssárga ege alá, valószínűleg megborzongtál a képen látható hullámzó, szürreális híd láttán. Azt hihetnénk, hogy egy ilyen torz, rémálomszerű szerkezet kizárólag egy expresszionista zseni elméjében (és a vásznon) létezhet. A norvégiai Ås városának mérnökei azonban úgy döntöttek, hogy felveszik a kesztyűt, és a kétdimenziós képtelenséget átültetik a kőkemény valóságba.
Egy vázlatból lett gigantikus építészeti csoda
A történet ott kezdődött, hogy a városvezetők és a tervezők megelégelték a hagyományos, unalmas, vonalzóval megrajzolt szürke betonhidakat. Valami olyat akartak alkotni, ami azonnal megragadja a tekintetet, és kulturális értéket is közvetít. Az ihletet végül Norvégia leghíresebb festőművésze, Edvard Munch adta.
A tervezőasztalon azonban hamar kiderült, hogy ami a papíron zseniális művészi szabadság, az a mérnöki irodában nettó őrület. Egy olyan hidat megtervezni, amely szándékosan mellőzi az egyenes vonalakat, komoly statikai kihívást jelentett. A csapat azonban nem adta fel: addig csavarták, hajlították és formálták a terveket, amíg a szerkezet nemcsak stabil, de vizuálisan is sokkoló lett.
Nincsenek egyenes vonalak, csak hullámzó tér
A megépült híd dizájnja tökéletesen megeleveníti a művészetet. A sétány vonalai lágyan, mégis kiszámíthatatlanul hullámoznak, a korlátok elhajlanak, a térérzékelés pedig teljesen megváltozik, amint az ember rálép. A szerkezet megalkotói zseniálisan kapták el pont azt a fojtogató, kanyargós és kissé idegőrlő hangulatot, amit Munch eredeti festménye sugároz a nézője felé.
Az építészeti megoldások annyira egyediek, hogy a híd a fizika határait súroló optikai illúziónak tűnik. Nincsenek megszokott támpontok, a perspektíva folyamatosan torzul, ahogy az ember előrehalad rajta.
Séta a festmény belsejében
A helyiek és a turisták gyorsan a szívükbe zárták ezt a bizarr építményt, de az igazi varázsát (vagy inkább a rémisztő arcát) nem a verőfényes nyári délutánokon mutatja meg. Képzeld el, milyen lehet ezen az elhajló, kanyargós szerkezeten átsétálni egy sötét, ködös, tipikusan norvég esős estén!
Amikor a nedves fém és fa megcsillan a közeli lámpák fényében, a környező fák pedig hosszú, torz árnyékokat vetnek a hullámzó padlóra, az ember óhatatlanul is úgy érzi, mintha maga is a híres festmény főszereplőjévé vált volna. Szinte várod, hogy a híd túloldalán feltűnjön az a bizonyos kopasz, arcát fogó, némán sikoltó alak.
Ås városának különleges hídja ma már sokkal több egy szimpla átkelőnél. Tökéletes bizonyítéka annak, hogy az ipari tervezés és a képzőművészet nem feltétlenül zárja ki egymást. Néha egy grafikus vagy egy festő elborult víziója éppen az a lökés, amire a mérnököknek szükségük van ahhoz, hogy valami igazán korszakalkotót és felejthetetlent építsenek.
