Connect with us

Elképesztő

Az ikerpárt elválasztják és nevelőszülőkhöz kerülnek, majd 60 évvel később ismét találkoznak

Egy nőt elválasztották az ikertestvérétől, majd a családja segítségével újra találkozhattak. Később rájöttek, hogy mindketten ugyanazt csinálták, még akkor is, amikor külön éltek.

A nevelőszülőség azért jött létre, hogy segítsenek a gyerekeknek és szülőknek új otthont teremteni. Nagyon fájdalmas folyamat mivel azok a gyerekek akiknek új családjuk lesz, meg kell válniuk a régitől.

A történet RoseMarie Henson-ról és Rosalie Turner-ről szól, akiket gyermekkorukban elválasztottak egymástól. Azonban később sikerült újra találkozniuk. Továbbiakban a teljes történet elolvasható.

A VÁLTOZÁS

Az ikerpárt 14 éves korukban szakították szét, amikor Kaliforniában külön nevelőszülőkhöz kerültek. Mindketten hasonló vonásokkal születtek, gyönyörű sötét szemekkel és a nevetésük is hasonló volt.

A testvérek között nagyon erős kötelék alakult ki. Mindketten ugyanabba az iskolába jártak, ahol jól érezték magukat. Később a testvérpár azt is bevallotta, hogy egyszer osztályt cseréltek. Így mindketten kitűnő tanulók voltak.

Turner a természettudományokat szerette, míg Henson a történelmet. Ezért úgy döntöttek, hogy helyet cserélnek az osztályba, de hogy hihető legyen még a ruhájukat is kicserélték. Miután vége lett a tanításnak akkor vissza cserélkeztek. Az életük így ment a 14. születésnapjukig, ekkor különböző nevelőszülőkhöz kerültek.

“Nevelőszülőknél voltunk, és ide-oda költöztünk. Elszöktünk otthonról, és onnantól kezdve nem tudjuk, mi történt egymással. Elvesztettük egymást. Nem találtuk meg egymást.”

SOHA NEM VESZTETTÉK EL A REMÉNYT

Az elválás fájdalmas pillanat volt, mivel mindkét személyben hatalmas űrt hagyott maga után, mivel a szétválásig mindent közösen csináltak. Miután elválasztották őket egymástól, a testvérek soha nem adták fel a reményt, hogy egyszer újra láthassák egymást.

A találkozás napja, akkor kezdett közeledni, amikor Turner lánya, Tina Henderson elkezdte felkutatni édesanyja ikertestvérét.

Később egy DNS tesztet is elvégeztek, aminek segítségével fel tudták kutatni unokatestvéreiket és testvéreiket, akikről korábban nem tudtak. Miután Henderson feladta, unokatestvére vette át, hogy megkeresse Henderson édesanyjának ikertestvérét.

Henderson épp egy értekezleten volt amikor értesítették, hogy megtalálták édesanyja ikertestvérét.

EGY RÉGÓTA ESEDÉKES TALÁLKOZÓ

Az ikerpár 2019. április 17-én találkozott újra Henson otthonában. Turner a lányaival egészen Texasból indult el a nagy találkozóra. Autóval utaztak.

Turner azt nyilatkozta, hogy amikor megérkeztek Henson házához teljesen remegett a lába az izgatottságtól. Mindketten erősek szerettek volna maradni, de amint meglátták egymást sírva fakadtak és megölelték egymást. Ezután lányaik elvitték őket egy bevásárlóközpontba, hogy egyforma ruhát vásároljanak számukra.

PÁRHUZAMOS ÉLETET ÉLTEK

Miután a testvérpár elkezdett beszélgetni, rájöttek, hogy nem a nevelő szüleik nem is laktak annyira messze egymástól. Később azt is megtudták, hogy hasonló életet éltek mindketten, majd Henson a következőt mondta: “Mindketten fiatalon mentünk férjhez. Én 16 éves voltam, ő pedig 17, majdnem 18. Ő ápolónő volt. Én is ápolónő voltam. Házakat takarított. Én házakat takarítottam. Én egy bárban dolgoztam, ő pedig egy bárban.”

Ez az esemény az életük más területeire is kihatott. Olyan volt, mintha évekig nem váltak volna el egymástól.

via

Continue Reading

Még több ebből a kategóriából: Elképesztő

Feljebb