Az első webkamera egy kávéfőzőt figyelt a Cambridge-i Egyetemen

Ma már teljesen természetes, hogy a telefonunkon élő, tűéles HD-képet nézhetünk egy nyüzsgő japán utcáról, egy afrikai állatkert lakóiról, vagy éppen a saját bejárati ajtónk előtt toporgó futárról. Az internet korai, vadnyugati éveiben azonban egészen másra, mondhatni sokkal szentebb célra használták a kamerás megfigyelést. A Cambridge-i Egyetem zseniális kutatói ugyanis egész egyszerűen csak tudni akarták, maradt-e még kávé a közös kávéfőzőben.

A lustaság, mint a technológiai forradalom motorja

A legendás történet 1991-ben kezdődött a brit egyetem számítástechnikai laboratóriumában, egészen pontosan az úgynevezett Trójai Szobában (Trojan Room). Az épületben dolgozó, koffeinfüggő kutatók és programozók egyetlen közös kávéfőzőt használtak, amelyhez sokaknak egész emeleteken és hosszú, unalmas folyosókon kellett átsétálniuk.

A legbosszantóbb, leginkább lélekölő meglepetés mindig az volt, amikor a fáradt kutató végre megérkezett a hőn áhított géphez, és kiderült, hogy a kanna már teljesen üres. A probléma kívülállók számára apróságnak tűnhet, de aki dolgozott már irodában, az pontosan tudja: egy fárasztó, kódolással töltött munkanapon senki sem szereti a hiábavaló, frusztráló kávétúrákat.

A zseniális és pofonegyszerű megoldás

Mivel a tudósok problémamegoldásból élnek, Quentin Stafford-Fraser és Paul Jardetzky úgy döntöttek, egyszer és mindenkorra véget vetnek a felesleges sétáknak. Összebarkácsoltak egy rendszert: egy egyszerű, fekete-fehér kamerát irányítottak a kávéfőzőre.

Írtak hozzá egy apró szoftvert, amelynek köszönhetően a laboratórium belső hálózatára kötött számítógépek egy kis ablakban, néhány másodpercenként frissülő képet mutattak a kannáról. A kutatóknak így elég volt csak rápillantaniuk a monitorra, hogy lássák a kávészintet, mielőtt egyáltalán felálltak volna az asztaluktól.

Kilépés a világhálóra

Az igazi történelmi áttörés azonban 1993-ban következett be. A laboratórium egy másik kutatója, Daniel Gordon fogta a kamerát, és rákötötte az akkor még igencsak gyerekcipőben járó világhálóra, a World Wide Webre. A trójai szoba kávéfőzőjének képe így már nemcsak a belső egyetemi hálózaton volt elérhető, hanem az interneten keresztül az egész világ számára.

A kamera képe a mai 4K-s szemmel nézve persze meglehetősen szerény, sőt siralmas volt: egy mindössze apró, szürkeárnyalatos, darabos felvételt mutatott. Mégis egy zseniális, formabontó ötletet testesített meg: egy távoli hely fizikai állapotát úgy is le lehet ellenőrizni, hogy nekünk egy tapodtat sem kell mozdulnunk.

Bár a műsor finoman szólva sem volt izgalmas, a világ minden tájáról technológiai rajongók milliói kattintottak rá nap mint nap, csak hogy lássák a cambridge-i kávészintet. Ez az egyszerű elv indította el azt a lavinát, ami a mai modern biztonsági kamerákhoz, a viharvadász webkamerákhoz és a végtelen élő közvetítésekhez vezetett.

Egy korszak vége

A legendás kávéfőző kameráját végül majdnem napra pontosan tíz évvel később, 2001. augusztus 22-én kapcsolták ki végleg, amikor a laboratórium egy új épületbe költözött. Az utolsó, kikapcsolás előtti képkockát több ezren követték élőben az interneten.

A trójai szoba kávéfőzőjének történetében az a legszórakoztatóbb és legemberibb, hogy az internet egyik legkorábbi, legnagyobb hatású alkalmazása nem valami grandiózus, világmegváltó katonai vagy tudományos küldetésből született. Néha a legzseniálisabb technológiai fejlődéshez bőven elég néhány fáradt kutató, egy üres kávéskanna, és a kőkemény elhatározás, hogy a jövőben soha többé ne kelljen feleslegesen végigsétálniuk egy hosszú folyosón.