Uncategorized
A CIA legőrültebb trükkje: Hogyan loptak el egy szovjet atom-tengeralattjárót egy kamu bányászhajóval?
Mit teszel, ha a hidegháború kellős közepén egy szovjet atom-tengeralattjáró elsüllyed a Csendes-óceán mélyén, benne a legtitkosabb nukleáris kódokkal, de te semmiképp sem akarod, hogy az oroszok rájöjjenek, ki akarod halászni? A CIA válasza meglepően kreatív volt: csinálj úgy, mintha csak ártalmatlan kavicsokat bányásznál egy excentrikus amerikai milliárdos megbízásából.
A rejtélyes K-129 és az 5000 méteres akadály
1968-ban a K-129-es szovjet tengeralattjáró rejtélyes körülmények között elsüllyedt a Csendes-óceánon, mintegy 2500 kilométerre Hawaiitól. A szovjet haditengerészet hetekig kétségbeesetten kereste a büszkeségét, de végül kénytelenek voltak feladni a kutatást. Nem úgy az amerikaiak! Az USA szigorúan titkos víz alatti lehallgató rendszere (a SOSUS) ugyanis rögzítette a végzetes robbanás hangját, így az amerikai haditengerészet hajszálpontosan tudta, hol hever a roncs.
Csakhogy volt egy hatalmas bökkenő. A tengeralattjáró közel 5000 méter mélyen feküdt az óceán sötét és jéghideg fenekén. Ekkora mélységből még soha, senki nem hozott fel ekkora tárgyat, a technológia pedig látszólag nem is létezett egy ekkora tömeg megmozdításához.
Howard Hughes és a tökéletes fedősztori
Ekkor született meg a Project Azorian, a történelem talán legdrágább és legvakmerőbb kémművelete. A CIA pontosan tudta, hogy ha egyszerűen odamennek egy sereg amerikai hadihajóval, a szovjetek azonnal gyanút fognak, és jó eséllyel tüzet nyitnak. Szükségük volt egy tökéletes, bombabiztos fedősztorira. Itt lépett a képbe Howard Hughes, a legendás (és akkoriban már meglehetősen paranoiás, a nyilvánosságtól elzárkózva élő) amerikai milliárdos.
Egy óriási plüsshalászó az óceánon
A CIA felkérte Hughes-t, hogy adja a nevét és az arcát az elképesztő akcióhoz. Összehívtak egy gigantikus, csinnadrattával kísért sajtótájékoztatót, ahol bejelentették: a különc üzletember egy forradalmi, új hajót épít. Ez volt a Hughes Glomar Explorer, amelynek a hivatalos, „egyetlen célja” az volt, hogy rendkívül értékes mangángumókat bányásszon az óceán fenekéről.
A hajó a valóságban mintegy 350 millió dollárból megépült, de a bányászfelszerelés helyett egy gigantikus, titkos mechanikus karmanccsal szerelték fel a gyomrát. A szerkezet leginkább úgy nézett ki, mint egy vidámparki plüsshalászó gép groteszk, ipari mutációja.
A nagy emelés és a kettétört roncs
1974 nyarán a Glomar Explorer komótosan a roncs fölé hajózott, miközben gyanakvó szovjet kémhajók köröztek körülötte. Az oroszok látták az amerikaiakat, figyeltek is, de mivel végül teljesen bevették a mangánbányász-sztorit, csak jót nevettek a bolondnak hitt kapitalista milliárdoson, és egy idő után továbbálltak. A CIA ekkor a mélybe eresztette a hatalmas karmot, megragadta a roncsot, és a világ legnagyobb csörlőjével elkezdte felhúzni a felszínre.
A művelet nem volt hibátlan: a roncs a felhúzás közben a hatalmas nyomáskülönbség és a szerkezeti sérülések miatt drámaian kettétört, a tengeralattjáró kétharmada pedig visszazuhant a sötét mélybe. Az amerikaiak azonban az épen maradt orr-részből így is megszereztek két nukleáris torpedót és számos felbecsülhetetlen értékű titkos dokumentumot.
A Hughes-féle fedősztori pedig annyira tökéletesen működött, hogy sokáig a világsajtó is elhitte a bányászatról szóló legendát. Csak évekkel később, oknyomozó újságírók munkája nyomán derült ki, hogy az egész innovatívnak hitt mangánbányász-őrület a világ legnagyobb, államilag finanszírozott átverése volt.
