Uncategorized
Azt hitték, pár nap alatt elalszik, de 50 éve lángol: a szovjetek legnagyobb bakija
Létezik egy hely a Földön, ami pontosan úgy néz ki, mintha valaki véletlenül – vagy szántszándékkal – megnyitotta volna az alvilág bejáratát. Ha ránézel a fotókra, esküdni mernél rá, hogy egy méregdrága hollywoodi apokaliptikus mozi számítógépes díszletét látod. Pedig a valóság ennél sokkal kézzelfoghatóbb.
Ez a hely a Darvaza-gázkráter, egy hatalmas, folyamatosan lángoló szakadék Türkmenisztán egyik legkietlenebb, legszárazabb sivatagának kellős közepén. A helyiek és az idelátogató turisták egyszerűen csak úgy hívják: a „Pokol Kapuja”.
Egy ősi vulkán? Nem, egy kapitális szovjet baki!
A laikus szemlélő könnyen azt gondolhatná, hogy ez a nagyjából 70 méter széles és 30 méter mély, tüzet okádó gödör valamilyen ősi geológiai jelenség, esetleg egy évezredek óta szunnyadó vulkán utóélete. A valóság azonban sokkal prózaibb és emberibb: az egészet egy gigantikus szovjet ipari baki okozta.
Tekerjük vissza az időt 1971-be! A hidegháború csúcsán a Szovjetunió kétségbeesetten szomjazott az új energiaforrásokra, így a területen szovjet geológusok és mérnökök kutattak hatalmas olaj- és földgázmezők után. Amikor egy rendkívül ígéretesnek tűnő helyen felállították a fúrótornyot és elkezdtek fúrni, a föld hirtelen, minden előzetes figyelmeztetés nélkül megnyílt alattuk.
A fúrófej egy hatalmas, földalatti barlangrendszerbe hatolt be, aminek a mennyezete a nyomástól egyszerűen beomlott, és szó szerint magával rántotta a mélybe a teljes fúrótornyot, a gépeket és a felszerelést. A csodával határos módon az incidensben senki sem vesztette életét.
„Dobjunk bele egy gyufát, majd elalszik!”
A baleset után a beszakadt kráterből azonnal dőlni kezdett a színtelen, szagtalan, de rendkívül mérgező metángáz. A mérnökök joggal tartottak attól, hogy a szél által felkapott gázfelhő megmérgezi a közeli falvak lakosait, és teljesen kiirtja a sivatagi élővilágot. Gyors és hatékony megoldásra volt szükség.
Mit csinál ilyenkor egy racionálisan gondolkodó szovjet mérnök? Megvakarja a fejét, és azt mondja: „Dobjunk bele egy gyufát!”
A tudósok úgy számoltak, hogy ha egyszerűen meggyújtják a feltörő gázt, az néhány nap, de legfeljebb egy-két hét alatt szépen, kontrolláltan kiég, a levegő kitisztul, ők pedig mehetnek tovább a dolgukra új helyeket fúrni.
Fél évszázada lángoló turisztikai attrakció
Nos, a mérnöki számításokba csúszott egy „apró” hiba. A földalatti gázkészlet ugyanis olyan felfoghatatlanul gigantikus volt, hogy a kráter azóta – vagyis hihetetlen módon már több mint fél évszázada – folyamatosan, megállás nélkül lángol. Esze ágában sincs kialudni.
A Pokol Kapuja ma Türkmenisztán legfőbb, és talán egyetlen igazán világhírű turistalátványossága. Kalandorok ezrei utaznak el a sivatagba csak azért, hogy a perzselő hőségben belenézzenek a lángoló szakadékba.
Bár az ország vezetése az elmúlt években többször is megígérte, hogy környezetvédelmi és gazdasági okokból (hiszen értékes gáz ég el a semmibe) valahogy eloltják és betemetik a lyukat, a feladat eddig lehetetlennek bizonyult. A sivatagi tűzrakóhely egyelőre makacsul és kitartóan lobog tovább az éjszakában, mementót állítva annak, hogy az emberi tévedések néha a leglenyűgözőbb dolgokat képesek megalkotni.
