Connect with us

Elképesztő

Az ukrán kutya nem hajlandó elhagyni a gazdi otthonát, azonban ő talán soha nem fog visszatérni

2022-ben az emberek valami váratlan dologra lettek figyelmesek Bucha-ban. Az egyik ház bejáratánál egy kutyát találtak, ami nem akarta elhagyni a helyet.

Az emberek rögtön felfigyeltek a kutyára, miközben az utcán sétáltak. Az emberek megpróbálták elvinni őt egy szervezethez, akik segítenek rajta. Azonban a kutya viselkedésén mindenki meglepődött.

A kutyát Reeny-nek hívták és kék hám volt rajta. A kutyuson teljesen látszódott, hogy már régóta nem foglalkoztak vele. A történtekről fényképek is készültek, amiket Anton Gerascsenko, az ukrán belügyminisztérium hivatalos tanácsadója osztott meg.

A KUTYA NEM AKART ELMENNI

Bucha városát ekkor az orosz katonák szállták meg. Ezután az emberek és az állatok is szenvedtek. Reeny is közéjük tartozott. Azonban az éhség ellenére sem hagyta el a házat és mindig a közelben maradt.

A kutyus körülbelül kilencéves volt és csak azt az ételt és vizet fogadta el, amit mellé helyeztek. Az önkéntesek tisztában voltak azzal, hogy a kutya miért nem hajlandó elmenni.

NEM JÖTT HAZA

Az emberek többsége úgy vélte, hogy a kutyus a gazdáját várja, Tetiana-t. De a Reeny nem tudta, hogy gazdája a háborúban elesett és soha nem fogja ismét látni.

Az emberek nagyon szerették volna, hogy a kutyus új otthont találjon. Később az emberek minden segítséget biztosíttattok annak érdekében, hogy a kutyus felépüljön az elhanyagolásból.

ÉRZELMES FELVÉTELEK EGY KUTYÁRÓL A HÁBORÚ ALATT

Az ukrajnai háború sok háziállatot hagyott magára. Azonban voltak olyan katonák, akik újra összehozták az embereket szeretett háziállataikkal. Felvételt készítettek egy husky kutyáról, aki újra találkozhatott a gazdájával.

Amint a kutyus meglátta a gazdáját rögtön elkezdett felé szaladni. Ekkor a gazdája átölelte szeretett kis kedvencét, amit a kutya nem tudott viszonozni, de mindkettőjükön látszódott, hogy boldogak.

KUTYÁT TALÁLT EGY KATONA

Nancy felvétele a világon az összes ember szívét meghatotta. Azonban később felkerült az internetre egy katonáról is egy fénykép, aki egy kutyát talált. A kutyus nagyon várta a gazdáját, aki nélküle távozott Kijevből.

Ekkor a családok nagy része elmenekült Ukrajnából, és magukra hagyták kis kedvenceiket. De a sors úgy hozta, hogy a katonák jószívűségének köszönhetőek ezeket az állatokat sikerül megmenteni.

ELHAGYOTT KUTYÁT FOGADOTT ÖRÖKBE EGY RENDŐR

Egy rendőr dicséretre méltó dolgot tett, mikor megmentett egy huskyt. A kutyust a rendőr egy összetört autóban találta meg. A kutyuson látszódott, hogy törődésre volt szüksége.

Alexei nem is gondolkozott kétszer azon, hogy be-e fogadja a kutyust, és ezzel a jószívű cselekedetével az internet közösségét is meghatotta. Az egyik személy a következőt írta: „Hála Istennek ezért a katonáért”.

AZ ONLINE REAKCIÓ

Az emberek nagyon aggódtak az állatokért, akiket magukra hagytak, és így rendkívül hálásak voltak a rendőrnek, azért amit tett. Az interneten az egyik személy azt írta: „A rendőrnek nem volt könnyű dolga. Azok a szegény, édes állatok annyi mindenen mennek keresztül, annyira boldog vagyok, hogy ez a drága állat most már biztonságban van!”.

Vannak olyan helyzetek, amiket kis kedvenceink nem tudnak felfogni, mint például amikor teljesen megrémülnek, ha nem találják a gazdájukat. A katonáknak köszönhetően az aranyos kis kedvencek új otthont kaptak, ahol ismét szeretni fogják őket.

via

Continue Reading

Még több ebből a kategóriából: Elképesztő

Feljebb