Connect with us

Anyuka

Az anya felébredt az éjszaka közepén, mert a kislánya kiszökött a kiságyából, de amikor visszanézte a monitor felvételeit, teljesen megdöbbent

Amikor a házaspár felébredt arra lettek figyelmesek, hogy 15 hónapos kisbabájuk nagyon aktív. Az anya elindult, hogy megnézze, de meglepődött, mivel lánya a folyosón volt.

A házaspár ekkor úgy döntött, hogy biztonságosabbá teszik az otthonukat a baba érdekében. Később az édesanya és édesapa még egy bébiőrt is felszerelt.

Ez a készülők viszont érdekes felvételeket tud rögzíteni, amire abszolút nem számítunk.

A SZÜLŐKET SOKKOLTA A GYERMEKÜK CSELEKEDETE

Az arizonai házaspár a bébiőrön keresztül meghallotta, hogy lányuk sír. Azonban amikor az édesanya elindult, hogy megnézi nagyon meglepődött mivel a kisgyermeke nem a szobájában volt, hanem a folyosón szaladgált.

A házaspár teljesen ledöbbent, nem tudták elhinni, hogyan tudott kimászni Chloe az ágyából. Majd az édesapa következőt mondta: “Meg voltunk döbbenve! Hogyan volt képes kikelni az ágyból?”.

Később folytatni kezdte: “Ez az első alkalom, hogy így megszökött. Megnőtt?”

A KISLÁNYNAK KÉT SEGÍTŐJE VOLT, AKIK SEGÍTETTEK NEKI

A szülők nem értették, hogy gyermekük hogyan tudott kijönni a szobából, mivel az ágya hálós szerkezettel volt körbevéve, és nem volt meg a kellő magassága sem hozzá, hogy kimásszon onnan.

Azonban a házaspár a babafigyelő segítségével megtudta, hogy hogyan sikerült lányuknak az ágyból való kimászás. A lehengerlő teljesítményben két segítsége is volt, Colby és Bleu.

A KUTYÁK MEGPRÓBÁLTÁK FELKELTENI A FIATALEMBER FIGYELMÉT

A szökésben elsőként a család két kutyusa segített, amit a szülők nem láttak előre. A felvételen pontosan látható, hogy reggel a két kutya kinyitotta a szoba ajtaját, hogy meglessék a kislányt.

Ezek után a két kutyus össze vissza rohangált,  a szobában és így tudták felkelteni a kislány figyelmét. Az egyik kölyökkutya még a kislány játékkacsáját is ellopta és addig zaklatta, amíg nem rá figyelt. A kislány figyelmét annyira felkeltették, hogy elindult a kutyusok után, hogy megnézze mit csinálnak a folyosón.

A KISLÁNY KÖVETTE A KUTYÁKAT A SZOBÁBÓL

A kislány miután kimászott az ágyából elkezdte követni a két kutyát az előszobába. A kislány nem volt kellően magas, hogy kinyissa az ajtót de szerencsére ebben segítettek neki a kutyusok.

A házaspár indított egy YouTube csatornát, ahol elárulták: “Mostanában Chloe mindig dobál nekik ételt a kukájukból, ezért úgy gondolták, hogy biztos jó lehet arra, hogy segítsen megetetni őket reggelivel”.

Majd nem sokkal később az édesapa a következőt mondta: “Tudtam, hogy biztonságosabbá kell tenni a házunkat, és azt hiszem a kutyák részéről is!”

A videó ami felkerült a YouTube csatornára vírusként elterjedt, az emberek pedig rengetek véleményt osztottak meg a videofelvétel alatt.

A NETEZŐK AZ ÉV VIDEÓJÁNAK NEVEZTÉK

A világon mindenki meghatódott a történeten, amire az egyik felhasználó azt írta: “Köszönöm, ez annyira imádnivaló volt. Ők hárman a legaranyosabb ‘törvényen kívüliek'”.

Volt olyan, aki az “Az év videójának” nevezte a klipet. Az emberek többsége pedig jó tanácsokkal is ellátta a házaspárt, hogy hogyan tudnák biztonságosabbá tenni az otthonukat.

Egy személy a következőt írta: “Tudom, hogy ez egy baleset volt, de remélem, nem hagyjátok felügyelet nélkül a babátokat azok körül a kutyák körül, bármennyire is kedvesek és barátságosak. A legelképzelhetetlenebb dolgok is megtörténhetnek.”

A házaspár végül megosztotta az emberekkel, hogy a sok jó tanácsnak köszönhetően, hogyan fogják a kislány szobáját extra biztonságossá tenni. Azonban picit büszkék is voltak a gyermekükre, hogy új készségeket tanul, és jól érzi magát a két kutyus közelében.

via

Continue Reading

Még több ebből a kategóriából: Anyuka

Feljebb